– Melyik évben?

– 1946-ban kezdtem ott tanulni, és három évig voltam szeminarista, ezalatt megtanultunk latinul. Aki az első két évben nem tanult meg, azt hazaküldték. Amikor Péter József váci püspököt 1948-ban letartóztatták, mindenkinek haza kellett térnie. Szolnokon, a Verseghy Gimnáziumba jártam, de ugye a kommunista vallásüldözések folytatódtak. Így került Tószegre, a falumba Grősz József kalocsai érsek 1952 körül – oda száműzték. Egy ávós tiszt kísérte mindig, de nekem, aki ministrálni jártam, megengedték, hogy a sétáin elkísérjem. Latinul tudtunk beszélgetni, hogy az ávós ne értse. Egyébként nem politikai dolgokról beszélgettünk. Ez látszólag jelentéktelen momentum, nekem mégis óriási élmény volt, kamaszként a kalocsai érsekkel ilyen hosszan beszélgetni. Sokat tanultam tőle.

– Hol diplomázott?

– A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1959-ben. Azért közben volt 1956 is, sőt 1951 is, amikor édesapám levágta a borjúnkat, hogy az éhezőknek kiossza, mert akkoriban a kommunisták mindent elvettek a paraszttól, nem volt mit enni. Az engedély nélküli vágásért másfél év börtönt kapott. Nyilván följelentette valaki azok közül, akiknek ingyen szétosztotta a húst. Az egész családom ilyen volt, hogy igyekezett mindenkin segíteni, ez közismert a szülőfalumban, ahol ma is lakom. Az ő elítélése megrázó volt számomra. Négy évvel később kitört a dicsőséges szabadságharc, a forradalom – az felejthetetlen élmény volt. Aktív résztvevője voltam, minden emlék bennem él ma is. Forradalmi gyűléseken szónokoltam itt, a falumban, meg a szomszéd faluban is, ismertettem az egyetemisták pontjait. Ezért a pufajkások ’56. december 24-én letartóztattak és megkínoztak, de akkor még elengedtek. Ám ’57 februárjában nyolcadmagammal újra letartóztattak, és annyira megkínoztak bennünket, hogy négyen belehaltak. Biztos beperelnek majd a leszármazottai, mert most a kommunizmus restaurációja folyik Magyarországon, de azért én elmondom, hogy Szekeres Lászlónak hívták ezeknek a pufajkásoknak a parancsnokát, aki Tószegre kivonult húsz pribékkel. A tiszavárkonyi katolikus plébánost is odahozták, együtt voltunk bezárva egy kamrába. Ő is élve maradt, mikor elengedtek és valahogyan elvonszoltuk magunkat, mert lábra állni már nem tudtunk. Én el tudtam menekülni Heves megyébe, a rokonokhoz, Kenyeres Lajos plébánost azonban másnap újra elkapták és megkínozták a Tisza partján. Azután belelőttek, de nem halt meg, ezért összekötözték a kezét-lábát, kötelet kötöttek a nyakára, a végét rákötötték a kerékpárjára és bedobták élve a Tiszába, hogy a kerékpárja lehúzza, ott fulladt meg. Így gyilkolták meg azt az embert, akiről nem tudok mást mondani, csak hogy szent életű ember volt. Mi ketten nem írtuk alá azt a papírt, hogy erről a megkínzatásról nem beszélünk soha senkinek. Nem ítélem el a többieket, akik aláírták, mert olyan dolgokon estünk át. Csak hogy tudjon róla, elmondom az egyiket. Leültek az asztalhoz, és mint rögtönítélő bíróság felolvasták a halálos ítéletünket, mi már akkor eszméletlenségig voltunk verve, nem tudtuk, hogy ez most komoly-e vagy nem. Egyenként kivezettek minket az udvarra, falhoz állítottak, bekötötték a szemünket és a fejünk fölé lőttek. Én összeestem akkor. Fellocsoltak. Ez a tragédia végigkísért egész életemben. Még ma is szoktam olyanokat álmodni, hogy halálra ítélnek. Édesapám azon az éjszakán – akkor volt 48 éves – megőszült. Nem engedték ki a szüleimet a házból, ott maradt egy pufajkás vagy kettő géppisztollyal az ajtó előtt. ’56-ról ennyit mindenképpen el kell mondanom. Büszke vagyok rá, hogy részt vehettem benne. A négy hősi halottnak később kopjafát állíttattam, a katolikus papnak pedig Tiszavárkonyon emléktáblát.

– Tudta folytatni az egyetemi tanulmányait?

– ’57-ben felfüggesztettek az egyetemen és vizsgálatot indítottak ellenem, de szerencsém volt, mert akit először kérdeztek, csupa jót mondott rólam, így úsztam meg, nem állítottak bíróság elé. Az életemet pedig a papnak köszönhetem, mert őt akkor már megverték egyszer és elmondta, hova tegyem a kezemet, hogy védjem a vesémet meg a májamat.

