A professzionális színház- és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati úton összesen 155 millió forinttal támogatja – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A professzionális színházi előadó-művészeti szervezetek összesen 113 millió forintra pályázhatnak. Ebből a határon túli színházak vendégjátékainak befogadására 30 millió forint, a külföldi vendégjátékok megvalósításának finanszírozására 20 millió forint fordítható. A független színházi társulatok kiemelkedő színvonalú produkcióinak vendégül látására idén 14 millió forintra pályázhatnak a színházak – olvasható az Emmi közleményében.

A kortárs magyar drámák születését és bemutatását ösztönző Katona József produkciós pályázat keretösszege 19 millió forintról 26 millió forintra emelkedett az előző évhez képest. A kortárs bábszínházi művek megszületését, illetve bemutatását támogató Weöres Sándor bábszínházi pályázaté pedig 23 millió forint, azaz 3 millió forinttal több, mint 2017-ben – emlékeztet a dokumentum.

A pályázatok benyújtási határideje: július 6.

A professzionális táncművészeti előadó-művészeti szervezetek kiemelkedő produkciói országos forgalmazásának támogatására, külföldi vendégjátékokon, fesztiválokon való részvételére, valamint országos jelentőségű táncművészeti fesztiválok, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésére 42 millió forint áll rendelkezésre. A pályázatokat július 2-ig várják.

A részletes pályázati felhívások a http://www.kormany.hu/hu/dok?source=2&type=206#!DocumentBrowse oldalon olvashatóak.