Szőke Gábor Miklós: Ennyi elismerést és kritikát még nem kaptam egyszerre

– Ha visszatekintünk az elmúlt esztendőre, nem túlzás kijelenteni, hogy szobrászművészként  kiemelkedően sikeres éve volt 2021, eddigi pályafutása csúcsa?

– Az elmúlt év sok sikert és elismerést hozott, amiért nemcsak én, hanem a csapatom is keményen megdolgozott. 2021 egy küzdelmes és izgalommal teli év volt. Nagyjából húsz projektem készült el, monumentális alkotások, és közülük egy volt a Vadászati és Természeti Világkiállításra készített Totem, amely két és fél év alkotói folyamatának eredménye. Szobrászati szempontból is nagy munka volt megvalósítani, mellette nagyon komoly szervezést és lebonyolítást igényelt. Összességében minden a tervek szerint alakult, visszagondolva, ebbe az évbe három év munkáját sűrítettem bele, hiszen voltak olyan tervek, amelyen két éven keresztül dolgoztam, mielőtt megszületett volna a megrendelés. Kockázatvállalásokban és túlórákat tekintve is egyedülálló év volt a 2021, ennyi elismerést és kritikát 35 év alatt nem kaptam, mint ebben az egy évben.

– A művészete központi témája az állatábrázolás. Egy olyan ember számára, akinek a természet ilyen sokat jelent és meghatározó szerepet játszik az életében, a vadászati kiállítás felkérése fontos mérföldkő volt az életében?

– Az állatok gyerekkorom óta velem vannak, a kezdetektől fogva tanulmányozom az anatómiájukat, foglalkoztat az ember és állat kulturális vonatkozása, kölcsönös lélektana. Feltölt és inspirál a természet, és már inkább vidéken élek, mint a fővárosban. Négy kutyánk, két lovunk és két papagájunk is van. A vadászati kiállítás szakmai és személyes okokból is fontos állomás volt számomra. Szobraim nem állatábrázolásokról szólnak, hanem az ember és az állat kulturális kontextusáról. Izgalmas volt egy világkiállításra megfogalmazni a szobrok témáját. Fontos szempont volt, hogy beleszőjjem és feldolgozzam a magyar vadászkultúrát, és hogy nemzetközileg is érthető módon tudjam interpretálni azt egy nagyon széles közönség előtt. A vadászat egyidős a művészettel, most éppen nem trendi, de kellően megosztó ahhoz, hogy izgalmassá váljon és újra felfigyeljenek rá. Aki kellően nyitott a világra, az sokat tanulhat az ember és környezet viszonyáról a vadászat által. Én most készülök a vadászati vizsgámra és a vadgazdálkodás tudományát megismerve egyre tisztább kép alakul ki bennem a természet körforgásáról. Az edukáción túl nagyon nem mindegy, hogy egy világkiállításon mi magyarok mit képviselünk magunkról, mit szeretnénk megmutatni a kultúránkból a világnak. Én a magyarok erejét, varázslatos legendáit, történelmi és kulturális gazdagságát szerettem volna kiemelni. Zrínyi halála című munkámon keresztül feldolgozzuk a magyar történelem egyik leghírhedtebb vadászbalesetét. Többezer levegőben összeálló nyílból rajzolódik ki a magyarok eredettörténetének vezérmotívuma a Csodaszarvas, amelynek a „magyarok nyilaitól ments meg Uram minket” címet adtam. A Totem pedig a világkiállítás üdvözlő szobra volt, több mint tíz tonna hullajtott őz és szarvasagancsból épül fel.

„Én a magyarok erejét, varázslatos legendáit, történelmi és kulturális gazdagságát szerettem volna kiemelni”

– Korábban ennyit nem beszéltek még a szobrairól – a Totem szinte életre kelt…

– Egy műalkotás akkor éri el hatását, ha gondolatokat ébreszt és erről a szoborról mindenkinek volt véleménye. A Totemet ember alkotta, mégis emberfeletti léptékű. Számomra ez szobor a természet iránti tiszteletadásról és az összetartozásról is szól, hiszen hazánk összes erdészete két éven át gyűjtötte a hullajtott agancsokat és számos önkéntes is hozzájárult agancsokkal a szoborhoz. Több mint tíz tonna agancsot építettünk össze egyenként csapatommal, éjt nappallá téve, és mondhatni, az egész ország megmozdult, hogy a Totem-szobrom megvalósulhasson. Tervezéskor olyan szobrot képzeltem el, amely eggyé válik a természettel, kifejezi a természet erejét, identitást erősít és önbizalmat sugároz. A Totem az emberekkel együtt kelt életre, amikor a szájába belépve eggyé válnak a szoborral és áthaladnak rajta, velük együtt működik a szobor. A Totem most visszakerül a természetbe, a végleges, méltó helyét a keszthelyi Festetics-kastély parkjában találtuk meg.

