Szent Imre nélkül nem  lehetnénk magyarok, és Európa sem létezne – jelentette ki az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa Veszprémben.

Fotó: MTI, Bodnár Boglárka


Fotó: MTI, Bodnár Boglárka

Navracsics Tibor az Árpád-házi szentről elnevezett téren felállított Szent Imre-szobor avatásán közölte: Európa földrajzilag Ázsia egy félszigete, amelyet kulturális öröksége emelt fel, a kereszténységre támaszkodva közös identitástudatot alakítva ki az ott élő népekben.
    
Szent Imre egyszerre volt magyar, keresztény és európai, nélküle nem létezhetne a mai Európa – húzta alá.     

Navracsics Tibor azt mondta: egy szobor leleplezésével „jelképes jelenlét” jelenik meg, ugyanakkor Szent Imre nem csupán jelképesen van jelen Veszprémben, hiszen életének egyik legjelentősebb mozzanata, szüzességi fogadalma köti ide, amelyet a veszprémi várban lévő Szent György kápolnában tett.
    
Hozzátette, Veszprém történelmének szerves része Szent Imre családjának története. 
    
Itt korábban volt jelen a kereszténység, mint a magyarság, úgy is mondhatjuk, hogy Veszprém előbb vált európai településsé, mint a magyarok európai nemzetté – mondta az uniós biztos.
    
Az itt letelepedő magyaroknak Veszprém a kereszténységet adta. A város fontos szerepet játszott az európai történelemben azért is, mert Szent Imre nagyanyjának, Saroltnak, és édesanyjának, Gizellának kedvenc lakóhelye volt – fűzte hozzá.
    
Szent Imre a város történelmének elemi része, ezt a második világháború után egyszer már elismerték azzal, hogy a korábbi Búza piacteret Szent Imre térnek nevezték el. Azzal, hogy most Szent Imre szobrát is felállították itt, Veszprém visszakapja történelmének egy jelentős szeletét – mondta Navracsics Tibor.     


Fotó: MTI, Bodnár Boglárka

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: Lantos Györgyi szobrászművész „ezer esztendő távlatából” hívta elő a harcedzett ifjú arcvonásait. 
    
Szent Imre szellemi hagyatéka azt erősíti bennünk, hogy „az igazság történelmi ereje és a szeretet hatalma irányítja nemzetünket” – hangsúlyozta.
    
A parlament alelnöke felidézte: az első bronz Szent Imre-mellszobrot 2007-ben állították Hegykőszentimrén, majd számos, a nevét viselő település gazdagodott az Árpád-házi szent szobrának másolatával.
    
A bronz mellszobrot a Lakiteleki Népfőiskola ajándékozta Veszprém városának. 

MTI