Fotó: MTI/PAP/Tomasz Gzell
Hirdetés

Ez a kiállítás ezer év tárgyiasult emlékeit gyűjti össze: a magyar történelem, kultúra, eszme- és jogtörténet számos ponton kapcsolódik a lengyelhez, ebből a rendkívül gazdag örökségből a kiállítás készítői azokat emelték ki, amelyek a lengyelek és a magyarok számára is fontosak – mondta el az MTI-nek telefonon a tárlat megnyitója után az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy Magyarország három királyt adott Lengyelországnak, és a magyar trónon is ült három, Jagelló-családból származó király.

A tárlat anyagából a miniszter kiemelte azt a rendkívül ritkán látható dokumentumot, amelyben I. Ulászló 1440-ben elfogadja a magyar trónt, de elmondása szerint Nagy Lajoshoz köthető emlékek is láthatók.

A későbbi korokból kiállították például Ulászló király pápától kapott díszpallosát, Báthory István buzogányát, II. Rákóczi György sodronyingét, Bem József díszkardját és számos egyéb emléket is – jegyezte meg.

Kásler Miklós elmondta, hogy a megnyitót megelőzően a lengyel kormány kulturális miniszterével folytatott eszmecseréje során nemcsak a két ország jelenlegi kulturális kapcsolatait tekintették át, hanem a magyar és a lengyel történelem, kultúra- és tudománytörténet közös pontjait is.

A kiállítás megnyitóján részt vett a szejm számos képviselője, több, Varsóban szolgáló diplomata, és a magyar Országgyűlés is küldöttséggel képviseltette magát – tette hozzá.

Programjáról szólva Kásler Miklós elmondta, hogy délelőtt találkozott a varsói egyetem rektorával, meglátogatta az egyetem magyar tanszékét, hétfő este pedig a lengyel egészségügyi miniszterrel folytat megbeszélést.

A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a Testvérnemzetek közös történelme című tárlat innovatív módon ábrázolja a két ország közös történelmét, olyan jelentős magyar gyűjteményekből kölcsönzött tárgyak segítségével, mint az MNM, a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

A kiállítás augusztus 6-ig látogatható a Varsói Királyi Lazienki Múzeumban.