Végállomás a kiábrándultság és a halálvágy

Hirdetés

Egy utasokkal zsúfolt tömegközlekedési eszköz megkezdi napi útját a célja felé, ám egy ismeretlen kisvártatva felhívja az üzemeltető társaság ügyfélszolgálatát, és közli: bombát helyezett el a szóban forgó járaton, amely felrobban, ha a pilóta bizonyos határ alá csökkenti a sebességet. Vagyis: a jármű nem állhat meg, és míg a fedélzeten gondoskodni kell az utasok biztonságáról, a külvilágban meg kell találni a telefonálót.

Néhány akcióthriller és katasztrófafilm-kedvelő most bizonyára azt gondolja: ez a Féktelenül cselekménye, amely a kilencvenes évek egyik legsikeresebb, legmeghatározóbb akciófilmje lett, és amely akciósztárrá tette az addig leginkább vígjátékokban és drámákban feltűnő Keanu Reevest.

Csakhogy nem kizárólag az 1994-es amerikai alkotás foglalható össze e pár sorban, hanem az 1975-ös Szuperexpressz (Shinkansen daibakuha/Bullet Train) is. A Féktelenült részben e japán film – az első jelentős japán vonatos thriller! – ihlette, és olyannyira magán hordozza a hatását, hogy egyesek csak nem hivatalos hollywoodi feldolgozásként tartják számon.

És a japán Netflix a Szuperexpressz bemutatásának 50. évfordulójára elkészítette annak 2.0-ás változatát, Robbanás a szuperexpresszen címmel, amely részben az 1975-ös film folytatása, részben a remake-je, hiszen az alaphelyzete csaknem ugyanaz, mint az első részé.

Az elkövető ezúttal a Shin-Aomori és Tokió között közlekedő Hayabusa 60-as járatra telepít bombát, amely akkor lép működésbe, ha a szerelvény sebessége száz kilométer per óra alá esik. A telefonáló százmilliárd jent követel – nem a JR East vasúttársaságtól, nem is a kormánytól, hanem a néptől. Hiszen ha minden egyes japán állampolgár hajlandó a zsebébe nyúlni, fejenként csupán ezer jent kellene fizetniük, hogy meglegyen a követelt összeg, érvel.

Csakhogy a kormány tartja magát az alapelvéhez, miszerint nem tárgyal terroristákkal, úgyhogy a munkáját rendkívül komolyan vevő főszereplő – Takaichi, az egyik vonatkísérő – megosztja az utasokkal a bombariadó hírét. A fedélzeten kitör a pánik, amelyen sem Takaichi-nek, sem fiatal és tapasztalatlan segítőjének, Fuji-nak nem sikerül azonnal úrrá lennie.

És miközben a vasúttársaság központjában összeült válságstáb igyekszik mindent megtenni, amit a katasztrófa elkerülése érdekében lehet, a rendőrségtől érkezett Kawagoe hadnagyot az foglalkoztatja, mi köti össze a jelenlegi, valamint az ahhoz sokban hasonlító 1975-ös esetet – merthogy létezik valamilyen kapcsolat, azt biztosra veszi…

A néző tehát nem csak azt ismerheti meg, hogy a válságstáb milyen erőfeszítéseket tesz a Hayabusa 60-as megállásmentes útjának biztosításáért és az utasok életének megmentéséért, de azt is, hogy a vonaton rekedtek hogyan reagálnak a kritikus helyzetre, amelybe kerültek. És Shinji Higuchi rendező nem rejti véka alá: egyesek ilyenkor helytállnak és felemelkednek, míg mások összetörnek és elbuknak.

Eme egyszerű, ám kétségkívül helytálló konklúzió mellé kapunk némi, a politika szerepéről szóló elmélkedést is, ugyanis a vonat utasainak egyike egy szexbotrányba keveredett képviselőnő, a már említett válságstáb egyik tagja pedig nem más, mint a miniszterelnök kissé arrogáns, ám önreflexióra hajlamos – tehát tévedését belátni kész, kudarcát elismerni hajlandó – tanácsadója. „Időben el kell kerülnünk a legrosszabbat! Ez a politika!”, vágja oda egy feszült pillanatban kissé lekezelően a vasúttársaság emberének, mire az csaknem megüti, és azonnal tromfol: „Akinek nem fontos az emberek élete, ne politizáljon!”

