Traumák hálójában – sötét történetek az alagsorból

Hogy mi a Q ügyosztály? Egyfelől a dán író, Jussi Adler-Olsen tízrészes – magyarul is olvasható – könyvsorozata. Másfelől az az – egyelőre – öt dán-német-svéd mozifilm, amely 2013 és 2024 között készült e széria köteteiből. Végül, de nem utolsósorban: a regényfolyam alapján megalkotott Netflix-sorozat, amely a Megoldatlan ügyek osztálya címet kapta a magyar keresztségben. Angol produkcióról van szó, amelyet az amerikai Scott Frank írt és rendezett a Nyomtalanul című nyitó kötetből, amely hazánkban 2014-ben látott napvilágot.

A cselekmény helyszíne ugyan megváltozott – Koppenhága helyett Skócia fővárosában, Edinburghban játszódik –, ám tartalmi elemei többé-kevésbé változatlanok. Úgyhogy a nyitó jelenetben a néző szemtanúja lehet, amint Carl Morck nyomozó és társa, Hardy felbukkan egy gyilkosság helyszínén. Morck megkérdezi a lakás bejárata előtt várakozó járőrt, felderítette-e a terepet, mire az elismeri, hogy nem. A nyomozó a konyhába küldi a fiatalembert, kezdje ott a szemlét – mire a helyiségből egy feketébe öltözött, álarcos alak ront ki, aki lelövi a járőrt, megsebesíti a két nyomozót, majd elmenekül.

Az alagsorba száműzve

E hatásos és igencsak intenzív – Morck testkamerájának szemszögéből bemutatott – nyitány után ugrunk az időben: Morck hónapok múlva visszatér az aktív szolgálatba. Kezdetben csupán annyi a dolga, hogy elbeszélgessen a rendőrségi terapeutával – amihez persze semmi kedve, és ezt érzékelteti is a pszichológussal –, ám váratlanul új beosztást kap: főnöke rábízza a frissen felállított Q ügyosztály vezetését, amelynek feladata, hogy újranyissa és kivizsgálja a korábban eredmény nélkül lezárt ügyeket. Morcknek sejtelme sincs róla, hogy az új szervezeti egység létrehozása csupán PR-fogás volt, de nem is érdekli különösebben a dolog. Elfogadja, hogy az alagsorba száműzték – az ügyosztály irodáját ugyanis az ottani, egy ideje már nem használt vizesblokkban alakították ki –, és arra használja megbízatását, hogy elvonuljon a világ elől.

A rendőrkapitányság informatikai osztályának munkatársa, Akram Salim némi idő elteltével jelzi, hogy szívesen csatlakozna az osztályhoz, és Morck belemegy, hogy a szíriai menekült az asszisztense legyen. És mert segítője komolyan veszi a munkáját,

Morck kisvártatva azon kapja magát, hogy egy ügyész négy évvel azelőtti eltűnésének ügyében nyomoz.

A Merritt Lingard nevű nőt a legtöbben halottnak hiszik, ám Morck és Salim nem zárja ki, hogy életben lehet – és hogy igazuk van, azt a készítők hamar a nézők tudtára adják, bemutatva a hölgy fogva tartásának körülményeit. Merrittet annak idején ugyanis elrabolták, és a tettesek azóta egy túlnyomásos kamrában tartják, pszichológiai terrorban: csak akkor engedik ki, ha rájön, kik ők, és miért tették vele azt, amit.

Az ügyésznő tehát a saját múltját kutatja. E belső nyomozáshoz a Q ügyosztály által folytatott külső társul, és hamarosan egyértelművé válik: a központi motívum, amely köré az évad épül, a trauma (traumatizáltság). A kilenc rész egyik fő vonulatát annak bemutatása adja, hogy Morck és Merritt – egymástól függetlenül –

hogyan próbálnak szembenézni egy-egy, a múltjukat determináló, megrázó eseménnyel, és hogyan képesek együtt élni a nyomában fellépő bűntudattal.

A Megoldatlan ügyek osztálya így egyfelől drámai elemekben bővelkedő pszichológiai thriller. Másfelől rendőrségi sorozat is, amely szemléletesen mutatja be a folyamatot, melynek során néhány nehezen kezelhető különcből vagy számkivetettből – a Q ügyosztály állományából – előbb csapat, utóbb egyfajta család válik. E szempontból bír különös jelentőséggel az a megoldás, hogy az osztály főhadiszállása egy régi vizesblokk, hiszen adódik a párhuzam: a testület a jelenben úgy igyekszik elrejteni a rendszerébe nem feltétlenül illeszkedő, mellőzhetőnek ítélt figurákat, ahogy korábban a dolgozók jártak le az alagsorba, hogy megszabaduljanak a szervezetükben képződött salakanyagtól. Vagyis:

az alagsor változatlanul egyfajta hulladéklerakóként működik!

