Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A minőségi színészképzés hazai lehetőségeit vizsgálva egy olyan elemző újságcikkre bukkantunk, amelyet érdemes idézni, hiszen a lehető legpontosabban foglalja össze a jelenlegi helyzetet. Eszerint „a magyar színházi kultúra legnagyobb jelentőségű problémája: az új színházi generáció nevelése. A jövő képe attól függ, milyen lesz az új színész- és rendezőnemzedék. Ma – mindenki érzi – valami nincs jól, kérdések, hiányok, mulasztások, tévedések káosza kavarog a világos, céltudatos rend helyett. Bizonytalanságok és akadályok e területen minden előrejutást elbuktatnak. A baj bonyolult: szociális, gazdasági, művészi, politikai okok és jelenségek szövedékéből nehéz kiragadni egy szálat…”

A cikkel mindössze egyetlen apró gond van: csaknem száz évvel ezelőtt, 1929 májusában jelent meg a Színészújságban, Németh Antal rendező, egyetemi tanár, színházigazgató, színháztörténeti író tollából. Nincs tehát új a nap alatt, és bármennyire szeretnénk is hinni benne, a művészeti szcéna l’art pour l’art volta túlnyomó részben nem más, mint puszta idealizmus. A kultúra és benne a színház – néhány kegyelmi pillanattól eltekintve – sosem tud öncélú lenni, hiszen akarva-akaratlanul is, de a véleményformálás egyik eszköze, és mint ilyen, a különböző érdekek ütköztetésének terepe.

A magyar nyelvű színészképzés több mint százötven éves múltra tekint vissza, egészen pontosan 1865 januárjában kezdődött, amikor nem messze a korabeli Nemzeti Színház épületétől, egy lakóház második emeletén megnyílt a Színészeti Tanoda. A hároméves oktatás után prózai színészek és operisták hagyták el a tanoda falait, akiket a közeli teátrum többnyire rögtön szerződtetett is. A színésznevelés első három évtizedének kiemelkedő alakja az a Paulay Ede volt, aki a Nemzeti Színház rendezőjeként és igazgatójaként is tevékenykedett. A tanodából később Magyar Királyi Színművészeti Akadémia, a II. világháború után pedig Színház- és Filmművészeti Főiskola lett, 2000. január 1-jétől egyetemi ranggal. Vitathatatlan tehát, hogy múltját-presztízsét tekintve a Színház- és Filmművészeti Egyetem ma Magyarország első számú színi neveldéje, a Felvi.hu statisztikája szerint tavaly az SZFE tizenhárom szakára 2035-en jelentkeztek, közülük 128 diákot vettek fel. De tény az is, hogy mivel 2003-ig, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának elindulásáig – legalábbis a felsőfokú képzés tekintetében – egyeduralkodónak számított, az SZFE bennfentessé vált, irányítása egy bizonyos szellemiséget képviselő érdekcsoport kezébe került. Érthető tehát, hogy a kormány átfogó felsőoktatási fejlesztési programjának részeként tavasszal bejelentett változtatás, miszerint a színművészeti alapítványi formában működik tovább, riadalmat keltett körükben. Pláne, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának élére az a Vidnyánszky Attila került, aki a Nemzeti Színház direktoraként a kaposvári campus művészeti képzéséért is felelős.

Miközben az SZFE-n továbbra is forr­nak az indulatok, amelyek egyre inkább politikai, mintsem szakmai jellegűek, érdemes egy kicsit körbenézni, van-e élet a fővárosi színészképző bázison túl. Kezdjük a legmesszebbről, a határainkon túl. Felsőfokú magyar nyelvű képzésen lehet részt venni a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara színművészet szakán, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, az Újvidéki Művészeti Akadémián és a pozsonyi Színművészeti Főiskolán (VŠMU).

Korábban írtuk

Jóval tágabb azonban azoknak a választási lehetősége, akik nem ragaszkodnak foggal-körömmel a diplomához, hanem valamelyik színitanodában vagy akkreditált tanfolyamon szeretnék elsajátítani a szakma alapjait. Színházaink közül jó néhánynak van saját tanodája vagy stúdiója, amelyek növendékei abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy számukra a folyamatos színpadi gyakorlat lehetősége is adva van. Ilyen képzési műhely például a fővárosi Thália Tanoda, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány, a Komplex Művészeti Akadémia, a Főnix Művészeti Műhely, a békéscsabai Színitanház, illetve a Csabai Színistúdió vagy a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió. Mindemellett több neves, a színészi szak­mában jártas szakember is elindította már a maga stúdióját, köztük Gór Nagy Mária, Bánfalvy Ágnes és Harsányi Gábor. OKJ-s színészi bizonyítványhoz lehet jutni mások mellett például a Théba Művészeti Akadémián, a Madách Művészeti Iskolában, a Színház és Film Intézetben vagy a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés során.

Az ezeken az alternatív szakképzéseken oklevelet szerző hallgatók később jó eséllyel próbálkozhatnak meg az egyetemi felvételivel is, ugyanakkor a színházak jelentős része is nyitva áll előttük. Gór Nagy Mária Színitanodájának padjait koptatta mások mellett Ábel Anita, Xantus Barbara, Deutsch Anita és Kapócs Zsóka, a Thébából indult el a pályán Egyed Brigitta, Heiter Ágnes, Mogács Dániel és Oravecki Attila, a Harsányi Színjátszó Stúdió tanítványa volt Kocsis Dénes, Faragó Alexandra, a Pesti Magyar Színiakadémiára járt Pataki Szilvia, Makranczi Zalán, Szente Vajk és Simon Kornél.

A névsor bizonyítja, hogy felsőfokú diploma ide vagy oda, ha valaki igazán tehetséges, az SZFE-n kívül is meg tudja találni a habitusához legjobban illő intézményt. Aki pedig filmesként szeretne befutni, felsőfokú végzettséget a Metropolitan Egyetemen, illetve az ELTE Filmtudományi Tanszékével együttműködő Budapest Filmakadémián is szerezhet.

Online Hollywood

Helen Mirren, Natalie Portman, Jodie Foster, Samuel L. Jackson és Steve Martin. Bármily meglepő, de ők is készséggel állnak a színészet iránt érdeklődők rendelkezésére, mégpedig a világháló Masterclass oldalán – átlagosan havi 19 dollárért. Ha a gyermekként még dadogó Samuel L. Jackson online osztályát választjuk, megtudhatjuk például karrierjének titkát, de elemzi emlékezetes karaktereit is; a színészi szakmát autodidakta módon elsajátító, Oscar- és Golden Globe-díjas Natalie Portman a videóiban a színészet és az empátia, illetve a valóság közti fontos kapcsolatot boncolgatja, míg Helen Mir­rentől elsajátíthatjuk azokat a színpadi és televíziós technikákat, amelyekkel olyan elismeréseket érdemelt ki, mint az Oscar- vagy a négy Emmy-díj.

Az oldal a színészet mellett egyébként a forgatókönyv­írás, a főzés, a zene, a tudományok, sőt a sport iránt érdeklődők rendelkezésére is áll. Bár az egyelőre rejtély, hogyan tudunk online megtanulni teniszezni, még akkor is, ha a tanárt Serena Williamsnek hívják.