Hirdetés

A Budapest Music Center műsorpolitikájának fontos eleme, hogy az európai jazz művelői Magyarországon is bemutatkozhassanak, a hely kiadója vállalja akár e zenészek lemezeinek gondozását is. A Pulcinella nevű toulouse-i kvartettnek sem ez az első albuma, amely a BMC-nél jelent meg. Nevük a commedia dell’arte színházi karakterére, a bohócra céloz, aki soha nem fogy ki az ötletes trükkökből. A zenekar, nevéhez méltóan, mindig is a francia jazz derűs oldalát képviselte, expresszív, gyakran modern kompozíciós technikával megalkotott humoros zenei miniatűrök és izgalmas improvizációk jellemzik muzsikájukat. Ami legújabb lemezükön első hallásra meglepő, hogy mintha a „konzervatív” felállású kvartett ezúttal elektronikát is használna egy ötödik zenész közreműködésével. Hamar kiderül, hogy mindössze egy öreg Elka-orgona változtatja meg a hangzást, amelyet a harmonikás Florian Demonsant szólaltat meg. Ferdinand Doumerc szaxofonarzenálja mellett fuvolán és melodikán is játszik, a ritmustandem is régi ismerősünk: Jean-Marc Serpin a bőgőn és Pierre Pollet a doboknál. A szerzeményeket mind a zenekari tagok jegyzik külön-külön vagy együttesen. A kompozíciókban tetten érhetőek a legkülönfélébb hatások a francia sanzon és musette világától a kelet-európai népzenéig, a rocktól a punkig, a tangótól a free jazzig. Mindez extravagáns, nagyvonalú és dinamikus „kivitelezésben”.

Korábban írtuk