De a Robbanás a szuperexpresszen más kérdéseket is érint. A főszereplő, Takaichi már a film elején érzékeli, hogy a fiatalok unják, amit a vasútról mond nekik, vagyis túlságosan öreg ahhoz, hogy megértse őket, és azok őt. Mindez azért fontos, mert a film a későbbiekben szemléletes képet fest a fiatal korosztály kiábrándultságáról, az általuk képmutatónak ítélt – csupán a látszatot fontosnak tartó – társadalommal való szembehelyezkedéséről, halálvágyáról.

„Úgy nézel ki, mint aki gyűlöli az egész világot”, állapítja meg Kawagoe hadnagy a vonaton utazó középiskolás lányosztály egyik tagjáról, amire az nem reagál, hiszen korábban már közölte a rendőrrel: „Ha magának ettől könnyebb, nyugodtan nézzen csak szerencsétlen, kihasznált kislánynak. Pont ez a kamu normalitás!”

E ponton válik egyértelművé, hogyan viszonyul egymáshoz a két rész: az 1975-ös Szuperexpresszben egy volt gyári dolgozó helyez bombát a Hikari 109-esre, akit a munkanélkülivé válása miatt érzett harag és a reménytelenség hajt. Az a rész tehát a hetvenes évek Japánjának gazdasági válságára reagált, és mondott komoly kritikát a társadalomról. A 2025-ös Robbanás a szuperexpresszen szintén nem mentes a társadalmi jelenségekre adott reakcióktól, ám a kollektív düh bemutatása helyett az egyéni depresszióra és identitásválságra összpontosít, hogy végül lehangoló véleményt mondjon a japán fiatalság lelkiállapotáról.

Ebben a filmben az eredeti címben is szereplő Shinkanszen – a világ egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb vasúti rendszere, a japán technológiai csoda szimbóluma – nem a fejlődés bizonyítéka és hordozója, inkább valami olyasmi, aminek alaposabb vizsgálatakor megpillanthatjuk a gyakran csodált „emberfeletti pontosság” árnyoldalát is. A Hayabusa 60-as az önmagát hajszoló modern társadalom metaforája: nincs kiszállás, nincs megállás, és aki nem bírja a tempót, végzetesen lemarad.

A Robbanás a szuperexpresszen élvezeti értékét csupán az csökkenti némiképp, hogy játékideje kissé hosszú – negyed órát minden további nélkül ki lehetett volna vágni belőle –, a feszültség olykor eltűnik belőle, és bizonyos fordulatai más mozgóképes alkotásokból már ismertek.

A CGI viszont elfogadható, a színészek pedig jól alakítanak, különösen a Takaichit megformáló Tsuyoshi Kusanagi. Így a néző minden további nélkül elhiszi, hogy sokat jelentenek neki az egyébiránt hangzatos marketingszövegnek és vállalati reklámnak is minősíthető mondatok: „Minden utasunk különleges, ezért fontos, hogy garantáljuk a biztonságukat! Ez a mi nemes küldetésünk!”

Aki tehát elsősorban pörgős akciókra, látványos robbanásokra és könnyen megjegyezhető, frappáns egysorosokra számít, csalódhat. Aki viszont kedveli a lassan kibontakozó, gondolatébresztő történeteket, továbbá fogékony a különös elegyre, amelyet a japán filmes világ alkotásai mutatnak fel, annak maradandó élményt nyújthat a Robbanás a szuperexpresszen, és okkal sorolhatja az olyan emlékezetesebb vonatos filmek közé, mint a Snowpiercer – Túlélők viadala (2013), a Szökevényvonat (1985), vagy a Száguldás a pokolba (1979).

(Robbanás a szuperexpresszen/Bullet Train: Explosion/Shinkansen Daibakuha. Szinkronizált japán katasztrófafilm/krimi/dráma. Rendezte: Shinji Higuchi, 2025. Játékidő: 134 perc. Elérhető a Netflix kínálatában.)