– Hogyan született az első találmánya?

– A növények tápanyagellátását kutattam, és rájöttem, hogyan lehetne a talajszennyezést és ezáltal a növény szennyezését is mérsékelni, ami akkoriban a világszerte alkalmazott kemizálás miatt igen nagy volt, és ezzel párhuzamosan nőni kezdett a rákos megbetegedések száma. Tízéves kutatás után, 1981-ben létrehoztam a világ első környezetkímélő műtrágyáját. Publikáltam egy tudományos folyóiratban és ezt egy belga lap átvette, így váratlanul kaptam egy belgiumi meghívást 1981-ben a kémiai világkongresszusra.

– Könnyen kiengedték?

– Párttag természetesen sohasem voltam. Egyszer történt egy sikertelen beléptetési kísérlet, de azt mondtam a párttitkárnak, ha megmondod, mi a kommunizmus, akkor meggondolom. A mai napig nem kaptam tőle választ. Még Kádár János sem tudta megmondani. Ezek mind degeneráltak voltak vagy karrieristák. Szóval nem voltak túl jók az esélyeim, de végül is kiengedtek, hiszen gyakorlati ember voltam és a találmánynak óriási volt a nemzetközi visszhangja. Az a lényege, hogy szemben az addigi műtrágyákkal, amelyeknek csak 40-50 százaléka hasznosult, ebben minden tápanyag feltáródik, azt mind fel tudja szívni a növény, viszont a mérgező hatású nehézfémeket nem szívja fel. Ezt egy kétkomponensű adalékanyaggal tudtam elérni. Mikor a találmány megszületett, nem hagytam abba az ilyen irányú kutatásaimat, maradtam ezen a területen, amikor egyszer csak jött Csernobil. Ott a robbanáskor nehézfémek is felszabadultak, én pedig elgondolkoztam, hogy ha a talajban csapdába tudtam ejteni a nehézfémeket, miért ne tudnám ezt megtenni a radioaktív izotópokkal is. Két hét alatt megvolt a megoldás. Jelentkeztem a Joliot Curie Intézetben Budapesten, nem mondtam meg nekik, mi ez, csak kértem, hogy vizsgálják meg, képes-e adszorbeálni az izotópokat. Egy hét múlva felhívtak, hogy menjek be, mert hihetetlen, ami történt. Az általam előállított anyag nemcsak azonnal magába zárta a veszélyes izotópot, hanem el sem engedi, bármit csinálnak vele. Nagy szenzáció volt, elkezdtük az állatkísérleteket, háziállatokat szennyeztünk radioaktív izotópokkal, aztán beadtuk nekik ezt a port ételbe keverve és néhány másodperc alatt lekötötte a bélrendszerben lévő szennyeződést. Sírva fakadtam, emlékszem, amikor hazafelé vezettem, zokogtam közben, mert belegondoltam, hogy elszabadultam innen a tanyáról és most részt vehetek az emberiség egyik nagy vívmányának a kidolgozásában. Az egész világon levédtük mint gyógyszert.

– Gondolom, nemcsak állatgyógyászati szerként, hanem humán gyógyszerként is forgalmazzák.

– Nincsen ilyen gyógyszer, majd elmondom, hogyan tudták megakadályozni. Engem annyi csalódás ért már az életben… Mert az, hogy a kommunisták olyanok, amilyenek, tudtuk, nem okozott meglepetést, hogy megöltek százmillió embert. De az, hogy létrehozunk egy gyógyszert, amelyik az emberiség védelmét szolgálja, és annak az elterjedését igyekeznek megakadályozni, ekkora aljasságot nem feltételeztem senkiről. De kezdem az elején. A debreceni egyetem három tudósa csatlakozott hozzánk, mert azt mondták, tovább kéne fejleszteni, hiszen nem elég, ha a gyomor- és bélrendszerből kihozza az izotópokat, hanem a vérből és a csontokból is magához kellene hogy kösse. Hirosima még ma is szedi az áldozatait, hiszen a csontban lerakódó sugárzó izotópok nem azonnal okoznak halált. Így létrejött egy nyolctagú tudóscsoport, amelyik fel is találta az ellenszert, amit évtizedek óta tudósok ezrei próbáltak megtalálni. Ebben döntő érdemük a debrecenieknek van, akik ebben a gyűrűs molekulában ki tudták cserélni a két nitrogénatomot, ezzel a gyűrű kisebb lett, így a hasznos elemeket nem hozza ki a szervezetből. Ez óriási dolog volt. Sok tudósnak egy élet is kevés volt hozzá, hogy idáig jusson. A japánok is, az amerikaiak is régóta kísérleteztek már ezzel a vegyülettel, de nem tudták megoldani, hogy a hasznos elemeket ne hozza ki a szervezetből, csak a stronciumot, a céziumot és a cériumot. Minket az Isten megsegített.

