A Magyar Rádió 6-os stúdiója egy zsivajgó méhkasra emlékeztet. Izgatottan csivitelnek, fészkelődnek az óvodások, szemlátomást nagy hatást tett rájuk a tágas stúdió, a lelógó mikrofonok látványa, és persze a hangszerek mögül rájuk mosolygó zenészek: a nagybőgős és a rézfúvós szekció már a koncert kezdete előtt megtette a magáét, a gyerekek elvarázsolva pislognak a tekintélyt parancsoló, hatalmas hangszerek felé. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának muzsikusai is készülődnek, hangolnak, hiszen nemsokára kezdődik a komolyzenei koncert, egy igenis komoly korosztálynak. A nézőtéren egyre nagyobb a zaj, ám belép a terembe Lukácsházi Győző, a koncert műsorvezetője, és int a kezével.

– Mit szóltok ehhez a csendhez? – kérdezi a kicsiktől, akik egy pillanat alatt mozdulatlanná válnak, és érdeklődve fordulnak felé. Erőteljes a kontraszt, az előbbi zsivaj után a néma csend. Aztán kezdetét veszi a varázslat: negyvenöt perc a klasszikus zene bűvöletében. Lukácsházi Győző egy pillanatra sem engedi lankadni a figyelmet.

Öt zenekari mű részletén keresztül ismerteti meg a legkisebbekkel a hangszereket, s persze sok minden mást is. Például azt, hogyan kell viselkedni, mikor illik tapsolni, mi jut eszünkbe a muzsikáról, és így tovább. S miközben a gyerekek jól szórakoznak, talán észre sem veszik, máris rabul ejtette őket a zene.

Diótörő és a villámok

A zenei darabokat Lukácsházi Győző és Stephen D’Agostino, a zenekar vezető karmestere közösen állította össze. Csajkovszkij Diótörő, Beethoven V. szimfónia, Csajkovszkij IV. f-moll szimfónia, Muszorgszkij Egy kiállítás képei, Liszt Les Préludes és Johann Strauss Mennydörgés és villámlás című műveiből kerültek részletek a műsorba.

– Figyeltünk arra, hogy a zene vidám legyen, mozgalmas, és azonnal felkeltse a gyerekek érdeklődését. Minden részlet egy hangszercsoportot emel ki, például a Diótörőben a hegedűk, brácsák jutnak szerephez, Beethovennél a csellók és a nagybőgők, a Les Preludes befejező szakaszában pedig a rézfúvósok mutathatják meg magukat. Így a negyvenöt perces foglalkozásból tizenöt perc tiszta zenét hallanak a gyerekek – mondja Lukácsházi Győző, aki maga is zenész, tubán játszik. Harmincöt éve foglalkozik kicsikkel, szinte a vérévé vált a képesség, hogy egy csapat zsivajgó gyereket egy intéssel elvarázsoljon. Zeneakadémistaként önszorgalomból először általános iskolásoknak tartott foglalkozásokat, hogy egy kicsit közelebb hozza a komolyzene világát a gyerekekhez, aztán mindezt a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként folytatta. Közben létrehozta a BonBon Matiné intézményét is, s ezzel a műsorsorozattal már több mint tíz éve járja az országot.

A mostani program a legkisebbeket, az óvodás korosztályt célozza meg. Szerinte minden óvodáscsoport más, éppen ezért nincs egyforma előadás.

– A panelek ugyanazok, de másképp reagálnak az elhangzottakra. Figyelni kell, meddig lehet velük elmenni. Van, amikor bátrabbak ülnek a közönség soraiban, látszik, hogy otthonosabban mozognak a zene világában, és nem okoz nekik gondot például, hogy vezényeljék a zenekart. Az azonban biztos, bárhonnan is jöttek, eddig soha volt nem fegyelmezési probléma – meséli tapasztalatait a műsorvezető. Ami pedig nagy szó, hiszen száz, sőt olykor még ennél is több óvodás figyelmét lekötni már önmagában is művészet.

Menteni, ami menthető

Az általános tapasztalat az, hogy sok óvodás ezen a koncerten találkozik először klasszikus zenével. A mostani alkalom azonban kivétel, az Óbudai Meseerdő Óvoda Szivárvány Tagóvodájából érkezett gyerekek intézménye zeneóvodaként működik, így a kicsiknek egész évben lehetőségük van arra, hogy akár Liszt-, akár Csajkovszkij-darabokat hallgassanak.

