Szavazzon Ön is az Év Orvosára!
Sebészekről szóló történetek érkeztek be a legnagyobb számban, őket a háziorvosok, gyermekgyógyászok, belgyógyászok, onkológusok, szülészek, neurológusok, kardiológusok követik a rangsorban. Zala megye kivételével minden megyéből érkezett be történet a pályázatra. Volt olyan orvos, akit 12 hálás betegétől kapott jelölést.
A döntőbe 17 orvosról 27 történet került be. Akad olyan gyermekorvos a továbbjutottak közt, akiről hat történet-, de olyan sebész, akiről négy történet is szól, ezek mind részt vesznek a döntőben. Szakmájuk szerint a továbbjutott orvosok legnagyobb részét a belgyógyászok alkotják, másodsorban a sebészekről és gyermekgyógyászokról szóló történetek vesznek részt legnagyobb számban az on-line szavazáson. A döntős orvosok összesen kilenc megyét képviselnek: Budapest és Pest megye, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Vas, Tolna, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg.
Nem befolyásolja egyik jelölt orvos esélyét sem, hogy hány történettel került be a döntőbe, mivel minden történetet külön lehet értékelni a szavazás során. Az értékelések átlaga alapján a legmagasabb pontszámot elérő 3 történet orvos-főszereplője kapja Az Év Orvosa 2009 pályázat Astellas Díját.
A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly szeptemberben meghirdetett Év Orvosa kezdeményezésre több száz történet érkezett, amelyekkel betegek jelölik orvosukat az Astellas Díjra. A tavalyi év három legemberségesebb orvosa 2010. február 16-án kapja meg az Astellas Díjat a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényre meghívást kapnak az elismert orvosok és családtagjaik, valamint az őket jelölők is.
Idén is több százan gondolták úgy, hogy meg kell írniuk saját gyógyulásuk, kezelésük történetét, amelyek nem különböző betegségekről, hanem leginkább beteg embereket gyógyító emberséges orvosokról, pozitív emberi kapcsolatokról szólnak. Az eddig beküldött történetek közül több mint száz történet olvasható a pályázat hivatalos honlapján, a www.dijazorvosokert.hu honlapon.
Az idei pályázat már a harmadik, és a szervezők nagy örömmel nyugtázzák, hogy évről-évre egyre többen ragadnak tollat. Ez is azt bizonyítja, hogy a betegekben él a vágy, hogy hírt adjanak az áldozatkész munkát végző orvosokról, hogy a média által sokszor igaztalanul negatívra festett képet helyrebillentsék! Az Év Orvosa – Astellas Díj pályázatnak ez a fő célja: inspiráló példák bemutatásával javítani az orvos-beteg kapcsolaton és ezáltal az orvosszakma társadalmi megítélésén.
Hogy miért olyan fontos a jó orvos-beteg kapcsolat? Bármilyen hihetetlennek is tűnik: a jól megválasztott kezelés mellett ez a legfontosabb tényező, amely a gyógyulást kedvezően befolyásolja. Gondoljunk csak arra, hogy a bizalom és az orvosunkba vetett hit megsokszorozza a gyógyulásért tett erőfeszítéseinket! Ha azt látjuk, hogy Ő mindent megtesz értünk, nem hagyja, hogy feladjuk a betegséggel való küzdelmet, automatikusan mi is hasonlóképpen viszonyulunk a betegségünkhöz és a terápiához!
További információ: www.dijazorvosokert.hu