– Honnan volt pénz a kutatásokra?

– Saját pénzünkből végeztük, meg amit össze tudtunk szedni, például Csurka István szerzett rá 18 milliót még az MDF-kormány elején, 1991-ben, akkor nagyon meglódult a kutatás. Soha senki más nem segített.

– Ezen bukott el az ügy?

– Egy gyógyszer törzskönyveztetése négy fázisból áll. Hármon már túljutottunk, amikor elfogyott a pénzünk, de elfogyott az MDF-kormány is. Hiába fordultunk bárhova, nem kaptunk támogatást, miközben a tudományos világ tapsolt nekünk, hogy végre van gyógyszer. Már csak a humán kísérlet volt hátra, Kijevben leszerződtünk nyolc önként jelentkező emberrel, aki sugárfertőzött volt Csernobil miatt, fejenként 1 milliót kértek a kísérletben való részvételért. 1997-ben jutottunk idáig, azóta áll az egész. Kétszázezer dollár kellene hozzá, nem olyan nagy tétel, különösen, amikor 152 milliárdot eltapsolnak Princz Gáborék. És főleg most, amikor riadalom van Paks miatt, és tudja a hatalom, hogy létezik ez a gyógyszer, de nem is érdekli őket. Azt is tudják, hogy bármikor lehet baj, akár itt, akár bárhol a világon. Akkor micsoda nagy dolog lenne, hogy igenis a magyar tudósoknak van olyan gyógyszerük, amivel segíteni lehet az emberiségen. Dr. Szabó Sándor vezette a kísérleteket, ő a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke volt, most már tiszteletbeli elnöke, ott van nála minden dokumentum, kérdezze meg tőle. Egy igaz magyar ember; belebetegedett ebbe, hogy tudja, mi van Magyarország kezében, de tehetetlenül itt vergődünk.

– Nem akarták ezt megvenni külföldiek?

– Dehogynem. Itt voltak a japánok is egy küldöttséggel, meg amerikaiak is, de mondtuk, hogy nem adjuk el, mert Magyarországnak akarjuk a dicsőséget. De hát az amerikaiak nem értik, mi az, hogy hazaszeretet. Ötmillió dollárt akartak adni érte.

– Az antibiotikumokban mi érdekelte?

– Az, hogy egy idő után rezisztenssé válnak rá a baktériumok. Tehát hiába adnak a betegnek penicillint, nincs semmi hatása. Ezt a rezisztenciát a baktériumokban lévő plazmid okozza. Egy kicsi DNS-molekula, amelyik mint egy számítógépes program képes kialakítani a baktériumon belül az ellenálló képességet.

– Védekezik a nyomorult.

– És magasrendűen védekezik, programot állít elő. Tudtuk, hogy nekünk ezt a plazmidot kell megölnünk, vagy pedig lokalizálni úgy, hogy ne tudja a hatását kifejteni, hogy ne tudja a baktériumokat természetellenesen gyors szaporodásra késztetni – mert így védekezik. Nem akarom szaporítani a szót, egy szegedi tanársegéd társammal kitaláltunk egy olyan vegyületet, amit ha az antibiotikumokkal együtt szed valaki, újra hatásossá válnak a gyógyszerek. A gyógyszerré válás négy fázisából kettőn már túl van, nincs semmiféle mérgező hatása, a hatékonysága 92 százalékos, folyik a törzskönyveztetése és nem Magyarországé lesz, mert ezt a kínlódást még egyszer nem csináljuk végig. Megkötöttük már az előszerződést, egy nagy gyógyszerbirodalom meg fogja vásárolni. Valószínűleg már nem itt fog befejeződni a törzskönyvezése. Arra is van remény, hogy ezzel az antibiotikum-antiplazmid kombinációval olyan betegségeket is lehet majd gyógyítani, amelyeket eddig nem lehetett.

– Mennyi lesz akkor a magyar dicsőség ebben?

– A tudományos szakma tudni fogja, hogy magyar tudósok találták fel. De mindent megvettek szőröstül-bőröstül. Ám nem biztos, hogy alkalmazni fogják, mert ha nem éri meg a gyógyszergyáraknak, hanem abból tudnak jobb üzletet csinálni, hogy újabb és újabb antibiotikumokat állítsanak elő, akkor ezt becsukják a fiókba. Nehogy azt higgye, hogy érdekli őket az emberi élet.

– Az ezért kapott összegből nem tudnák befejezni az első gyógyszer törzskönyvezését?

– Jó a kérdés, ezt fogjuk csinálni. A családommal már megtárgyaltuk, erre fogom fordítani a pénzt.

