– Kik voltak a szkíták?

– A szkíták a Krisztus előtti negyedik századtól négyszáz éven keresztül az Altájtól a Dunáig uralták az eurázsiai sztyeppéket. Ez nomád kultúra volt, de a nomádságot nem valami szervezetlen, esetleges vándorlásnak kell elképzelni. Sokkal inkább fejlett, szervezett mobilitásról beszélhetünk, mivel a természeti és időjárási körülmények erre kényszerítették őket.

– Milyen életmódot folytattak?

– Folyamatosan mozgásban voltak, de közben az arra alkalmas területeken, amiket nevezhetünk oázisoknak is, földet műveltek, állatokat tartottak. Ki kell emelni magas színvonalú fémműves kultúrájukat, melynek technológiái tulajdonképpen azonosak voltak a ma ismert eljárásokkal. Kitűnően alkalmazták például a mikroforrasztást. Annyira elismert művészei voltak a vasnak, a bronznak, az aranynak, az ezüstnek, a réznek, hogy nem csupán saját maguknak készítettek fegyvereket, ékszereket, egyéb használati tárgyakat, hanem más kultúrákkal, népekkel is kereskedtek ezekkel. Ma úgy mondanánk, exportra is termeltek. A mobilitásnak és más népekkel való állandó érintkezésnek, kölcsönhatásnak köszönhetően a szkíták folyamatosan képesek voltak a megújulásra, új technológiák megismerésére, befogadására. Rendkívül innovatív kultúráról van szó, mely máig korszerű. Kazahsztánban például a mai ércbányákat az egykori szkíta lelőhelyeken alakították ki. Ezek régészeti szempontból is értékesek, hiszen számos lelettel szolgálnak. A közel két és félezer éves olvasztókemencék alapvető működési mechanizmusa gyakorlatilag azonos a maiakéval.

– A kiállításon látható lelet-reprodukciók eredetijei milyen régiek?

– Többségük a negyedik századból való, a lószerszámok és lódíszek azonban nyolcszáz évvel régebbiek, vagyis a Krisztus előtti negyedik században készültek az Altájban föltárt úgynevezett Pazirik kultúrában. Egyes leleteken írásjelek is találhatók, a gazdag és kifinomult szimbolika pedig bepillantást enged a szkíták világképébe, életfilozófiájába.

– Miért lehetnek érdekesek számunkra a szkíták?

– A szkíta elnevezés valójában időben és térben is több népet jelöl. Mi, kazahok például úgy tartjuk, hogy a szkíták leszármazottai vagyunk. Tudjuk, hogy ezeket a népeket az idők folyamán többféleképpen is nevezték. A kiállításon látható avar és magyar honfoglalás kori kincsek ugyanabból a sok évszázadon átívelő ötvösművészeti kultúrából születtek, mint a sztyeppei kurgánok leletei. A szkíta népek keleti és nyugati irányban is szétszóródtak, és utódaik ma is élnek. A magyarok is szkíta nép.

– Milyen visszhangja van Kazahsztánban a budapesti kiállításnak?

– Hazám médiájában több alkalommal téma volt, a nyomtatott sajtóban éppúgy, mint a televíziókban vagy az interneten. A tárlat egyébként afféle vándorkiállítás, az elmúlt években látható volt az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban, Németországban is. Magyarországról is jó visszhangokat hallunk, sokan eljöttek, hogy egy nagyon ősi és magas színvonalú kultúrában gyönyörködjenek. Minden szkíta nép büszke lehet a múltjára és az őseire.

Ágoston Balázs

Személyesen tartott különleges és érdekfeszítő tárlatvezetést a budapesti VAM Design Center szeptember elején megnyílt és december 31-ig látható, szkíta fejedelemsírok leleteinek méret- és anyaghelyes reprodukcióit bemutató Emberek aranyban című kiállításán az eredeti leleteket feltáró és az utókor számára megőrző jeles kazah régész-restaurátor, Krym Altinbekov professzor. Az Almatiban tevékenykedő Ostrov Krym nevű múzeumi műhely vezetője közel negyven éve kutatja a szkíta halomsírokat, a kurgánokat. A tárlat szenzációja a Kazahsztán délkeleti részén feltárt Isszik-kurgánban megtalált, szkíta aranyemberként ismert vértezet, de a bereli kurgánban fellelt lódíszek látványos rekonstrukciója is lenyűgözi a látogatót. Emellett a szkíta múlt számtalan ötvösremekének méret- és anyaghelyes reprodukciói varázsolják el az érdeklődőket, melyek összevethetők a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum avar- és honfoglalás kori Kárpát-medencei kincseivel. A történelmi jelentőségű kiállítás, melynek megnyitóján Kazahsztán budapesti nagykövete személyesen is részt vett, egyértelműen igazolja a szkíta-hun-avarmagyar folytonosságot, bizonyítva a finnugor származáselmélet tarthatatlanságát.