Hirdetés

2015. október 30-án a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen a Goodbye to Gravity zenekar éppen egy dühös metalcore dalt adott elő a Romániát elárasztó korrupcióról, amikor a színpadi pirotechnika hatására lángra kapott a plafon. Az énekes pár másodpercig tanácstalanul nézte a gomolygó füstöt, majd jelezte a közönségnek, hogy ez nem a műsor része, mire hirtelen óriási káosz lett. A vészkijárat nélküli klubban történt tűzesetben végül huszonheten vesztették azonnal életüket, köztük az ötfős együttes négy tagja, és száznyolcvanan sérültek meg. A baleset utáni tüntetések hatására lemondott a kormány, a tragédia azonban tovább szedte áldozatait: négy hónapon belül további harminchét fiatal vesztette életét a kórházakban. A Colectiv című dokumentumfilmben néhány oknyomozó újságíró munkáját követhetjük végig, ahogyan lépésről lépésre leleplezik a román kormány elképesztő mértékű korruptságát. Kiderül például, hogy a kórházak végtelenségig hígított fertőtlenítőszerei teljesen hatástalanok voltak, így számos kevésbé súlyos sérült is életét vesztette a rossz higiéniás körülmények miatt. A hihetetlen tényeknek pedig itt koránt sincs végük. A botrány kirobbanása után a vegyszert árusító cég tulajdonosa meghalt egy rejtélyes autóbalesetben, az egyik kórházigazgató pedig a tragédia apropóján rátette a kezét az intézmény költségvetésének negyedére, miközben a politikusok nem győzték a betegeket lebeszélni a nyugat-európai gyógykezelésről, mondván: a román egészségügy éppen annyira felszerelt, mint a németországi. A riporterek a kezdetektől fogva dokumentálták az eseményeket, így nem visszaemlékezéseken és archív videókon, hanem szinte játékfilmes nyelvezetben tárul elénk a dühítő valóság. A nemzetközi karriert befutó alkotás aligha debütálhatott volna jobbkor: a világban jelenleg nincs olyan ország, amelynek az egészségügyi rendszere ne állna soha nem látott krízis előtt, és talán nem baj, ha a felelős vezetők látják, ballépéseik nem feltétlenül maradnak titokban.