Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

„Nekünk ez a kocka elsősorban mindig piros, fehér, zöld – a többi szín csak ráadás. Rubik Ernőnek – saját bevallása szerint is – szinte a gyermeke. Nekünk pedig büszkeségre okot adó rokonság: a magyar kreativitás hírnöke. Már nem is csak egy tárgy, hanem végtelen rejtvény, időtlen, inspiráló jelenség, vizuális jel, továbbgondolt forma, önmagán túlmutató szimbólum” – emelte ki az eseményen köszöntőjében Áder János köztársasági elnök.

Mint fogalmazott, A mi kockánk című könyv révén feltárul nemcsak az elvégzett munka, hanem az események sora, egy sajátos gondolkodásmód, világlátás, munkamódszer is. Hozzáfűzte: a kocka immáron olyan természetesen van közöttünk, hogy éppen ideje volt, az írjon róla könyvet, aki a legrégebbről ismeri.

A mi kockánk eredeti angol címe „Cubed – The Puzzle of Us All by Ernő Rubik”, a magyar fordítás a Libri Kiadó gondozásában jelent meg. A könyv a következő hetekben Németországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában is megjelenik, októberben pedig Kínában, Dél-Koreában, Szlovákiában és Csehországban.

A pódiumon a kiadó igazgatója, Halmos Ádám beszélgetett a szerzővel. Rubik Ernő, a Kossuth- és Széchenyi-díjas világhírű játéktervező, építész elmondta: „Leginkább azt a rejtvényt próbáltam megfejteni, miként tud szólni hozzánk egy általunk életre keltett tárgy, amely ennyi különböző időben, korban, térben, kultúrában mégis egy gyökerű, jelentésű reagálást volt képes elérni”.

Korábban írtuk

Mint kifejtette, a könyv egy időszakot állít a középpontba, ami egy ember életében elég hosszú, egy tárgy esetében azonban sohasem lehetünk biztosak, meddig van. „A kocka csak egy mozdulatlan tárgy, bár már létezik önmagát megoldó Rubik-kocka, sőt a neten keresztül egymással kvázi beszélgető kockák is vannak. Az emberi találékonyság kiterjesztése végtelen lehetőséget rejt magában”.

Rubik Ernő szerint a játék a használójával együtt alkot egy egészet, és ebben akkor történik változás, ha annak tendenciája és iránya van.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy Rubik Ernő kockája úgy lett világhírű alkotójának minden szerénysége és visszafogottsága ellenére, ahogy az ország is sokak szerint a magyar rafinériának, finesznek köszönhette, hogy az évszázadok során megmaradt.

„A dizájn minőségét soha nem az határozza meg, miként néz ki, hanem hogyan működik. A MOME-n nemzetközi brandet építünk, 2030-ra a közép-európai régiók vezető intézményévé tesszük, hogy végre tudatosan, autonóm módon építsünk a magyar kreativitásra, és szülessenek meg a kocka utódai” – fejtette ki.

A 76 éves Rubik Ernő a MOME egyetemi tanára, az Európai Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez a Rubik-kocka mellett több logikai játék megalkotása, így a bűvös kígyó, a bűvös négyzetek, a sudokube, a Rubik-óra és a Rubik-gömb fűződik.

A könyvbemutatón jelen volt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, és több ország nagykövete is.