A 2013 óta megszervezett katolikus társadalmi napok célja, hogy felhívja a figyelmet az egyház társadalmi tanításaira. Az évről évre más helyszínen megrendezett esemény az idén – a kísérő rendezvényekkel – egy hetesre bővült, témái közé pedig bekerült a sport, a teremtett világ védelme vagy az egyháztörténet is.

Hirdetés

A programsorozat Simon András grafikusművész A család isten otthona című tárlatának megnyitójával indul a Somogyi-könyvtárban szeptember 19-én. A művészeti események között szerepel Rófusz Ferenc 2018-ban készült, Az utolsó vacsora című filmjének vetítése, amelyet beszélgetés követ a rendezővel, kiállítás nyílik Daróczi Csaba, az elmúlt év természetfotósa képeiből Teremtett élet címmel, dicsőítő koncertet rendeznek a Dugonics téren, majd fellép a rendezvénysorozaton Tóth Gabi és Ákos is.

Szeged belvárosában „tiszteletreméltó Bálint Sándor hitvalló professzor” életét bemutató szabadtéri kiállítás nyílik, s néhány napra a Dóm teret és az Árpád teret összekötő Eötvös utca a néprajztudós nevét viselő sétánnyá alakul.

A liturgikus események sora ökumenikus istentisztelettel kezdődik, amelyen Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ad szolgálatot. A katolikus társadalmi napok megnyitó miséjét Veres András győri megyés püspök celebrálja a Fogadalmi templomban, ugyanitt Marton Zsolt váci megyés püspök a családokért mond misét, szentmisén emlékeznek az egyházmegye alapítójára, Szent Gellért vértanú püspökre, a rendezvény zárónapján, szeptember 25-én pedig Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrál ünnepi szentmisét.

Korábban írtuk

A katolikus társadalmi napok előadásain az érdeklődők megismerkedhetnek a méltányos kereskedelemmel, a Segítő Magyarország programmal, szó esik a hit és a tudomány kapcsolatáról, kerekasztal-beszélgetést rendeznek az ember élethez való jogáról és egyháztörténeti konferencián mutatják be néhány Szegedhez kötődő személyiség, történelmi program társadalomformáló hatását.

A programsorozat történetében először rendezik meg a Kattárs kupát, amelyen a 13-14 éves korosztály kispályás labdarúgó-mérkőzéseken méri össze tudását. Szent Gellért ünnepén, szeptember 24-én a Dóm téri forgatagon a színpadi rendezvények mellett több mint félszáz kiállító mozgalom, szerzetesközösség, szervezet és egyesület színes programjai közül válogathatnak az érdeklődők.