– A vadászkiállítás mégis rengeteg negatív kritikát kapott, amelyek nem kímélték az alkotásait és személyét sem.

– Eleinte érdekeltek a kritikák, megkeresés esetén pedig szívesen reagáltam volna rá, hiszen két évet dolgoztam a vadászati világkiállításon és van véleményem sok mindennel kapcsolatban. Később aztán rá kellett jönnöm, hogy hát választási év előtt áll az ország, és a sajtó egy részét a legkevésbé sem érdeklik az én gondolataim a szobraimról, inkább írnak olyanokat, amik érzelmeket korbácsolnak fel vagy frusztrációt szülnek. Ez egy ilyen világ, amivel együtt kell élni, azonban a való életben teljesen más visszajelzések érkeztek. Tömött sorok, nyitott, kíváncsi emberek, szeretetteljes elismerések vagy izgalmas kritikák színhelye volt a kiállítás, olyan sok kulturális mondanivalóval, amiből mindenki tud táplálkozni. A virtuális térben teljesen máshogy viselkednek az emberek, ez egy párhuzamos valóság. És a valóság sokszor nem zavarja meg az emberek gondolkodását… A vadászattal kapcsolatban sajnos teljes sötétség uralkodik főként a városi fejekben, legáltalánosabb előítélet, hogy a vadászat az öldöklésről szól..

– Sokan csak ezt látják benne…

– A mai világ szegénységi bizonyítványa, hogy itt tartunk. Annyira elbutult és ellustult az ember, hogy semmi kapcsolata nincs a természettel, vagy pedig egyáltalán nem érti a működését. Az erdők világát úgy képzelik, hogy civilizációtól elzártan élnek békében és boldogságban aranyos kis állatok, majd jönnek a vadászok, akik ezt az idillt tönkreteszik. Ma már a kezünkön meg lehet számolni, mennyi természetes erdő van, az ember térnyerését az állatok rovására pedig pontosan a vadgazdálkodás kontrollálja, amelynek a vadászat a szerves részét képezi. Sok embernek fogalma nincs arról , hogy valójában ők biztosítják az egyensúlyt. Ha már művészetről beszélünk, akkor ne feledkezzünk meg arról se, hogy a művészet a vadászattal kezdődött. Az emberiség és a művészettörténet legelső műalkotásai a vadászathoz kapcsolódtak. A mai napig a vadászat az állatvilág egyensúlyának fenntartásán túl erőteljes hatással van a kultúrára, képzőművészetre, irodalomra, építészetre, öltözködésre, identitásunkra, közösségformáló ereje felbecsülhetetlen.

– Mondjuk azt is el kellett magyarázni, hogy nem ölt meg tucatnyi szarvast az agancsuk miatt…

– Arra azért nem számítottam, hogy az is újdonságként hat, hogy a szarvas lehullajtja az agancsát, ha másra nem is, de erre jó volt ez a pánikkeltés, hogy ezt tisztába rakjuk. Hiába vadászik másfél millió ember az országban, a mainstream média abszolút vadászatellenes, üzleti okokból kihasználja a tudatlan embereket, akik otthon a négy fal között megsajnálják a lelőtt őzikét, de a vákuumfóliába csomagolt, futószalagon leölt marhát örömmel vásárolják tömegével. A mai ember önkéntelenül is eltávolodott a természettől. Felületes tudásunk van arról, hogy miként óvhatjuk a környezetünket. Divat lett azt hangoztatni, hogy csak akkor fenntartható valami, ha újrahasznosítható dolgokból készült. Mondjuk, ebben az esetben a Totem szobor tökéletesen megfelel a fősodratú irányoknak, az állatok adták hozzá az anyagot, amit újrahasznosítottam, lehetne ezzel is kampányolni, de bízom benne, azért túlmutat ezen. (nevet) Minden a természetből érkezett, csodálatos összefogás eredményeként, az ország összes vadásztársaságának köszönhetően tíz tonna agancs felhasználásából jött létre a Totem. A világon egyedülállót alkottunk.

„Eleinte érdekeltek a kritikák, megkeresés esetén pedig szívesen reagáltam volna rá, hiszen két évet dolgoztam a vadászati világkiállításon és van véleményem sok mindennel kapcsolatban. Később aztán rá kellett jönnöm, hogy hát választási év előtt áll az ország…”

– Bár élete egyik főművét hozta létre, „kiérdemelte” a NER szobrásza címet is. Hogyan hatnak önre ezek a címkék?

– Átpolitizált, bugyuta cikkekkel nem foglalkozom. Valakinek az élete az építésről és alkotásról szól, más pedig a rombolásra tette fel az életét. Szép lett volna, ha minden egy csettintésre hullott volna az ölembe, de azért volt benne némi munka, hit és akarat, párszor a munkáimmal meg kellett kerülnöm a Földet, hogy itt tartsak, ahol most. Olyan infrastruktúrát építettem fel, amely nem hogy itthon, de nemzetközi szinten is csak néhány szobrászművésznek van, és ezeket még jóval az állami megbízásaim előtt hoztam létre. Ezt egyébként a szakma jól tudja, ezért ér kevés szakmai kritika, csak hát valami választ a választások előtt, úgy látszik, ki kellett találni. Érdekes, amíg egyetlen egy állami megrendelésem nem volt, addig ugyanazok az emberek az egekig magasztaltak külföldi munkáim miatt, tavalyelőtt az első állami megbízás után pedig azonnal NER-szobrász lettem. Tulajdonképpen ez inkább szórakoztató.

„Valakinek az élete az építésről és alkotásról szól, más pedig a rombolásra tette fel az életét.”

– Milyen érzelmi kapcsolata alakul ki az alkotásaival? Az látható, hogy a vadászati kiállítás mélyen megérintette, egyes sportklubok részére készített szobrainál mennyire szükséges hasonló kötődés? Hiszen ezek az állatszobrok képviselik a klubtörténetet, a szurkolókat és az adott sportágat is.

– Nyilván nem lehetek az összes klub szurkolója. (nevet) De elengedhetetlen megismerni a klub történetét, az adott országra, városra, emberekre gyakorolt kulturális hatását, fontos a környezete, az építészeti alkotás, ami elé kerül. A Fradi-sas esetében beszélhetünk érzelmi kötődésről is, mert gyerekkorom óta fradista vagyok, ahogy a családom is. Az amerikai focit azért annyira nem követtem, az Atlanta Falcons megbízása esetében ezért többször kimentem terepszemlére Atlantába. Amerikában a sportnak, főként az amerikai focinak hihetetlen közösségformáló ereje van, szinte mindenkinek a mindennapjai a része. A Super Bowl miatt még nagyobb figyelem övezte a szobromat, több millió ember követte a képernyőn keresztül és százezrek haladtak át a sólymom szárnyai alatt, ami fantasztikus érzés volt.

– Azért megtalálják a legfanatikusabb szurkolókkal és tradíciókkal rendelkező klubok, vagy ön találja meg ezeket… Év végén mutatták be az új Pick Aréna elé készített Villám Bika-szobrát Szegeden.

– Ezeknek a kihívásoknak, elvárásoknak meg is kell felelni. Ezek a klubok nemcsak a szurkolókra, hanem az adott városra és az országra is hatást gyakorolnak. A szegedi kézilabda esetében is erről beszélhetünk, egészen hihetetlen identitáserősítő hatása van. Rég nem csak a sportágról és a csapatról szól, épp ezért az alkotónak is globálisan, messzebbre kell látnia. Ezt a szobromat villámokból képzeltem el, amik bika formájában csapnak le.

– Szobrászművészként nyilván fontos jelentőséget tulajdonít a tárgyaknak, aki ellátogat a stúdiójába, láthatja egyedülálló gyűjteményét is. Napjainkban viszont az élmények hajszolása fontosabbá vált. Alkotóként mit gondol arról, hogy a tárgyak egyre kevesebb jelentőséggel bírnak?

– Akkor én nagyon maradi vagyok. Szeretem a régi tárgyakat, a történetüket, múltjukat, elképzelem, ki dolgozhatott rajtuk, gyönyörködtetnek és inspirálnak. A tárgykultúrát fontosnak tartom. Szeretek gyűjteni. Az épületekben, lakó- és munkakörnyezetemben is vonzódom a régihez, nem vagyok az a minimalista alkat. Itt a Csepel Művekben is a csarnokok százéves története, múltja fogott meg. Weiss Manfréd idejében a Monarchia második legnagyobb ipari központja volt, repülőt, autót, fegyvereket gyártottak, több tízezer ember dolgozott. Ha nincs a Tanácsköztársaság és nem rombol le mindent a kommunizmus, ki tudja, mi lehetett volna még belőle. Szívfájdalom látni az épületek pusztulását, ezért amit tudok, megteszek a fennmaradásukért. Életet lehelni régi épületekbe vagy bútorokba – számomra ez az élmény, és mindennap inspirál, hogy ilyen nagy múltú helyen alkothatok. Az épületek arculatát meghagytuk, de felújítottuk és új funkciókat kaptak, de a lényege, a hangulata megmaradt és tovább él. Itt alakítottam ki a műtermet, kiállítótermet és most már rendezvényeknek is otthont adunk. Folyamatosan építjük, alakítjuk, az elmúlt években hatalmas energiákat fektettem a társammal együtt a Gabor M Szoke Studio megvalósításába is, szó szerint falakat mozgattunk meg, hogy egy-egy alkotásom elférjen, szállítható legyen, és hogy nagyobb szabású eseményeknek is helyet tudjunk adni.

– Monumentális köztéri szobrokat alkot, belegondolt, hogy évtizedek múlva mit jelent majd az utókornak?

– Fontos számot vetni azzal, hogy egy köztéri szobor nem egy ideiglenes installáció. Évtizedekig lehet a város meghatározó képe. Arra nem lehet most felkészülni, mi lesz száz év múlva, de arra lehet törekedni, hogy a szobrok több generáción keresztül is jelentsenek valamit. A kontextus lehet, hogy változik majd, de az esztétikai élménye és a lényege fontos, hogy megmaradjon. Gyerekkorom óta meghatározó szobrászok Zala György és Strobl Alajos, műveik mai napig meghatározzák Budapest és az ország arculatát. Azt vallom: múlt nélkül nem lehet jövőt építeni.

– Jelenleg épp a múlt újraértelmezése zajlik a nem kívánt részek törlésével…

– Álszent világot élünk, ahol újraírják a múltat, kijelenthető, hogy történelemhamisítás zajlik. Számomra a múlt, a történelem kiemelten fontos. Alapvető értékek kérdőjeleződnek meg, óriási gondolkodásbeli szakadékok alakultak ki.

– A művészetére mennyire fog hatást gyakorolni az új világ trendje? Marad inkább egy stabil ellenpont?

– A művészetre hatással van a világ és a művészetnek hatással kell lennie a világra. Nem véletlen említettem több alkalommal is az alkotói felelősséget. A köztéri szobroknak hatást kell gyakorolni az emberekre. A művész az alkotásain keresztül kommunikál. Az én értékrendem, gondolataim, világképem megjelenik a munkáim során. Dolgozhatok bárkivel együtt a világon, lehet amerikai, orosz, görög, én közvetítem a helyet, ahonnan származom, a kultúrámat, hozzáteszem a magyarságom, a világom és az értékrendszerem. Rengeteg minden befolyásolja a megítélésünket a világban, nem mindegy, hogy mit közvetítek magamról és a magyar kultúráról, amely meghatároz engem, vulgárisabban kifejezve a saját csizmánkba nem szarunk bele elvet vallom.

„Azt vallom: múlt nélkül nem lehet jövőt építeni.”

– Úgy kezdtük a beszélgetést, hogy visszatekintettünk pályafutása egyik legsikeresebb esztendejére. Mit tartogat a jövő, túl lehet szárnyalni?  

– Fizikailag már nem szeretném, mert rendkívül megterhelő év van mögöttem, de az idei esztendő is komoly kihívásokat tartogat. Egy-egy projektem akár évekig is készül, idén négy új szobrom is debütál, amely évek óta készül. Már dolgozom egy újabb monumentális, köztéri alkotáson, ami lefedi az év első felét. Ez pedig egy kétfejű sas szobor lesz Görögországba, az AEK Athén új stadionja elé. A magyar kötődése, múltja miatt itthon még inkább kiemelt jelentőséggel bír, hiszen Puskás Ferenc edzősködött a klubnál és Esterházy Márton is évekig játszott az athéni csapatnál.

– Van olyan álma, amit évek óta szeretne megvalósítani, de még nem érkezett el az idő?  

– A Dante mitológia nem lezárt könyv az életemben, újabb fejezetet tervezek nyitni. Évek óta gyűjtöm az inspirációt, az anyagokat, tárgyakat. A közös történetünk egyetemista koromban indult és Dante kutyám képében jelent meg, ő indította útjára, velem együtt él. Rólam szól, az engem övező világról, a legmélyebb gondolataimról. A stúdiómban is megjelenik, hol bútor, hol egy-egy szobor vagy festmény formájában.

– Nézve a csodásan berendezett helyszínt és a terítéket, ütős válasz lenne vadlakomákat rendezni itt…

– (nevet) Éjszaka a stúdióm teljesen átalakul és alkalomadtán szoktunk vacsorákat is tartani. Különféle tematikus rendezvényeket, játékokat szoktunk nálunk rendezni, amelyeknek része lehet a vadlakoma is.

– Akkor Dalí nyomán esetleg hamarosan szakácskönyvvel is jelentkezik?

– Szakácskönyvet nem ígérhetek, hiszen tőlem, aki egyáltalán nem főz, nem lenne hiteles. A gasztronómiával kapcsolatban pedig még tartogatunk meglepetéseket, van pár ötlet és terv a fejemben.