Erős színészi munka

A Mint a kámfor (1998) és a Logan – Farkas (2017) című mozifilmek forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölt, A vezércsel (2020) című minisorozattal a televíziós szakmában is nevet szerző Scott Frank igazolja, hogy remek érzéke van a lassú tempóban építkező, erős hangulatú, összetett szériákhoz. Az általa jegyzett szkript a Megoldatlan ügyek osztálya esetében is aprólékosan kidolgozott: nemcsak a cselekmény fordulatai követik egymást a kellő időben, de a figurák árnyalt bemutatására, személyiségrajzuk részletes megalkotására is súlyt helyezett.

Mindehhez erős színészi munka társul. Matthew Goode különösen jó Morck nyomozó szerepében: a hivatali érintkezés – és úgy általában: az emberi kapcsolattartás – bevett formáira fittyet hányó karaktere kezdetben antiszociális, irritáló seggfejnek tűnik, hogy aztán kiderüljön, miféle érzések töltik ki a bensőjét, majd – egyebek mellett – azzal vívja ki a néző elismerését, hogy kiderül róla: vállalta, hogy gondoskodik elvált felesége kamasz fiáról, akinek amúgy nem ő az édesapja.

A szíriai menekült, Akram Salim érdekesen ellenpontozza a robbanékony, indulatkitörésekre hajlamos Morckot: mindvégig nyugodt, udvarias, céltudatos – ugyanakkor kíméletlenül hatékony. A Moszkvában született, Svédországban felnőtt Alexej Manvelov kitűnő választás volt a szerepre. Egyfelől azért, mert megjelenésében jobban hasonlít a regényekben leírt – apró termetű, első ránézésre jelentéktelennek tűnő – figurára, mint a Morck segítőjét az első három mozifilmben játszó, atletikus termetű Fares Fares. Másfelől azért, mert remekül érzékelteti, hogy az általa játszott figura meglehetősen rejtélyes. Egy olyan történet esetében, amely részben a két központi karakter összecsiszolódásáról szól, elengedhetetlen, hogy a szereplőket életre keltő színészek között meglegyen az összhang.

Goode és Manvelov remekül tudott együtt dolgozni, ami meg is látszik a végeredményen.

A Merritt Lingardot alakító Chloe Pirrie sebzett, ám kitartó, törékeny, mégis erős karakterként ábrázolja az ügyésznőt, akinek nemcsak a túléléséért kell megküzdenie, de múltjának fehér foltjait is ki kell töltenie.

Sajátos ritmus

A gyakori kézikamerás közelképek, Morck testkamerájának felvételei, amelyek élményszerűvé teszik a nyitójelenetet, a Lingard börtönéül szolgáló nyomáskamra szűk képmezős felvételei, amelyek elmélyítik a néző klausztrofóbiás érzését, David Ungaro és David Higgs operatőrök munkáját dicsérik. Hogy a térben és időben való, gyakori ugrások könnyen követhetők; hogy a szereplők emlékeit felidéző, valamint a külvilágban zajló eseményeket bemutató képsorok közötti váltás egyértelmű; továbbá hogy a párhuzamos vágások sajátos ritmust adnak a sorozatnak, Michelle Tesoro vágónak tudható be.

Vagyis: a Megoldatlan ügyek osztálya jól felépített, a néző érdeklődését mindvégig fenntartó, erős atmoszférájú sorozat,

amely hatásosan ötvözi a skandináv noirok és a hagyományos brit krimik elemeit: a sötét hangulatot szarkasztikus humor deríti némiképp. E produkció összességében jobban visszaadja az eredeti regényt, mint a belőle készült, 2013-as mozifilm. Egyetlen gyengeségeként talán azt lehetne említeni, hogy a kilenc epizód helyett nyolcban szerencsésebb lett volna elmesélni ezt a történetet, de ez legyen a legnagyobb bajunk: a széria is így az egyik legjobb, legerősebb, ami idén felbukkant a Netflix tartalmai között!

(Megoldatlan ügyek osztálya/Dept. Q. Kilencrészes szinkronizált angol pszichológiai thriller, bűnügyi drámasorozat. Az epizódok hossza: 42–71 perc. Rendezte: Scott Frank, 2025. Elérhető a Netflix kínálatában.)