– Jól tudom, hogy van egy katonai találmánya is?

– Feltaláltam egy gázálarchoz használható betétet, ehhez még társ sem kellett, amely jobb, mint a jelenleg használt bármelyik katonai gázálarcszűrő, mert nemcsak a vegyi anyagokat szűri ki a levegőből, hanem a radioaktív izotópokat is. Nehogy azt higgye, hogy kell a magyar honvédségnek! A ’90-es évek elején találtam fel, ma is megvan a bizonyítványom, amit akkor a Hadi Minősítő Intézet adott, az áll benne, hogy jobb a NATO-gázálarcok paramétereinél. És nem kell senkinek sem.

– A víztisztító vegyülete sorra nyeri a találmányi világkiállításokat. Mi adta az indíttatást a kifejlesztéséhez?

– Még 1989-ben meghívtak egy tudós küldöttséggel Délkelet-Ázsiába, hogy tanulmányozzuk az ottani bajokat. Amikor itt, Budapesten beoltottak és figyelmeztettek, hogy ott vízzel még mosakodni sem lehet, nemhogy meginni, elgondolkoztam, hogyan lehetne azt a vizet megtisztítani. Tíz év alatt körülbelül nyolcszáz kísérletet végeztem, nyolcszáz különböző adszorbenssel, amiből akadt egy, amelyik ezeket a mérgező vegyületeket és a betegséget okozó baktériumokat is kiszűrte a vízből. De nem tudja elképzelni, micsoda gyötrelem, amíg az ember eljut idáig. Ezt sem bírja ki mindenki, mint ahogy olimpiai bajnok sem lesz mindenkiből, kérdezzék meg Balczó Andrást, micsoda munka eljutni a csúcsig. Ez az adszorbens három komponensből áll, két természetes ásványból és egy szintetikus vegyületből, tökéletesen megtisztítja az ivóvizet. Az arzént és a cianodit is kiszűri, nincs is a világon semmi, ami ilyen erősen magához kötné a szennyeződéseket. Elindítottuk tavaly több világkiállításon, az elsőn, Genfben ezüstérmet kapott, és azután öt másikon aranyérmet. Ez olyan, mintha valaki egy év alatt hat olimpián venne részt és ötöt megnyerne. Nyolcvan ország vett részt mindegyiken, a zsűribe minden résztvevő egy tagot küldött, és ennek a szigorú zsűrinek az ítélete öt alkalomból ötször aranyérem volt. A hazai sajtóban olyan csend volt erről, mintha semmi sem történt volna. A Duna TV és a Kossuth rádió Vasárnapi újság c. műsora foglalkozott vele és megemlítette az mtv.

– Ennek is az lesz a sorsa, mint a többinek?

– Egy ünnepség keretében Szekeres Imre több feltalálónak is elismeréseket adott át, én is kaptam, akkor azt mondta, kijelenti a nyilvánosság előtt, hogy ennek a találmánynak először Magyarországon kell hasznosulnia. Semmit nem tett azóta sem. A katasztrófavédelemnek ráadásul kellene is, annak idején még Lamperth Mónikától is elismerő levelet kaptam. Írtam a környezetvédelmi miniszter asszonynak is, hogy hadd adjam már át a találmányt a katasztrófavédelmi főigazgatóságnak, erre kapok egy levelet, hogy adjak be pályázatot, adnak kutatási támogatást. Visszaírtam, hogy kérem, önök nem is értik az egészet, hát ez már készen van, öt világkiállítást megnyert, nekem nem kell kutatási támogatás, ezt én adom ingyen, önök el sem olvasták a levelemet! Ezeknek az emberi élet huszadrangú. Ha legalább másodrangú lenne… Mert az első ő maga, az egy kommunistától természetes. Micsoda politikai kultúrája van ennek a népnek, hogy ezeket visszaszavazta. Ezért kellene ezeket a dolgokat minden embernek tudomására hozni Magyarországon. Amikor a Tiszán végigvonult a szennyeződés, ezzel az anyaggal semlegesíteni lehetett volna és ki tudja, bármikor jöhet egy ugyanilyen szennyezés, hiszen a vegyi üzemek továbbra is ott vannak a Tisza vízgyűjtőjében. Ezeket nem is érdekli. Ugyanez a helyzet Pakssal. Most várnánk, hogy megkeressenek minket a sugárszennyezés elleni gyógyszer ügyében, de hát hiába várunk, nem keres meg senki. Úgy tudom, hogy ott Pakson valakit a megengedett dózis többszöröse ért, azt már gyógyszerezni kellene. Tönkre akarják tenni a magyar gazdaságot, a magyar tudományt, hogy minél olcsóbban meg lehessen vásárolni mindent, akár Paksot is.

Fotó: T. Szántó György