Idén első alkalommal Székesfehérvár is csatlakozik ahhoz a New York-ból indult, Bach in the subways, azaz Bach az aluljárókban elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulóján rendeznek: szombaton több helyszínen lépnek fel a város énekesei, zenészei és zenekarai.

A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Csutiné Schleer Erzsébet főszervező, a Primavera kórus tagja elmondta: Magyarországot Budapesten kívül egyedül Székesfehérvár képviseli, ami tovább öregíti a város hírnevét. A mozgalom filozófiájához kapcsolódva lesznek programok közterületen, bevásárlóközpontban és templomban egyaránt – tette hozzá.

A székesfehérvári rendezvényeken a Primavera kórus mellett fellép a szombaton húszéves fennállását ünneplő Hermann László Zeneiskola, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint számos orgonista és énekes. A napot záró templomi koncert alatt pedig a Méhkasaula Egyesület az épület falára vetített ünnepi fényfestéssel köszönti a zeneszerzőt.

MTI