Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Kásler Miklós „a magyar nemzet háláját és a kormány elismerését” tolmácsolta hetvenedik születésnapján Richter Józsefnek.

Mint kiemelte, az évszázados múltú cirkuszi dinasztiából származó ünnepelt olyan életpályát mondhat magáénak, ami az emberi nagyságról szól és a reformkort idézi, amikor az alkotóvágy nem ismert határokat és az élet minden területén sikerült új világokat létrehozni.

Richter Józsefet ugyancsak jellemzi a hűség, a dinasztiájához, családjához és nemzetéhez – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: a cirkuszművészet nemzetközi világában ez nem mindig jellemző, de Richter József esetében megmaradtak a gyökerek.

Miközben megnyitotta Magyarországon az artistaművészet új távlatait és megismertette a magyar artistaművészet kvalitásait a világban, végig „jó magyar ember” maradt. Ráadásul a természethez is hűséges tudott lenni: világhírű állatprodukcióival egyúttal az élővilág iránti szeretetét is kimutatta – méltatta az ünnepeltet Kásler Miklós.

Korábban írtuk

A miniszter felidézte, hogy Richter József artistaművészetét pályafutása alatt számos díjjal ismerték el a világban: a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon elnyerte az Ezüst Bohóc-díjat, Magyarországon megkapta a Jászai-díjat, majd a magyar artisták között elsőként és a máig egyetlenként Kossuth-díjjal is kitüntették.

Kásler Miklós az ünnepeltnek születésnapján egy 1845-ben írt, a lovakról szóló könyvet adott át Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelenlétében.