Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vándorkiállítása a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 kortárs magyar művészének Szűz Máriáról készített alkotását gyűjtötte egybe. A tárlat az elmúlt négy évben látható volt Magyarországon, a határon túli magyarok lakta területeken, Lengyelországban, Rómában és Brüsszelben is.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen kiemelte: Szent István a Mária-kultuszt nagyon korán, és nagyon hatásosan teremtette meg Magyarországon.

A hagyomány szerint az államalapító közeli halálát érezve felajánlotta önmagát és a királyságot Szűz Máriának, aki így Magyarország patrónusa lett – idézte fel a miniszter, aki szerint a Mária-kultusz a Szent Korona-kultusszal együtt mélyen beivódott a magyarság lelkébe, és támaszává vált az évszázadok alatt.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A kiállítás alkotásai személyes hitvallások – hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, aki úgy fogalmazott: a magyarság számára Szűz Mária nem csupán Jézus édesanyja, hanem a nemzet védelmezője is, immáron ezer éve.

A rendezvényen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta: a vándorkiállítás 70 ezer kilométeres utat, valódi zarándoklatot tett meg 2015 óta.

Szűz Mária és kultusza összeköti a nemzetet, áthatja a magyarság múltját, jelenét és jövőjét – tette hozzá Szász Jenő az ünnepségen, ahol beszédet mondott Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát is.

Az ünnepségen fellépett Petrás Mária Prima Primissima díjas népdalénekes és Kiss Krisztián kobzosművész, valamint a székelyudvarhelyi Vox Gimiensis gyermekkórus.

Fotó: MTI/Mónus Márton