– Honnan jött a filmezés?

– Nagyon rossz tanuló voltam, a gimnáziumból kirúgtak. Nem buta vagyok, csak valahogy a személyiségem olyan lett, hogy ami nem érdekel, arra sehogyan sem tudok koncentrálni. Viszont abba, ami érdekel, annyira belekerülök, hogy semmi másra nem tudok figyelni. Így volt ez már akkor is. Elkövettem egy hibát egy szalagavatón, lenyúltam egy üveg bort, és onnantól úgy döntött a tanári kar, én leszek a feketebárány, és velem hozták összefüggésbe az iskolában az összes csínytevést. Azokat is, amelyekhez semmi közöm nem volt, s két ilyenért ki is rúgtak. Ezt mindig próbáltam eltakarni az interjúkban, mert nagyon nehezen dolgoztam fel, de ez itt most az őszinteség perce. Az iskolaújság szerkesztője is voltam, de még azt is utálták bennem. A tanári kar egyszerűen nem szerette az iskolaújságot, és ahelyett, hogy cenzúrázták volna, vagy elmondták volna, milyen legyen, rovót adtak érte. Pedig a kultúrát akarta nyomni az ember, erre nem engedték. Autodidakta vagyok, csak azzal tudok foglalkozni, ami érdekel. Ez mindenre befolyással volt az életemben, és ahelyett, hogy harcoltam volna a Színház- és Filmművészeti Egyetemre való bejutásért, azért harcoltam, hogy filmem legyen. Egyszer jelentkeztem, de mivel az első körben kihullottam, úgy gondoltam, nem ez az én utam. A forgatókönyvírás felől közelítettem meg a dolgot, hiszen már az is konkrét filmezésnek számít. Gondoltam, ha ott sikerül valami jót elérnem, csak tudok rendezni is.

– Hogyan jött a forgatókönyv története?

– Négy évvel ezelőtt írtam meg kisjátékfilmnek a mostani könyv egy részét, ebből fejlődött ki. Eleinte kerültek bele olyan sztorik, amelyek nem a szexualitással, de a párkapcsolattal foglalkoztak, de kivettem őket, és csak a szex maradt meg.

– Miért?

– Úgy éreztem, erősebb a könyv úgy, ha egy témára koncentrál, szigorúan.

– Élő problémákat vet fel, amin mindenki elgondolkozik.

– Olyan problémákkal akartam foglalkozni, amelyek hétköznapi esetek, nagy számban vesznek körül minket. Mind a négy sztori alapproblémája tipikus. Sokat beszélgettem más emberekkel, és ezekről sokat lehet olvasni női lapokban is.

– Női lapokból jöttek az ötletek?

– Mindenki olvas női lapokat. Ha beülsz egy könyvtárba, ott vannak előtted, ha leülsz egy fogorvosi rendelőben, ott is van, és amíg várod, hogy kifúrják a fogadat, kiolvasol hármat. Ha most jobban körülnézünk, itt is biztos van néhány.

– A filmjében nem foglal állást, nem dönt szexualitás és érzések között.

– Nem foglalok állást, mert ez nem egy ál-elgondolkodtató, magamutogató film akar lenni, hanem a végén kérdéseket teszek fel, a dramaturgia pedig arra kényszeríti a nézőt, hogy azokon gondolkodjon.

– Nem egyértelmű, hogy az érzelmeknek kellene túlsúlyban lennie a testiséggel szemben? Nem dönthetjük el, hogy mit akarunk?

– Az emberek eldöntik, mit akarnak? Belekerülnek helyzetekbe, és legjobb tudásuk szerint viselkednek azokban, de általában önmaguknak is hazudnak. A legtöbbször meggyőzzük magunkat valamiről, hogy merre kell mennünk, aztán arra megyünk. A legtöbb embernek nem olyan a viszonya a szexualitáshoz az életben, mint amit a média vagy a filmek sugallnak. Nem felszabadult, könnyed dolog ez, mert a testiség tele van frusztrációval: ki hogy mer vagy nem mer, mit mer elmondani, megélni.

– És nem ragaszkodunk a stabilitáshoz?

