A kettős korona elmélete a XVIII. század végéről származik, amikor is Veszprémi István orvos 1790-ben észrevette, hogy a korona abroncsán görög, míg a pántjain latin feliratok találhatóak. Ennek alapján a művészettörténeti alapozású nézetek mindegyike abból indul ki, hogy a korona alsó és felső része különálló, a két részt egymástól függetlenül, más-más célból készítették, és csak utólag szerelték össze valamikor az XII. és a XIV. század között. Álláspontjuk szerint a pántokra szintén egy későbbi időpontban került fel az eredetileg egyenesen álló kereszt, amely csak egy sérülés következtében ferdült el.

Ezzel a szemlélettel áll szemben a nemzeti hagyományon, legendákon is alapuló nézet, mely szerint a Szent Korona egyetlen, egységes és egy helyen készült ereklye, mellyel első királyunkat szentelték fel, és amelyet később ő ajánlott fel a Szűzanyának. Pontos szerkezeti elemzéssel Ferencz Csaba az európai koronákhoz viszonyítva több szokatlan, egyedi dolgot állapított meg a Szent Koronánál. A leginkább szembetűnő a kereszt ferdesége, amelyet hivatalosan sérülésként kezelnek. A szerző szerint a legvalószínűbb azonban az, hogy már eredetileg is ferde volt. A kereszt ugyanis műszaki szempontból egy csőből készült szerelvény, amelynek meghajlítása nagyon nagy erőt kíván, ráadásul, ha feszegetjük, akkor is előbb szakítanánk ki azt a hordozó képlemezből, vagy a csavarról. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a ferde kereszt és 23,5 fokos dőlésszöge teljesen összhangban van az 1000 körüli idők Ég és Föld közötti kapcsolat keresztény szimbolikájával, mely egyben az alapos csillagászati ismeretek meglétét is alátámasztja. A Nap egyenlítői síkjában, vagyis az ekliptikában keringő Föld forgástengelye ugyanis erre a síkra nem merőleges, hanem megközelítőleg 23,5 fokkal dől. Így a kereszt szándékos ferdesége valószínűleg annak jelzésére szolgálhatott, hogy a koronázott személy Isten szolgája és tőle nyert jogot az uralkodásra.

A művészettörténeti nézetek egyik legfontosabb bizonyítékának azt tartották, hogy a korona abroncsán a képek görög, míg a pántokon latin feliratúak. Ez alapján logikusnak tűnhet az a nézet, hogy az alsó rész Bizáncból, a felső pedig talán Rómából származik. A katolikus szertartásrend azonban a II. vatikáni zsinat előtt eleve kétnyelvű volt, sőt Ferencz Csaba felhívja a figyelmet Kellehernek a magyar koronázási ékszereinkről készített disszertációjára, amelyben a kettős feliratot párhuzamba állítja egy XI. század elejéről származó keresztelőmedencével, amelynek négy faragott alakja közül kettő görög, kettő pedig latin stílusban készült. Márpedig a kő keresztelőmedencét minden bizonnyal nem két különálló részből szerelték össze, hanem tudatosan faragták így ki egyetlen helyszínen.

A Szent Korona egységét bizonyítja a szerző szerint a Dukász Mihály-kép is, annak ellenére, hogy a történészek és művészettörténészek zöme éppen emiatt látja alátámasztottnak, hogy az abroncs önálló abroncskoronaként VII. Dukász Mihály bizánci császár ajándéka volt I. Géza királyunknak. A Dukászt ábrázoló kép azonban nem a koronához készült, hiszen nem fér bele a több milliméterrel alacsonyabb kép számára készített eredeti képtokba. Sőt, nemcsak hogy nem eredeti kép, hanem kizárólag a teljes koronára lehetett felszerelni, mivel a felső rész hátsó pántja tartja a helyén. Ez pedig kizárja, hogy a képet egy önálló abroncsra fel lehessen szerelni. A Dukász-képpel ellentétben a keresztpántok metszéspontjánál ábrázolt Pantokrátor és az abroncs homlokzatának fő helyén található Jézus kép-eredetisége nem vitatható, de e két kép feltűnő hasonlóságára már sokan felfigyeltek. Ez a hasonlóság akkor igazán szembetűnő, ha a kontúrjukat és rajzolataikat egymásra vetítjük. Ekkor azt a meglepő tényt tapasztaljuk, hogy a rajzolat elrendezésén túlmenően a méretek is egybevágóak, sőt azonos az Úr trónusának alapszélessége is. Az egyezéseket összevetve Ferencz Csaba azt a következtetést vonja le, hogy a két kép egymástól függetlenül nem keletkezhetett, vagyis egyértelműen a Szent Korona egységére utalnak.

A koronához hasonlóan a szerző a palástot, a jogart, az országalmát és a kardot is megvizsgálta, s ennek során megállapította, hogy a palást a Szent Koronán is használt aranymetszési eljárás pontos és teljes alkalmazásával készült. A jogar és az országalma szintén a korona méret- és arányrendszerének ismeretében készült, ám ez utóbbival való kapcsolat szorossága nem kimutatható. A kard egyértelműen későbbi pótlás, lehetséges, hogy a Prágában őrzött Szent István-kardot pótolták vele, de az is lehet, hogy az eredeti fegyver elveszett.

Ha végigolvassuk Ferencz Csaba leírásokkal és a tudományos vizsgálatok eredményeivel gazdagon alátámasztott elméletét, jogosan vetődhet fel mindannyiunkban az a kérdés, ami a Heraldika Kiadó gondozásában megjelent könyv bemutatásakor fogalmazódott meg Szinte Gábor professzorban: „Miért van az, hogy nekünk, magyaroknak a »legrosszabb« korona kell, nem pedig a »legjobb«?”