Hirdetés

Vajon megtalálhatja-e a kapcsolódási pontot az európai kultúra egyik fő melankólia­toposzával egy mai fiatal? És az életünket végigkísérő magány valóban csak a XXI. századi elidegenedés következménye-e, vagy ez volt mindig is: végső soron az összes ember a saját ajtó nélküli szobájában vergődve keresi a vélt vagy valós kapcsolódási pontokat másokkal? Az Örkény Színházban október végén bemutatott Winterreise az önmagunkkal való szembenézésére kényszerítő karanténidőszakok után érdekes kísérletként pozicionálja újra Franz Schubert híres, Wilhelm Müller versei alapján írt Téli utazás dalciklusát. A színpadon többek közt a Proton Színház megrendítő feldolgozásában is ismert mű most „zenés monológként” kerül elénk, és bár a kicsivel több mint másfél óra alatt Borsi-Balogh Máté – Kákonyi Árpád zongorakíséretével – valóban tisztességgel végigénekli mind a huszonnégy dalt, ráadásul német nyelven (felirattal), a végén mégis úgy érezzük, mintha a forma tulajdonképpen lényegtelen volna. Tarnóczi Jakab egyenetlenségében is magával rántó, a katartikus élménytől csak kevéssé elmaradó rendezése ugyanis az univerzálisra koncentrál, amikor a tréningnadrágos szereplőjén keresztül az egész világ hidegségére, kegyetlenségére mutat rá, az utolsó percekben azért némi reményt is felvillantva.

Korábban írtuk