Százezer forint három palackért
Szeptember 17-én, az Experidance Rendezvényházban, gálavacsorával egybekötött és a Tabulatura együttes közreműködésével megtartott rendezvényen tízedik alkalommal került sor arra, hogy a borászok – a Magyar Szőlő – és Borkultúra Nonprofit Kft. szervezésében – összefogtak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal azért, hogy segíthessenek a rászorultakon.
Az eseményen, ahol Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Győri Dani Lajos, a szolgálat ügyvezető alelnöke köszöntötte a vendégeket, 45 tétel került „kalapács alá”. Az árverést dr. Dula Bence, szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó vezette le. A gálavacsora fogásai között a felajánlott tételek termelőitől kóstolhattak borokat a licitálók, az érdeklődők.
A magyar borászok, borászatok és más szervezetek nagyvonalú felajánlásai mellett a 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny magyar és külföldi aranyérmes borai is lehetett licitálni. A jelenlévők aktív közreműködésével a jótékonysági célra felajánlott tételek többsége a kikiáltási árnál jóval magasabban, kétszeres, háromszoros áron talált gazdára.
Az egy palackos tételek közül, az indulási árhoz képest a legmagasabb vételi árat a György Villa Pincészet Kft. által felajánlott, 2007-es évjáratú, forgalomban nem kapható, 5 literes, György-Villa Cellection Villányi Merlot érte el, 15 ezer forintról indult és 60 ezer forintért vásárolták meg. Ugyancsak magas áron, 95 ezer forintért kelt el a Törley Pezsgőpincészet Kft. 2006-os évjáratú, kizárólag erre az alkalomra palackozott, Chardonnay alapborból készült 3 literes Nyers pezsgője.
A több palackból álló tételek közül arányosan a legmagasabb leütési árat – három palackért 100 ezer forintot – dr. Dula Bence 1999-es évjáratú Egri Hegybíró Bora – Egri Bikavér érte el, amelyet maga a borász ajánlott fel.
Magas, 105 ezer forintos leütési áron kelt el a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Infusio 2008 bora (6 palack), a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet 2002, 2003, 2006-os évjáratú Cabernet Franc válogatása (6 palack) és dr. Dula Bence másik felajánlása, az 1999, 2000, 2002, 2003-as évjáratú Dula-Válogatás (5 palack).
A kikiáltási árhoz képest magas áron talált gazdára Szepsy István 1997-es évjáratú Szepsy Tokaji Aszu 6 puttonyos (1 palack), Günzer Tamás 2007-es évjáratú Villányi Ördögárok Merlot Reserve (1 palack), Garamvári Vencel felajánlása, az 1997-es évjáratú Cabernet-Válogatás (Tiffán Ede, Gere Attila, Gál Tibor egy-egy palackja), a Nyakas Pince Zrt. felajánlása, a 2008-as évjáratú Budai Chardonnay (6 palack) és a Vinoport.hu Online Bormagazin felajánlása, a Vinoport Barátai Válogatás (6palack).
Az árverés végösszegét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ebben az évben az árvízkárosultak megsegítésére fordítja.