Vágtató huszárok!
Bár a közelgő szombat, vagyis március 15. fénypontja kétségtelenül a Nemzeti Múzeum előtt tartott állami ünnepség lesz, benne a miniszterelnök beszédével, de ne feledkezzünk meg például arról a rendezvényről sem, amellyel a szentendrei skanzen várja a látogatóit. Hogy velük együtt emlékezhessenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcól.
Kultúra
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/vagtato-huszarok-963911/
Huszárok, vagyis a Hagyaték Lovas Egyesület hagyományőrzői töltik meg majd ekkor a skanzen területét, számos bemutatóval, egyenruha- és fegyverzetismertetővel bilincselve le az érdeklődők figyelmét.
Hirdetés
A nagy, lovas kavalkád, a mozgalmas csatajelenetek mellett többek között ügyességi versenyek, közös dalolások, kézműves bemutatók, különféle foglalkozások és effélék várják a gyerekeket. A felnőttek között pedig nyilván nagy sikert arat majd a korabeli ételek kóstolgatása.
Március 16-án is folytatódik a program, igaz, ekkor már a huszárok nélkül, de megnyílnak a skanzen épületei, kiállításai, és várják a látogatókat a kézműves porták is.
Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés