Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre (archív, illusztráció)
Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre (archív, illusztráció)
Hirdetés

A Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, producer, színházigazgató emléke előtt tisztelgő, tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni. A filmes eseményt négy kategóriában: játékfilm, dokumentum- és ismeretterjesztő film, animációs, fikciós és kísérleti rövidfilm, továbbá versfilm kategóriában hirdették meg – mondta el Lutter Imre előadóművész, fesztiváligazgató az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette, hogy a nyilvános vetítésre kerülő filmeket százhat alkotás közül választották ki, Magyarországról és külföldről is neveztek be a versenyre filmeket. A Janisch Attila vezette zsűri összesen 52 filmet választott be a versenyprogramba.

Lutter Imre elmondta azt is, hogy a fesztivál megnyitója augusztus 17-én este lesz Balatonszemesen, ahol az Ötvös Csöpi-filmekből jól ismert rendőr Zsiguliból szállnak majd ki az alkotók és a művészek klottgatyában és zakóban. A szabadtéri moziban pedig sorrendben levetítik az Ötvös Csöpi-filmeket.

Kiemelte: az augusztus 20-ig tartó fesztivál számos érdekességet tartogat az érdeklődőknek, például a balatonszemesi kikötőből induló Bujtor-hajók kirándulni viszik a családokat, a művelődési háznál kézműves vásárra, ugyanott és a szemesi sétányon Bujtor István kedvenc ételeinek kóstolójára várják a látogatókat.

Bujtor István emléke előtt kiállítással is tisztelegnek, amelyen a közönség megtekintheti a Pogány Madonnát, az Ötvös Csöpi-filmek első darabjának szimbólumát is. A fesztivál programját színházi előadások, koncertek, retro utcabál és slam poetry-előadás is színesíti – harangozta be a fesztivál programjait Lutter Imre.