Fotó: MTI/Illyés Tibor
Vári Fábián László író, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője beszédet mond
Hirdetés

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódó kerítéskiállítás megnyitóján kiemelte: az író alakja máig összekapcsolja a magyarságot, ma is az egyik legolvasottabb magyar szerző.

Az emlékév programjaival az erdélyi magyarságra és a székelységre is felhívják a figyelmet – mondta.

A nemzetpolitikai államtitkárság 2016 óta hirdet meg emlékéveket – mondta, hangsúlyozva: köztük is kimagasló értékű az idei, amelyet január 22-én, a magyar kultúra napján indítottak el Marosvásárhelyen. Ezzel párhuzamosan Budapesten is megkezdődött az eseménysorozat, amelynek keretében számos programot, köztük tanulmányi versenyeket is szerveznek.

Kiemelte: céljuk, hogy minél több gyereket, fiatalt nyerjenek meg, és populárissá tegyék az emlékév eseményeit. Egy populáris íróról van szó, akit viszont újra és újra meg kell ismertetni a magyar társadalomban, hiszen a kultúra olyan dolog, amelyet mindig újra és újra tanulni kell – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Hozzátette: ezért is hozták létre a vándorkiállítást, amelyet már megnyitottak Csíksomlyón, Farkaslakán, Sátoraljaújhelyen, Csíkcsomortánban, Gyulán, Mikházán, valamint Tusnádfürdőn, és nem csak az emlékévben, hanem azt követően is számos helyszínen bemutatnak – a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.

Richly Gábor, az MMA főtitkára arról beszélt, hogy Tamási Áron élete a 20. század kortörténeti dokumentumaként is értelmezhető. Székelyföldről indulva, Amerikát megjárva, Magyarországon letelepedve mindvégig fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy hidat teremtsen az anyaország, a Kárpát-medence és a világ magyarsága között – fogalmazott.

Hozzátette: a Tamási Áron Közalapítvány és a Magyarság Háza közreműködésével megvalósuló kiállítás az író életpályájának néhány jelentős állomását mutatja be, számos idézet és korabeli fotográfia felhasználásával.

Elmondta: az MMA további kulturális programokat is szervezett az emlékévben. Felidézte: márciusban mutatták be az MMA kiadójának gondozásában megjelent Tamási Áron-albumot, amelyet az író szülőfalujában, Farkaslakán és Kolozsváron is megismerhet majd a közönség.

Mint sorolta, megjelentetik Ablonczy László tanulmánykötetét, amely a Tamási-darabok színházi előadásait dolgozza fel, Tamási Áron sorsjátékai címmel, emellett az Ábel-trilógia új kiadását, az erdélyi születésű képzőművész, Szilágyi Varga Zoltán illusztrációival, továbbá In memoriam Tamási Áron címmel portréfilmet készítenek. A Magyar Írószövetséggel együttműködve a napokban hirdettek meg esszé- és novellaíró pályázatot, amelyre szeptember 30-ig várják a pályaműveket – tette hozzá.

Tamási Áron születésnapja alkalmából, szeptember 20-án a Lakiteleki Népfőiskolával közösen tartanak Tamási Áron-emlékülést Lakiteleken. A Sütő András Baráti Egyesület Tündökletes világ című előadását szeptember 27-én láthatja a közönség a Pesti Vigadóban, a Tamási Áron Művelődési Egyesülettel pedig őszi zarándoklatot szerveznek akadémikusaik számára Farkaslakára – sorolta az emlékév programjait.

A megnyitón Tamási Áron alakját Vári Fábián László író, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője idézte fel.

A Tamási Áron (1897-1966) életművéhez kapcsolódó, 17 tablóból álló kiállítás októberig látható.