Fotó: Földházi Árpád/Demokrata
Hirdetés

Tuzson Bence sajátosan magyar építészet megteremtését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy mindez nem lehet a nyugati minták szolgai másolása vagy anakronisztikus utánzás.

Hozzátette: a kormányzatnak is felelősséget kell viselnie annak meghatározásában, hogy mi a magyar település és településszerkezet, és mit lehet ezzel kezdeni a jövőben. Az államtitkár szerint a hagyományokból táplálkozó magyar építészeti elemek nem csupán az ország településeinek utcaképét határozhatják meg, de a világ építészetében is irányadók lehetnek.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészetért és építésügyért felelős helyettes államtitkára a főépítészi rendszer kiterjesztésének eredményei közül kiemelte, hogy a területi irányítás megyeivé alakítása kijelölte az állami és az önkormányzati felelősség határát az épített környezetének alakításában. Utóbbihoz kapcsolódva példa nélküli vállalkozásnak nevezte a települési arculati kézikönyvek összeállítását. A tapasztalatok szerint – mondta – a helyiek szívesen fogadják, hogy a településről országszerte átfogó építészeti pillanatfelvétel készül.

Kolossa József, az építészeti és építésügyi helyettes államtitkárság Területrendezési és Településügyi Főosztályának vezetője az épített és természeti környezet összhangjának megteremtését, a tudásátadást és az érdekegyeztetést a főépítészi tevékenység állandó, jogszabályi környezettől független céljának nevezte.

A tervezett intézkedések közül kiemelte a balatoni főépítészi hivatal megteremtését, új szakértők bevonását a világörökségi és más szempontból kiemelt területek kezelésére, valamint az állami főépítészek közötti kapcsolatok erősítését. Sürgette egyúttal a fiatal szakemberek megszólítását képzésekkel és életpályamodellek kialakításával, valamint a megyei szintű irányítás és a szakmai kapcsolatok erősítését. Megjegyezte, hogy a tapasztalatok szerint a rendszer hatékonysága jelentős mértékben függ a megyei főépítészek, valamint a területi építész- és a mérnökkamarák összefogásán.

A főépítészi rendszert érintő jogszabály-módosítási javaslatok az EP-választások után kerülhetnek az Országgyűlés elé – tájékoztatott Kolossa József.