Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az 1872 után készülhetett Sisi piperetükre a Magyar Nemzeti Múzeumban 2022. május 23-án
Hirdetés

Az 1872 után készülhetett piperetükör tetején a királyné monogramja fölött a császári korona is látható.

A tükröt, valamint Sisi kesztyűjét egy németországi árverésen vásárolták – mondta el L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Hónap kincse – Sisi piperetükre című kamaratárlat sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte: a MNM műtárgybővítési programjának köszönhetően májusban Erzsébet királyné ezüstkeretű piperetükre kerül a középpontba. Emlékeztetett: I. Ferenc József magyar király felesége, Erzsébet királyné már életében is legenda volt. Nagy gondot fordított a magyar történelem, az irodalom, az ország megismerésére, nyelvtudását is szorgalmasan gyarapította, és ha kellett, képviselte a magyar érdekeket.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: a magyar kormány stratégiai jelentőségű ágazatként tekint a kultúrára és az ehhez kapcsolódó turizmusra. Kiemelte, egy nemzet akkor tud igazán kiteljesedni, ha látszik, hogy mélyre eresztette a gyökereit, ha múzeumokat kezd építeni, ha új kulturális tereket hoz létre. Felidézte: a magyar nemzet a legerősebb gyökeret a reformkorban és az azt követő, Trianonig tartó időszakban eresztette.

Ma ennek az országépítő korszaknak a második reneszánszát éljük – mutatott rá a kormányszóvivő, hozzátéve: itt zajlik a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházása, a Liget-projekt, amelynek keretében vasárnap adták át az új Néprajzi Múzeumot.

A MNM Széchényi-termében egy hónapig látható piperetükör a bécsi udvar egyik elismert szállítója, Josef Carl Klinkosch (1822-1888) jegyeit viseli, aki a 19. század közepének egyik legfontosabb ötvösmanufaktúráját vezette. A cégnek 1869-ben lett egyedüli tulajdonosa, ekkortól használta az ezen a tükrön is látható mesterjelzést.

A tükör valamely császári birtok ceremoniális hálószobájában állhatott, Erzsébet királyné bécsi, hofburgbeli lakosztályában ma is látható az az egyszerűbb kivitelű készlet, amely a királyné napi szépségrutinját szolgálhatta.

A gyönyörűen megmunkált ezüstkeretű tükröt a múlt évben vásárolta az MNM egy müncheni árverésen.

Korábban írtuk