Színészi energiák – beszélgetés Esztergályos Cecíliával
Bámulatra méltó energikussággal áll színpadra estéről estére, és nem is tervezi a pihenést Esztergályos Cecília. A 79. életévét most betöltő színésznőt a frissen debütált Feltámadás Makucskán című előadás mellett az Újszínház számos darabjában láthatja a közönség. Emellett, tizenegy év után utoljára, a Mici néni kettős élete című komédiában is fellép. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával első színházi élményéről, az elismeréseiről és a hazaszeretetről is beszélgettünk.– Kisebb kihagyás után februárban tért vissza a színpadra, mára egy embert próbáló próbafolyamaton és egy sikeres bemutatón is túl van. Hogy érzi magát?
– Csodálatos és kimerítő feladat volt a Feltámadás Makucskán című előadás próbafolyamata. A rendező, Nagy Viktor nagyszerű karmesterként fogta össze a társulatot, a végeredmény pedig egy látványos, sokszínű előadás lett. Ez boldoggá tesz, úgyhogy köszönöm, remekül vagyok!
– A Feltámadás Makucskán című darabban a falu halottjai feltámadnak, komoly fejfájást okozva az ott élőknek. Hogyan jellemezné az ön által életre keltett Terka mama szerepét?
– Egy vén uzsorás. Visszaél azzal, hogy temérdek pénzt harácsolt össze élete folyamán, sokan pedig szükségben élnek, így jókora kamat fejében kölcsönöket ad a környezetében élőknek. Érthető, hogy a halála sokaknak megkönnyebbülés, hisz tartozásuk elévül. Feltámadása után azonban kísérteni kezdi „ügyfeleit”, szeretné behajtani az adósságokat.
– Különleges karakter, aki a darab során szép szerepívet fut be.
– Kezdetben díva volt, akit imádott a falu, az évek során pedig igyekezett hasznot húzni mások nehézségéből. Tény, hogy okosabb volt a többieknél. A darab végére valóban átértékelődnek számára a dolgok, de hogy miként, azt nem árulom el!
– „Minden magyar felelős minden magyarért!” Ez a híres Szabó Dezső-idézet is az ő szájából hangzik el a darabban.
– Látja, ezzel már könnyebben tudok azonosulni. Örök érvényű mondat, nem ismerek olyan embert, aki ne értene egyet vele. Ezt kéne felírni az ország falaira, hogy minden ember eszerint cselekedjen a mindennapokban. Talán más lenne így az élet itt.
– Önnek személy szerint mit jelent Magyarország?
– A hazámat. Itt születtem, itt játszottam színészként, itt élnek a családtagjaim és a barátaim. Magyarország az egész életem, és boldog vagyok, hogy magyarnak születtem.
– Csípőműtéte miatt négy hónap után állt újra színpadra. Milyen érzés volt visszatérni?
– Nagyon jó. Egy színésznek ugyanis a színpad az élete – mint a víz az élővilágnak. Különösen jólesett, hogy Dörner György, az Újszínház igazgatója a szeptemberi balesetemkor azt mondta: „Semmi nem számít, csak az egészséged! Akkor jössz vissza, amikor meggyógyultál.” Megtiszteltetésnek veszem, hogy rám még ennyi idősen is számítanak.
– Gyönyörű és gazdag életpálya: január végén töltötte be a 79. életévét, és több mint hetven éve aktív színész. Milyen emlékei vannak az első színészi élményeiről?
– 1951 októberében voltam először az Operaház színpadán a Diótörő című darabban a Balettintézet növendékeként. Én voltam az egyik az öt kislány közül, akik körbetáncolják a karácsonyfát.
– Lesz „utolsó”?
– Soha nem várok utolsót. Az biztos, hogy a Feltámadás Makucskán című mű mellett a Mici néni két életét adjuk elő június 8-án utoljára a József Attila Színházban. Gondoljon bele, 2010. december 11-én mutattuk be a darabot, de még mindig szeretik az emberek, minden jegy elkelt az előadásra. Ezzel búcsúzom majd a József Attila Színháztól, annak közönségétől és Mici néni karakterétől.
– Teljesen más szerep, mint Terka mamáé.
– Jól látja! Mici néni belefárad a hétköznapokba, eltartási szerződést köt egy fiatal párral, majd régi hódolójával, a taxis Gál Alfréddel találkozik, hogy a húszas éveit élje újra az éjszakai mulatozással. A neves nóta is erről szól: nem csak a húszéveseké a világ.
– Könnyes búcsú lesz?
– Az biztos. Szükség van ugyanis erőre ahhoz, hogy ne sírjam el magam az előadás végén, amikor megtapsol a közönség.
– Van is miért megtapsolni pályafutását, hiszen számos elismerésben részesült: Jászai Mari-, Pécsi Sándor-díj, Magyarország Érdemes Művésze, Magyarország Kiváló Művésze, Erzsébet- és Kossuth-díj, valamint a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje, a József Attila-gyűrű; és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is lett. Melyikre a legbüszkébb?
– Mindegyikre. Nagyon örültem, amikor megkaptam ezeket a kitüntetéseket. A Magyar Filmkritikusok Díját is nagy becsben tartom, amellyel 1979-ben és ’81-ben is elismertek.
– Utóbbit a Boldog születésnapot, Marilyn! című filmben nyújtott alakításáért kapta, amelyért külföldön is díjazták.
– Így van, az olaszországi San Remóban is megkaptam érte a legjobb női alakításért járó díjat, és ugyanabban az évben az amerikai Chicagói Ezüst Hugó-díjat a Vámmentes házasságért.
– Hogyan értesült a Kádár-korszakban ezekről?
– Felhívtak telefonon a minisztériumból, amikor még csak jelöltek, hogy vegyek részt a fesztiválokon, de Kazimir Károly, a Thália színház akkori főrendezője nem engedett, közölte: „Nem megy maga sehova!”
– Politikai okokból?
– Dehogy! Főpróbáim voltak. Nagyon szeretett engem, és nagy becsben tartott. Az első szerepem ott Móricz Zsigmond Csibéjében volt, ezután hosszú éveken át voltam a teátrum vezető színésznője. Azzal viccelődtem vele, hogy „mi van akkor, ha megnyerem a díjakat”. Kazimir csak annyit felelt: „Na ne hülyéskedjen!” És végül megnyertem mindkettőt, amiket végül a minisztérium egyik embere vett át, tőlük tízezer forintot kaptam.
– Azóta megjárta a Família Kft. című sorozat forgatását, majd onnan a kétezres években visszatért a színházi világba, és a mai napig játszik. Bírja még az iramot?
– Ahogyan a Jóisten engedi.
– Mi a titka?
– A hit és a remény, hogy béke lesz, és egészség.
– Volt olyan, amikor elhagyta a hite?
– Nem. Soha.