Hirdetés

Bár csak idén december közepén érkezik meg az Avatar folytatása, A víz útja, szeptember 22-étől már kezdődhet a ráhangolódás, hiszen a magyar mozik újra műsorra tűzik a 2009-ben forgatott első részt! James Cameron (Terminátor 1–2, A bolygó neve: Halál) Hollywood egyik legnagyobb történetmesélője volt, ám miután a Titanickal tizenegy Oscart nyert, ami így minden idők legnagyobb bevételt termelő filmjévé lett, igencsak fejébe szállt a dicsőség. A pozíciójából eredő alkotói szabadságot sajnos nem kreatív ötletek terén, hanem a technika iránti szeretetében élte ki. A 2009-es Avatar lényegében egy idegen bolygóra átültetett Pocahontas-parafrázis kiszámítható, közhelyes történettel, ami azonban grandiózus látványvilágával és a 3D minden korábbinál hatásosabb kihasználásával ismét meghódította a közönséget, bevétele a Titanic rekordját is megdöntötte. A megalomán rendező ezért úgy döntött, élete hátralévő részét lényegében ebben a fantáziavilágban fogja tölteni, négy folytatást is készít majd hozzá. Bár az elmúlt évek hollywoodi szuperprodukciói után az Avatar ma már közel sem hat annyira látványosnak, mint tizenhárom évvel ezelőtt, a sztori sem érződik eredetibbnek, mégiscsak érdemes újra felvenni a fonalat. Cameron tervei szerint ugyanis a jövőben nem kell ilyen sokáig várakozni, és minden második karácsonyon mozikba kerül egy-egy újabb rész.

Korábban írtuk