Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hirdetés

Lezsák Sándor úgy fogalmazott: Imre herceg Árpád-házi királyfi volt, akit uralkodásra és a magyar állam megerősítésére készítettek fel, ebben azonban korai halála megakadályozta. A szobor olyan fiatalembert formáz, akiről hihető, hogy képes uralkodni – tette hozzá.

Az Országgyűlés alelnöke felidézte: Szent Imre 24 esztendős volt, amikor egy állítólagos vadászbaleset áldozata lett. A pozsonyi csatát követő 130 esztendőben sikerült távol tartani az ellenséget a fejedelmeknek, ennek a történelmi helyzetnek az örököse lehetett volna Szent Imre herceg – tette hozzá.

Az Árpád-házi királyfit tudatosan nevelték az uralkodásra, élete első hét évében édesanyja gondoskodott róla, majd Gellért püspök nevelte hét esztendeig, végül István király tanította hét évig. Már a koronázásra készültek, amikor érkezett a hír a balesetről – mondta Lezsák Sándor.

Zalavölgyi László, Szentimrefalva független polgármestere arról beszélt, hogy a Szent Imre nevét viselő tizenegy település közül egy híján valamennyi delegáció jelen van. Közölte: a szobor a Lakitelki Népfőiskola ajándéka.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője összmagyarsági ünnepnek nevezte a rendezvényt, amelyen határon túli magyarok is részt vesznek. Azt mondta, történelmi hagyományaink és hitünk megőrzése tette lehetővé, hogy megőrizzük magyarságunkat.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint az ünneplő települések felismerték az összetartozás erejét.

A katolikus templom szomszédságában álló, bronzból készült Szent Imre-mellszobor Lantos Györgyi alkotása.