A zenének is óriási szerepe van abban, hogy megmentsük Európa hitét és kultúráját
Szemben az őrülettel
Hét koncertet adni Jézus története címmel abban az önfelszámoló Németországban, ahol a hitet már semmire sem tartja az állam, nem kis vállalkozás. Benda Gábor zongoraművész viszont missziójának érzi a kereszténységen alapuló európai kultúra népszerűsítését, és hét német település templomában is fellépett.
– Hívták, vagy ön ajánlkozott, vagyis keresett koncertlehetőségeket?
– Mindenképpen szerettem volna külföldön is bemutatni ezt a zeneművet. Feleségem, Vereszki Eszter állította össze a tizenkét tételt összekötő evangéliumi szövegeket, majd a német fordítást Klusz Gábor magyar származású brémai lelkész csiszolta végleges formára, hogy németül is igazán jól hangozzék. Ezek után több templomot is megkerestem Németországban. Hosszú munka volt, de végül összejött a hétállomásos koncertsorozat.
– Milyen volt a fogadtatása? Hiszen köztudott, hogy a német egyházak is a liberalizmus útjára léptek…
– A koncerteket evangélikus templomokban tartottuk, és ahol jártam, ott nagyon pozitívan fogadtak, azzal együtt is, hogy nem ismertek, és óhatatlanul is élhetett bennük egyfajta természetes bizalmatlanság. De vállalták a kockázatot, és megérte. Hiszen minden előadáson szép számú hallgatóság gyűlt össze. A lelkészek azt mondták, sokkal többen voltak a koncerten, mint ahányan általában istentiszteletekre járnak, örültek, hogy a darab újra összehozza a hívőket, sőt, visszacsalogatott olyanokat is, akik már régen jártak a templomban.
– Kevés olyan esemény van odakinn, mint a koncertjei?
– Tudtommal nemigen szerveznek ilyen jellegű zenei-kulturális rendezvényeket, szertartásokat, ezért a lelkészek is sikerként élték meg az előadást, én meg jó érzéssel gondolok rá, hogy magyar zongoristaként és zeneszerzőként megtölthettem az adott templomokat. Ezt egy kicsit minden magyar hívő sikerének is érzem.
– Miként reagált a közönség? Hiszen a mű nemcsak zenéből, de evangéliumi idézetekből is áll…
– Brémában kezdtük a koncertsorozatot, aztán elmentünk Fehmarnba, majd kisebb települések következtek, például Henstedt-Ulzburg, Schönwalde, illetve felléptem a nagyobb városnak számító Lübeckben is. Volt, ahol felállva tapsoltak. Volt, ahol visszafogottabban reagáltak, főként olyan kisebb településeken, ahol az emberek nemigen járnak egyébként koncertre, de az előadások utáni reakciókból úgy éreztem, nekik is tetszett a mű. Keleten arattuk a legnagyobb sikert, Wilkau-Hasslauban például sírtak. Itt ugyebár az egykori NDK területéről beszélünk, ahol Magyarország kapcsán amúgy is nagyon sok kedves szót kaptam.
– Ők még erősebben kötődnek a hithez?
– Nem csak erről van szó. Feltolultak az emberekben az emlékek, többen is elmondták például, hogy annak idején rendszeresen jártak Magyarországra, legalább négy hetet töltöttek nyaranta a Balatonnál. Mosolyogtak az idősebbek, amikor erről beszéltek.
– Foglalkozott a koncertekkel a sajtó?
– A beharangozás szintjén minden koncert helyszínén jelent meg egy-egy rövidebb cikk rólam, illetve a műről. Kritikákat nem láttam, szerintem azok mostanában jelennek meg majd. Henstedt-Ulzburgban egy hosszabb publikáció is készül tudtommal. Ez az a település, ahol a lelkész igencsak aggódott a koncert miatt, mondván, üresek lesznek a padsorok. Nagy boldogság volt neki, hogy végül pont fordítva történt.
– Milyen benyomásokat szerzett a németek vallásosságáról?
– A lelkészek azzal a jelenséggel küzdenek, hogy egyre kevesebb a hívő. Ezt sokszor elmondták. Azt mondják, ez általános Nyugat-Európában, persze próbálnak tenni ellene valamit. Schönwaldéban például a lelkész egy különleges kis gazdaságot varázsolt a templom köré, növényekkel, állatokkal. Abban bízik, hogy olyan látványosság ez, amit szívesen megnéznek az óvodások és az iskolások is. És ha már ott vannak a templomnál… A másik baj, hogy egyre kevesebb fiatal választja a lelkészi hivatást. Keleten például egy-egy lelkipásztornak három települést is szolgálnia kell. Wilkau-Hasslauban meg csodásan felújíttatta a helyi parókiát a hívő közösség, de nem jön senki, hogy belakja.
– Változott a darab? Igazított rajta valamit, hogy megfeleljen a német közegnek?
– Német lett a narráció. Amúgy nem volt szükség semmilyen kompromisszumra.
– Ön akart a németekhez menni. Milyen hátsó gondolatokkal kelt útra?
– Missziónak tekintettem a koncertsorozatot. Szeretném erősíteni a kereszténységen alapuló európai kultúrát, az igazi európaiságot, és persze népszerűsíteni a művemet is. Azt gondolom, hogy a darabon keresztül ha kis mértékben is, de hozzájárulhatok a jézusi filozófia terjesztéséhez, és erre a gondolatra, illetve a pozitív visszajelzésekre alapozva haladnék tovább ezen az úton, még akkor is, ha ez szembemegy a szórakoztatóipart uraló „woke”-kultusszal.