Fotó: MTI/Oláh Tibor, illusztráció

Szent Lászlóról szóló kiállítás nyílt a Múzeumok éjszakáján a veszprémi Szent Imre piarista és helyőrségi templomban szombaton a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan.

Köszöntőjében Márfi Gyula veszprémi érsek az 1077 és 1095 közt uralkodó Szent László alakjáról felidézte: megvolt benne a hősies bátorság és az alázat, emellett szigorú igazságosság és irgalmasság jellemezte uralkodását.

Az érsek úgy fogalmazott: „Szent László egyesítette magában az európaiságot és a magyarságot, és bizonyította, hogy a hazaszeretet és az Európa-szeretet összeegyeztethető”. Emellett arról is tanúságot tett, hogy lehet jó magyarnak és keresztényeknek lenni – tette hozzá Márfi Gyula.

A kiállítást megnyitó Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Szent László Társulat társelnöke a szent király nevéhez fűződő templomépítéseket, valamint a templomok körüli temetkezéssel kapcsolatos törvénykezéseit emelte ki, s azt, hogy az uralkodó huszonöt ünnep megtartását rendelte el. Neki köszönhetjük Nagyboldogasszony ünnepét, nevéhez kapcsolódik István király és Imre herceg szentté avatása is – tette hozzá.

A tárlatról annak kurátora, H. Kolba Judit régész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főosztályvezetője elmondta, főként könyvekből, feljegyzésekből, kiadványokból idézik fel Szent László életének legfontosabb mozzanatait. Az október végéig látogatható kiállításon Mudrák Attila és Kövesdi Róka Lajos fotóművészek felvételei is szerepelnek.

MTI