– Nagyon tetszett a koncert, a gyerekeket teljesen lekötötte, s az öt zenedarab közül hármat ismertek is – meséli Szolga Jánosné óvónő. Ez persze nem véletlen, hiszen egy ilyen óvodában mindennapos a zenehallgatás, sőt arról is elbeszélgetnek, ki volt a mű zeneszerzője, s mit akart mesélni a muzsikával. – A kicsik nagyon fogékonyak a zenére, ezért nagy az óvónők felelőssége, hiszen az ő döntésük, milyen módon emelik be a muzsikát a nevelési programba, illetve beemelik-e egyáltalán – mondja a pedagógus.

– És persze sok múlik a családon, az édesanyán is, hiszen az otthoni környezettől függ, időben indul-e a gyerek zenei nevelése – teszi hozzá Lukácsházi Győző.

Az éneklő, dúdoló anyának fontos szerepe van a gyerek beszédfejlődésének alakításában, és az együtt dalolás segít az érzelmek kifejezésében. Egy életet meghatározó körülmény, milyen szerepe van otthon az éneklésnek, a zenehallgatásnak. Éppen ilyen életre szóló élményt jelenthet egy óvodásoknak szóló komolyzenei koncert is, főleg manapság, amikor a hazai énekzene oktatás mélyrepülésben van. Ezért is értékelődnek föl a Magyar Rádióéhoz hasonló kezdeményezések: a szakma menti, ami még menthető. Szép szokássá vált, hogy zenekarok, kulturális intézmények igyekeznek matiné programokat szervezni a gyerekeknek.

A Millenáris Park a Haydn-év keretén belül például interaktív hangversenysorozatot indított, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Manó Bérlete is az óvodás korosztályt célozza meg, de említhetnénk az Operaházat is, ahol repertoárra tűzték a legkisebbeket célzó előadásokat. Így a tavalyi évadban Ránki György Pomádé király új ruhája, idén pedig Benjamin Britten A kis kéményseprő című művét mutatták be.

De akadnak olyan elhivatott művészek is, akik pusztán önszorgalomból hoznak létre értékes előadást a gyerekeknek: Fekete István regénye alapján Bokor Jutta, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Ambrus Ákos operaénekes és Baranyi Ferenc költő közös munkájából született meg a Bogáncs című gyermekopera, amelyet a nyár végén mutattak be a Rákoshegyi Bartók Zeneházban.

Ugyanakkor nem minden kisgyerek olyan szerencsés, hogy eljut az igényes komolyzenei gyermekprogramokra. Rájuk is gondoltak a Magyar Rádió koncertszervezői, ugyanis a jelentkező óvodáscsoportok utaztatásának költségét a rádió állja, és a koncert is ingyenes. A következő hónaptól pedig folytatódnak a kalandozások, a Magyar Rádió Gyerekkórusa kalauzolja majd az óvodásokat a klasszikus zene világába.

Az élő zene varázsa

S hogy miért olyan fontos az élő zenei élmény? Stephen D’Agostino, a zenekar karmestere személyes élményét hozza fel példaként.

– Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először hallottam élőben szimfonikus zenekart játszani. Hétéves lehettem, óriási hatással volt rám a látvány és a zene is. Nagyszerű dolog betenni otthon egy lemezt, de az élő muzsika hangzása, hangulata, a zenekar látványa egyszerre ég bele a gyerekek lelkébe. Ki kell nevelni egy olyan generációt, akinek a kultúra érték, főleg most, amikor az internet, a tévé, a mozi lassan legyűrhetetlen vetélytársai lettek a művészetnek – mondja Stephen D’Agostino, aki pontosan tudja, hogy a fogyasztói társadalom milyen veszélyt jelent a kultúrára: New Yorkból érkezett Budapestre tizenhat évvel ezelőtt. – Amikor ide költöztem, lenyűgözött a magyar énekzene oktatás minősége, és az is, hogy az itteni közönség mennyire érti a komolyzenét. Amerikában csak egy viszonylag szűk körnek van igénye a magas színvonalú komolyzenei produkciókra. Az átlag egy pocsék előadáson is állva tapsol, mert nem érti, amit hall, nem tud különbséget tenni a produkciók színvonala között. A kilencvenes évek óta ebben a tekintetben is sokat romlott a magyarországi helyzet, és ez annak is köszönhető, hogy a magyar zenei oktatás leépülőben van. Pedig a kodályi örökségnek köszönhetően régebben óriási volt a magyar gyerekek előnye. A zene agytorna, készségeket, képességeket fejleszt. Én nem erőltetném, hogy óvodáskorban már hangszeren tanuljanak játszani a gyerekek, de a zenére nevelést nem lehet elég korán elkezdeni – figyelmeztet a karmester, aki szerint egészen kicsi gyerekkorban le kell tenni az alapokat ahhoz, hogy a felnőtt különbséget tudjon majd tenni a művészi színvonalú és az értéktelen produkciók között.

Szentei Anna