Bár a Pókember mindig is a legnépszerűbb és legismertebb képregénykarakterek közé tartozott, egészen a 2017-es Hazatérésig várni kellett ahhoz, hogy méltóképpen megjelenjen a vásznon. A fiatal Tom Holland mintha egyenesen a szerep eljátszására született volna, olyan természetességgel, karizmával és szellemességgel formálta meg a szerepet, John Watts rendező pedig a nyolcvanas évek tinivígjátékainak bájos humorával és a kreatív akciójelenetekkel lendületesen és ügyesen tette vászonra a hálószövő kalandjait. A Marvel-univerzum legdrámaibb darabja, a Végjáték után pedig éppen erre a kedves és szerethető szellemiségre volt ismét szükség. A történetben a mentorát gyászoló tizenhat éves Peter Parker csupán kikapcsolódásra vágyva utazik osztálytársaival Európába, azonban a baj természetesen ide is követi a pusztító idegen entitások révén. A szuperhősfilmekben megszokott metropoliszok után kifejezetten üdítően hatnak az öreg kontinens történelmi helyszínei, a humor és könnyed hangvétel pedig ezúttal is működik. A Hazatéréshez hasonlóan az új epizód szintén képes elvarázsolni a műfajtól megcsömörlött nézőket is.
Szerethető
Pókember: Idegenben – amerikai akció-vígjáték, kalandfilm, 2019
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/szeretheto-176526/
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kultúra
/
legfrissebb a rovatban

Egry József kiállítással nyit a megújult Laczkó Dezső Múzeum Veszprémben
Teljes körűen felújították a 120 éves épület kiállítótereit, belső helyiségeit.

Hétköznapok katarzisa
Vásári komédiások, csepűrágók, vándorszínészek kései leszármazottai; ők a színházművészet barikádharcosai: az utcaszínészek.

Megkezdődött a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztivál
Mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.
Megjelent a Demokrata legfrissebb száma

Trianon legyőzhető
Címlapinterjú Raffay Ernő történésszel; Forró nyár Koszovóban – lesz-e újabb háború Európában?; Az elnök asszony első éve; Szakácsból „muzsikus” – Jevgenyij Prigozsin; Varga Csaba hegymászó: Az Everest megmászása inkább hosszútávfutás, mint hegymászás
kiemelt hírek

Szijjártó Péter: A türkmén földgáz enyhítheti az európai energiaválságot
Mi, magyarok is rendkívül szuverenisták vagyunk, így két szuverén nemzet vezetői találkoznak itt – mondta a miniszter Asgabatban.
Füstbe ment szállítások: felrobbantották a világ legnagyobb ammóniavezetékét
A kérdés nem annyira az, kinek állhatott érdekében az ammóniavezeték felrobbantása, hanem inkább az, hogy mi lesz a gabonaegyezménnyel.