Fotó: akos.hu

Szintirock címmel jelent meg november 16-án Ákos legújabb DVD-je, amely a tavalyi dupla Aréna-koncert felvételeit tartalmazza. Az énekes-dalszerző számára mozgalmasnak ígérkezik a 2018-as esztendő.– A 2016. decemberi dupla Aréna egy nagyon fontos és sikeres időszak záróeseménye volt: a szintirock stílusú koncertsorozat négy éve során csaknem hatszázezer koncertlátogatónak zenéltünk országszerte és a határokon túl is – mondta a DVD megjelenésével lezárt szakasz kapcsán Ákos.

– Nagy élmény volt számunkra ez a dupla előadás, fantasztikusan látványos koncerteket adhattunk, a kiadvány is méltó lenyomata ennek a két estének. Az eljátszott összes dalt tartalmazza a DVD, mind a két koncertet tizennégy különböző kameraállásból rögzítettük, így a vágásnál huszonnyolc opcióból lehetett választani, ami már-már a luxus kategória.

Az énekes-dalszerző elárulta: eredetileg úgy gondolták, hogy az idei esztendő pihenőév lesz, de „nem így sikerült”. A Nemzeti Színházban ugyanis bemutathatta Arany János-estjét, amelyet Szigethy Gábor rendezett, és amit azóta már vidéki színpadokon és egy ötállomásos kanadai turnén is előadott.

– Az előadások jövő január végén zárulnak, elmegyünk Erdélybe és Németországba, de gimnáziumokba is szívesen elvisszük, ahol van fogadókészség – tette hozzá Ákos.

A verses est egyébként hangoskönyv formájában is megjelent.

A koncertszünet jövő tavaszig tart: az énekes-dalszerző április elejétől május végéig Ákos 50 címmel születésnapi turnéra készül, amely egy dupla előadással kezdődik a Müpában.

– A kerek évfordulós alkalom rejt magában bizonyos csapdákat, amelyeket szeretnék elkerülni. Az ilyen koncertek általában retrospektívek szoktak lenni, mi ehelyett akusztikus, látványos színházi produkciót tervezünk – mondta, hozzátéve, az estek hangulata az Andante-turnéhoz, illetve a 2008-2009-es Ákos 40 és 40+ koncertekhez hasonlít majd.

Ahogy véget ér az Ákos 50 turné, az énekes-dalszerző és zenekara azonnal elkezdi a felkészülést a fesztiválszezonra, és nyáron már egy teljesen más hangvételű, „hangosan csörömpölős” műsorra számíthatnak a rajongók. Tervei szerint 2018 őszére pedig elkészülhet az új lemezzel is.

A csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették, hogy ezentúl a Szerencsejáték Zrt. és a Petőfi Rádió is Ákos együttműködő partnere lesz.

akos.hu, MTI, demokrata.hu – bp