Várhatóan egész Európára pozitív hatást gyakorol a katolikus fiatalok világtalálkozója, amelyet július 25. és 31. között rendeznek meg Krakkóban – mondta Soltész Miklós államtitkár kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.



Akik elmennek Krakkóba, megerősödnek hitükben, akik keresik az életük tartalmát, válaszokat kaphatnak és hivatást választhatnak, legyen az szerzetesi, papi vagy éppen a családalapítás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi ügyekért felelős államtitkára.
    
A találkozóra – amelyre ellátogat Ferenc pápa is – több millió katolikus fiatalt várnak, ami egyúttal biztonsági kockázatot is jelent, ám a lengyel hatóságok felkészültek a rendezvény biztosítására – mondta.
    
Arról is beszámolt, hogy a világtalálkozóval egy időben tárlat nyílik Női szentek a középkori Lengyelországban és Magyarországon címmel a krakkói ferences kolostorban a magyar főkonzulátus, a Balassi Intézet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Jagelló Egyetem összefogásával.
    
Azoknak az Árpád-házi és Anjou-házi magyar és lengyel királynéknak az életét mutatja be, akiket szentté vagy boldoggá avatott az egyház – mondta Soltész Miklós.

(Forrás: MTI, fotó: ShutterStock)