Hirdetés

A futószalagon érkező képregény-adaptációkkal általában nem az a probléma, hogy kifejezetten rosszak volnának, hiszen mégiscsak profi és méregdrága szórakoztatóipari termékekről van szó, hanem elsősorban a lélek és az eredetiség hiányzik belőlük. Nos, ha a Morbius azzal a szándékkal készült, hogy felértékeljük a legközepesebb darabokat is, akkor garantáltan eléri célját. Már a történet is aligha lehetne nevetségesebb: miközben egy tudós vérszívó denevérekkel kísérletezik, hogy megtalálja halálos betegségének ellenszerét, vámpírrá változik. De talán még ennél is nagyobb baj, hogy a szintén gyógyíthatatlan kórban szenvedő, de kevésbé jólelkű gyerekkori barátja is magába injekciózza a szert, aminek következtében elszabadult Drakulaként terrorizálni kezdi a várost. Jared Leto állítólag a forgatás során apait-anyait beleadott, hogy lelkileg és fizikálisan is átlényegüljön a címszereplő karakterré, ám hiába fáradozott, a buta és sótlan forgatókönyvön ő sem tudott segíteni. Ami azonban még megdöbbentőbb, hogy a Morbius még a látvány terén sem jeleskedik, a számítógépes effektusok kifejezetten elavultak. A gyártó stúdió nem véletlenül szégyellte annyira a filmet, hogy két éven keresztül halogatta a bemutatót.

Korábban írtuk