A biedermeier művészet elevenedik meg a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Tisztes örömök kora
Kecses hölgyek madárkalitkával, árnyékportrék, emlékkönyvek, burjánzó virágcsendéletek és egymáshoz bújó házaspárok meghitt portréi: a biedermeier mindennapok, azaz a XIX. század első felének decens polgári világa több száz műtárgyon keresztül jelenik meg a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán. De valóban ilyen idilli és békés volt ez a kor? Milyen volt gyereknek, nőnek lenni ebben a világban, és egyáltalán, honnan ez a különös hangzású szó?A Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében megnyílt A portré otthona, az otthon portréja című tárlat, amely a biedermeier portrékat, a polgári otthon enteriőrjeit ábrázoló alkotásokat kortárs reflexiókkal együtt mutatja be. Ám párja, a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása szélesebbre tárja a kapukat: a biedermeier mindennapokat, a társadalmi változásokat a korszak tárgykultúráján, művészetén keresztül igyekszik közel hozni a látogatóhoz. A korszaknak az 1938-as, Műcsarnokban rendezett festménykiállítás óta nem volt ilyen átfogó tárlata.
A német nyelvterületről származó biedermeier kifejezés Weiland Gottlieb Biedermaier költői álnevéből eredt, aki a korszak kissé nyárspolgári, túlzott derűjét gúnyolta. A század vége felé ez a letűnt világ azonban pozitívabb megítélést kapott, így a kifejezésről lefoszlott a gúnyos aura. Végül a reformkor kezdetétől a kiegyezésig tartó időszak e néven vonult be a művészettörténetbe. A biedermeier e minőségében nem más, mint a családi életet, az otthon háborítatlan derűjét kedvelő polgár tárgykultúrája, a festményeken tükörsima ecsetkezeléssel, derűs színekkel, precíz, realisztikus ábrázolással. Magyarországon a biedermeier az osztrák művészeti hatások mellett fejlődő magyar művészeknek köszönhetően gyökerezett meg, és maradt fenn egészen az 1860-as évekig.
– A tárlat anyagának összegyűjtésekor, válogatásakor feltűnt, hogy e korszak nem feltétlenül a közéletről szól, noha a közéleti portrék valóban fontos műfaját adták a biedermeiernek, hanem sokkal inkább a mindennapokról, az ember saját koráról, ezért inkább azt szerettem volna hangsúlyozni, amiben a mai látogatók felismerhetik magukat és kapcsolódhatnak e korszakhoz.
Ez pedig nem más, mint az emberi lét sorsfordulói, a születéstől a halálig tartó, egymást követő életszakaszok világa – magyarázza Prágai Adrienn művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Távol a világ zajától
A biedermeier évei Petőfi Sándor, Széchenyi István és Kossuth Lajos korát jelentik, tágabb kontextusban a bécsi kongresszussal kezdődő időszakot, ami lezárta az Európában dúló napóleoni háborúkat. A polgárság saját otthonába vonult vissza, igyekezett felvenni a régi, békésebb élet fonalát. Pest ekkortájt kulturális szempontból kissé elzártan létezett: nem volt képzőművészeti akadémiája, nyilvános közgyűjteménye, még csak nyilvánosság, műkritika sem, így amikor a biedermeier átszivárgott Bécsből, termékeny talajra hullott. A művészetben találkozott azzal a – Henszlmann Imre művészettörténész által is megfogalmazott – vággyal, hogy nemzeti karakterrel bíró, magyar témákat komponáló festészet szülessen.
Ez a reformkor ideje, ezért is kaptak helyet a tárlat első termében nemzeti nagyjaink Barabás Miklós által festett portréi: a Vörösmarty Mihályt, Eötvös Józsefet vagy Arany Jánost ábrázoló képek, valamint a Lánchíd alapkőletétele és az 1838-as dunai árvíz képei – ez utóbbi pillanatait többek közt az első nő művészként ismert Kaergling Henrietta is megörökítette. A Pestet ért szerencsétlenségben több mint százan vesztették az életüket, sok ezren maradtak fedél nélkül, ám hamarosan megkezdődött az építkezés, az akkor emelt épületek ma is meghatározzák a város arculatát. Ez tehát a történeti kiindulási pont, innen bomlik ki a biedermeier hétköznapok világa, amelyet főként magyar és osztrák festményeken – Borsos József és Barabás Miklós mellett Friedrich von Amerling, Ferdinand Georg Waldmüller, Josef Danhauser művein –, valamint bútorokon, enteriőrökön, korabeli öltözeteken és a mai szemnek különlegesnek ható használati tárgyakon keresztül ismerhetünk meg – például a karcsú oszlopon álló, hajótestet formázó bútordarabról soha nem mondtuk volna meg, hogy varróasztalkaként használták.