– Az ember a stabilitásra törekszik egész életében, és az lenne a vágya, hogy egy állandó valamit tudjon megteremteni. Kocka alapú házat épít, hogy állandóságot hozzon létre, de a változás az egyetlen biztos dolog az életünkben. Folyamatos változásra kényszerít minket az élet, és az tud a legjobban belesimulni, aki ezzel együttműködik. Aki ellenáll, az belebetegszik, belerohad.

– Most kiderült, hogy 7 millióból is lehet jó filmet csinálni, de hogyan lehet ennyiből forgatni?

– Nagyon sok kompromisszum árán. Rengeteg szívességet kell kérni. Itt egyik ember sem lett normálisan kifizetve, büfépénzeket osztogattunk, mindenkinek körülbelül annyit, hogy ne legyen veszteséges eljönnie dolgozni. Sok receptje van a filmcsinálásnak, ez egy a sok közül. Az ember ír egy forgatókönyvet, ami erőteljesen működik a konfliktusok által, viszont nagyon kevés helyszínen játszódik. A szereplők főleg beszéljenek benne, és ha akció van, az nagyon minimális legyen, egy már adott helyszínen belül. Tehát dialógközpontú legyen a film, ne számítson a vizualitás, a díszletek. A dialógjaimat korábban sokan szidták, hogy nem életszerűek, most meg azt mondják, azok. Belehelyezkedem a karakterekbe, és megpróbálom elképzelni, mit mondanék. A forgatókönyvvel tudtam meggyőzni az embereket is. Mivel kicsit kamaradráma jellegű, hasonlít a színházhoz, ezért hamar bele tudtak kapaszkodni, hogy mi is ez.

– Ahhoz képest, hogy kamaradrámának titulálja, teljesen közönségfilm hangulata van.

– Nem vagyok művész gondolkodású, a film sem akar elvont lenni. Attól függetlenül, hogy kevés pénzből készült, és képileg dogmafilmes, home videós hangulata lett, a néző könnyen megértheti a történeteket. Humor is van benne, mondhatni könnyen fogyasztható.

– Túlszárnyalta az elvárásokat, szinte mindenhonnan jó kritikát kapott, a szemlén még egy legjobb első filmnek járó díjat is.

– Az ember a díjtól bátrabb lesz, jobban hisz benne, hogy működik az, ami a fejében van. Egyébként kicsit jobb lett annál, mint amilyennek elképzelték még azok is, akik részt vettek benne. Iszonyatos tempóban forgattunk, és sokan nem láthatták át, milyen lesz a felvett anyag, számukra teljes káosznak tűnt. Én elégedett voltam, láttam, hogy működik, és nem azt akartam bizonyítgatni, milyen nagy rendező vagyok, aki kiáll, ordibál és egofesztivált csinál. Csak akkor beszélek, amikor kell, és ez sokakban rossz érzést keltett, azt gondolták, nem vagyok ura a helyzetnek. De tizenkét nap alatt forgattuk, nem volt idő arra, hogy játsszam a majmot.

– Ha lett volna rá két hónap, ildomos lett volna ordibálni?

– Az emberek elvárják, hogy legyen egy megjelenése a rendezőnek, kiáll, dirigál, ránézésre is főnök. Én fordítva csináltam, nem mondtam meg, hogy mozogjanak, hanem amikor valaki nem jól mozgott, felhívtam rá a figyelmét.

– Milyen lehet a film jövője?

– Azt vettem észre, hogy több embernek tetszik, mint ahánynak nem. Mivel nincs nagy marketingünk, remélem, ők szépen lelkendezve elmondják majd a többieknek, hogy tetszik, és így lesz pár ember, aki megnézi.

Herbák Dóra


SZAJKI PÉTER

forgatókönyvíró, rendező

1980-ban született Tapolcán.

Érettségi után négy évig a budapesti Szárnyak Színháza mozgásszínházban játszott.

Elvégezte a Szellemkép Szabadiskola rövidfilmes szakát, majd az Analog Artists forgatókönyv-írói és rendezői tanfolyamait.

Első forgatókönyves megbízását a Katapultfilmtől kapta, amely Tomi harca címen vált animációs filmtervvé.

2008-ban rendezte az Intim fejlövést, amely a 40. Magyar Filmszemlén Simó Sándor elsőfilmes díjban részesült.

2009 februárja óta a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének tagja.