Hirdetés

Az 1995-ben indult, százhatvan epizódot megélt Űrgammáknál kevés gyalázatosabb produkciót sugárzott a Magyar Televízió. Nemcsak a gyatra minőség miatt, hanem mert a természettudományok népszerűsítését a zászlajára tűző széria alkotói egyesületet alapítottak, amelynek ernyője alatt gátlástalanul monitorozták a fiatal nézők politikai véleményét és szociális hátterét. Emellett szinte másodlagos, hogy az Űrgammák elrettentő módon példázta: ebédpénzből nem lehet Star Trek kaliberű produkciót forgatni, akkor meg pláne nem, ha a forgatókönyv és az amatőr színészek nagy része is borzalmas.

Nem véletlen, hogy a tizenöt évvel később, 2011-ben megalakult, Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap a gondosan kidolgozott szkriptekre és a műfajtól függő, reális költségvetésre helyezte a súlyt a nemzeti filmgyártás terén. Ezt a hozzáállást tükrözi a 2016-ban bemutatott „időutazós” Hurok is. Madarász Isti filmje lényegében a Bill Murray-féle Idétlen időkig (1993) dramaturgiáját követi thrillerbe átültetve: a főszereplő időhurokba kerül, és egy borzalmas napot kénytelen újra és újra átélni. A mozi legnagyobb erénye a feszült és pörgős forgatókönyv mellett, hogy a készítői éppen addig nyújtózkodtak, ameddig a takarójuk ért; bár kevés az akciójelenet, azok mind nemzetközi színvonalúak.

Látvány helyett szintén az ötletre épített a Lajkó – Cigány az űrben (2018), Lengyel Balázs rendezése. Az alternatív történelmi alkotásban a szovjetek elsőként nem kutyát, hanem egy roma permetezőpilótát lőnek fel a kozmoszba. Az abszurd komédiában az űrutazás szinte másodlagos, a humor forrása a kitartó, végtelenül naiv címszereplő és az őt kihasználni próbáló pártkatonák kontrasztja. A rövid űrséta bemutatása ugyanakkor nem csupán a szovjetek, de a magyar film­gyártás erejét is mutatja, hirdetve, hogy ma már az ehhez hasonló, profi jelenetek megvalósítására is képesek vagyunk.

A legkülönlegesebb hazai sci-fi azonban kétségtelenül Az Úr hangja (2018). Pálfi György művének főhőse egy harmincas férfi, aki egy nap a televízióban megpillantja gyermekkora óta nem látott édesapját. Kiderül róla, hogy Amerikában élő űrkutató, és felfedezései alapjaiban változtathatják meg a világról alkotott képünket. A filozofikus, hipnotikus mű Tarkovszkij klasszikusait idézi, nem véletlenül: akárcsak az ő Solarisa, Pálfi alkotása is a lengyel Stanisław Lem írásai alapján készült. Az Úr hangja tálalásában is rendhagyó: a kézi kamerás felvételek révén fillérekből megvalósíthatók voltak a grandiózus jelenetek – az enyhén szemcsés kép elfedi a számítógépes trükkök hiányosságait.

Korábban írtuk

Hasonlóan kivételes darab a július elsejétől a mozikban látható Űrpiknik is, Badits Ákos rendezésében. A történetben egy bogaras egyetemista lány egy régi rádióval próbálja felvenni a kapcsolatot a földönkívüliekkel, és amikor meglepetésre sikerrel jár, megjelenik egy haspók, emberszerű fiú, akinek egyetlen célja van a Földön: kimenekíteni innen Zalatnay Saroltát, mielőtt fajtársai elpusztítanák a bolygónkat. Badits Ákos a Mr. Beanhez hasonló, partra vetett hal típusú karakterre építő komédiákat vegyíti az ifjúsági filmek játékosságával, néhány abszurd pillanatban Jim Jarmuscht is megidézve.

– Fontos volt számomra, hogy az Űrpiknik ne hasson hollywoodinak, mert a magyar helyszínek különleges ízt adnak a sci-fi-elemeknek. Akárcsak a saját magát alakító Zalatnay Sarolta, akinek a dalai ma is menők, egyszerre karcosak, vadak és líraiak, azaz éppen azt a hangulati skálát járják be, mint ez a mozi – mondja a rendező.

Az alkotás igazi kincse azonban Takács Zalán, aki bumfordi ufóként az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb magyar karaktere. Méltó párja Walters Lili, aki az ifjúsági sorozat Egynyári kaland óta csípőből hozza a felvágott nyelvű, különc lány szerepet. És bár az Űrpiknik nem mentes a logikai hibáktól, tempója sem egyenletes, szeretni való naivitásával üdítő színfoltja a nyári mozikínálatnak.