Hölgy kalitkával
A korszak sokasodó gyermekábrázolásainak egyik oka a nagyarányú gyermekhalandóság – többek között a gyermekágyi láz és az 1830-as években dúló nagy kolerajárvány miatt –, így azok a gyerekek, akik megérték az idősebb kort, nagy értékeivé váltak a családnak. Prágai Adrienn kiemeli, a nemzeti öntudat megerősödésének korszakában fókuszba került a gyermeknevelés. Az anyaság kultuszát Josef Danhauser Anyai szeretet című képe szimbolizálja. Egyre fontosabbnak tartották, hogy az édesanya a születés pillanatától a gyermeke mellett legyen, fontossá vált a szoptatás, valamint az, hogy az anya maga nevelje a hazaszeretet a gyermekeibe. A gyermekportrék már nem kis felnőtteket ábrázolnak, ezzel párhuzamosan hangsúlyosabbá válik a gyermekkor megélése is, erről az első magyar nyelvű, illusztrált mesekönyv – Bezerédi Mária: Flóri könyve – mellett játékok, például fa hintalovacska vagy egy szorgoskodó leányt ábrázoló kirakós játék tanúskodik. A korszak azonban kissé kétarcú: a gyermekmunka gyakori volt, azt csak a XIX. század közepén szabályozták.
Érdekes megfigyelni a grafikákon, festményeken, hogy a korszak mit is gondolt a női szépségről, az ideális ifjúkorról. A biedermeier korszak polgári leányai zenélni, festeni, kézimunkázni tanultak, a korszak tárgyai között láthatók a „quodlibet”-ek, azaz a bekeretezett és a szoba falára akasztott kézműves munkák, amelyek elsősorban a leendő férjek számára árulkodtak arról, hogy a leány kitartó, és nincs híján a szépérzéknek sem. A korszak nagy kedvenceit, a modell profilját megörökítő árnyképeket a szerelmesek adták egymásnak, vigaszként, ha egymás társaságát sokáig nélkülözniük kellett, míg a köszöntőkártyák rejtett üzeneteket is tartalmazhattak. A szerelem témája a korabeli képeken diszkréten jelenik meg, Barabás Miklós Galambposta vagy az Enyelgés című műve a derűs idillre helyezi a hangsúlyt, míg a madárszimbolika már korántsem ilyen ártatlan: a kalitkába zárt vagy a hölgy keblére ölelt madárka rejtett erotikus utalásokat tartalmazott – a kor finom modorának és diszkréciójának megfelelően.
Liszt mint celeb
A házaspárokról készült portrék ugyancsak a megváltozott társas kapcsolatokat jelzik. Prágai Adrienn szerint a témában készült képek a biedermeier esszenciáját adják, amely az érintésekben kifejezésre juttatott bensőségesség, a tisztes családi örömök kifejezője. A családtagok közötti hierarchia a családi csoportképeken a mozdulatokban, érintésekben oldódik fel, ennek különösen szép példája Johann Baptist Reiter asztaloscsaládot ábrázoló festménye. A biedermeier polgárság családi életének központja az otthon, a kiállításon ezt egy berendezett enteriőr a korabeli bútorművészet legjellegzetesebb darabjaival, mint a bécsi Danhauser-gyár női íróasztalával idézi meg, a bútorok – a korábbi empire stílussal szemben – inkább az otthon kényelmére, a finom ívekre, a lakályosságra helyezik a hangsúlyt.
A természet, a kirándulás ugyancsak a biedermeier kedvelt műfajai, és persze a szórakozás, a bálok, és a zene. A korszak celebritásának számító Liszt Ferenc zongoravirtuóz és zeneszerző a Barabás Miklós által festett portrén jelenik meg. Különlegesség a korszak ismert cigányprímásáról, Bihari Jánosról készült arckép, akinek nevéhez a nemzeti érzülettel átitatott magyar verbunkosok sora köthető, és bár nem bizonyított, de az ő szerzőségét sejtik a Rákóczi-induló mögött is.
A halál témája – főként a gyermekhalál – személyes fájdalom ábrázolásaként jelenik meg, a gyászolók, a virrasztók mély szomorúsága az életképek egyik jellegzetes témája volt. Prágai Adrienn szerint talán különös lehet, hogy idős embereket nem igazán látunk a korszak képein: 40 év körül volt az átlagos várható életkor, többek között a gyakori járványok, az árvíz tragédiája, valamint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eredményeként. A forradalom leverésekor a társadalom kollektív gyásza mint nemzeti gyász jelenik meg, olyan relikviák mutatják be ezt az időszakot, mint a bilincsből készített különös karperec, amelyet csendes protestálásként hordtak a magyar szívű hölgyek.
A kiállítást nagyszabású restaurálási program előzte meg, több, mint negyven festményt restauráltak az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ szakemberei. A tárlat februárig látogatható.