Új rendezvény debütál szombaton az etyeki Gasztrosétányon, a Sajtmustra, amelyen az ígéretek szerint a Kárpát-medence legjobb sajtmesterei mutatják be termékeiket – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Ez a hatodik Sajtmustra, de első alkalommal rendezik meg Etyeken az eseményt. Rókusfalvy Pál főszervező arról beszélt, hogy évek óta tervezték, hogy a sajtkészítőkkel még szorosabbra fűzik a kapcsolatot, és nagy öröm számukra, hogy a szakma krémjét képviselő sajtmustra az idén Etyeken valósul meg.

Hegedűs Imre sajtmester, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének képviselője elmondta: 30 sajtmester hozza el portékáját, 100-120 féle sajtot kóstolhatnak meg a látogatók a rendezvényen. Közte lesz az ország legjobb sajtja is – mondta, hozzátéve, hogy sajtversenyt is rendeznek, és délután már a nyertes sajtokból is vásárolhatnak a vendégek. Mint mondta, a különféle sajtokat a hozzájuk illő borokkal együtt lehet megkóstolni, szakértők útmutatása mellett.

Mint elhangzott, az érdeklődők megtekinthetik a sajtkészítés menetét, láthatják a sajtfüstölést és a parenyicanyújtást, kipróbálhatják a vajköpülést, és kérdezhetnek is a mesterektől.

A Gasztrosétány boros és ételkínálatából egyaránt válogathatnak a látogatók. Rókusfalvy Pál elmondta: a megszokott módon két tucat pince nyitva lesz, a kínálatban sonka, csokoládé és sör is szerepel, továbbá kiegészítő programokkal is készülnek.

A gyerekeket a Sajtkukac játszótér várja, ahol ügyességi játékokon keresztül ismerkedhetnek a sajtkészítés folyamatával a fejéstől kezdve a sajthordáson és préselésen keresztül a kóstolásig.

A Sajtmustra részletes programja a https://etyekipiknik.hu honlapon található meg.