Kis túlzással a fél ország tiltakozott, amikor Andy Vajna színre lépett, hogy megreformálja a hazai filmgyártást: azt senki nem tagadta, hogy valamit muszáj változtatni, hiszen az a fajta deviancia, amatőrség és pénzlenyúlás, ami az utóbbi években jellemezte a szakmát, mégsem volt tartható, de ugyan ne már egy Hollywoodból jött ember mondja meg, merre hány méter. Pedig az eddigi tapasztalatok szerint igencsak szerencsés választásnak bizonyult: a Coming out, bár egyáltalán nem tudta kihasználni az abszurd alapszituációjában rejlő lehetőségeket, legalább technikailag kétségtelenül kifogástalan volt, nem jellemezte az a fajta kínos erőlködés és a pénzhiány miatt fellépő kényszermegoldások, mint a legtöbb magyar közönségfilmet az utóbbi években.

A Megdönteni Hajnal Tímeát esetében azonban a profizmus mellé egy jól megírt forgatókönyv is társul, ami azonban a legfontosabb: magában hordozza végre az átszervezett szakma legnagyobb előnyét, miszerint nem csupán az unásig ismert és kétes értékű munkái ellenére is folyamatosan felszínen maradó alkotók kapnak lehetőséget, hanem ez idáig ismeretlen, de annál tehetségesebb fiatalok is labdába rúghatnak.

A történetben a sztár-fotómodell, Hajnal Tímea az érettségi találkozón ismét találkozik gyermekkori szerelmével, az éppen házasodni készülő Danival, majd néhány itallal később a ruhatárban futó kalandba keverednek. Az esetet azonban Bögöcs, az egykori osztály legutáltabb és legbunkóbb tagja telefonjával rögzíti, majd zsarolni kezdi a románc férfitagját: ha nem intézi el neki, hogy ő is lefeküdhessen a lánnyal, akkor nyilvánosságra hozza a felvételt, ami nem csupán a házasságába kerülne, hanem a munkájába is, Dani ugyanis menyasszonya édesapjának építészirodájánál dolgozik.

Mint a legtöbb amerikai típusú romantikus vígjáték, a Megdönteni Hajnal Tímeát is egy alternatív univerzumban játszódik, amelyben minden benne élő kétdimenziós karakter, egy-egy jellemtípusnak végtelenül leegyszerűsített mása: Dani besavanyodott irodai munkás, akit IKEA-komfortos, modern dizájnú bútorok vesznek körbe, felesége ugráltatja, boldogsága pedig csupán színlelt, illetve saját magával hiteti el, hogy az, hiszen lényegében mindene megvan, aminek a nagykönyv szerint meg kell lennie. Bögöcs ezzel szemben pontosan az ellenkezője, nem szimplán tapló karakter, hanem minden ízében az, a legegyszerűbb dolgokig bezárólag: méretes aranyláncot hord az atlétájából kikandikáló szőrcsomók felett, otthonában a vécézést az utcára nyíló ablakon keresztül oldja meg, mindenhol szanaszét hevernek a szexújságok tanulmányozása során elhasznált zsebkendők, nincs egy jó szava senkihez, motivációja pedig alantasabb és szánalmasabb aligha lehetne. Hajnal Tímea pedig Hajnal Tímea: a sztereotipikusan jó fej modell, aki csak szeretetre vágyik, és arra, hogy ne mindenki csak a külsejét lássa meg, emellett pedig a junk foodot sem veti meg.

Egyszóval a filmnek éppen annyi üzenete van, mint amennyi a bulvármagazinok hasábjain jól hangzik, de ez egy ilyen műfaj, tudomásul kell venni. Az első nagyjátékfilmes Herczeg Attila azonban nagyjából a maximumot hozza ki a forgatókönyvből: egyrészt remekül eltalálta a tempót, az első perctől az utolsóig végig képes szórakoztató maradni, másrészt – és ez talán a legfontosabb – tökéletesen híján van annak a modorosságnak, ami a legtöbb magyar közönségprodukciót jellemzi. A rendező igen jó arányérzékkel rendelkezik, ugyanis bár vállaltan a Ben Stiller-filmek is ihlették a művet, azoknál sokkal ügyesebb kézzel húzza meg a határt, hogy mi az, ami még belefér a humorforrások tekintetében, és mi az, ami már inkább kínos, mint vicces. Osvárt Andrea meggyőző a címszerepben, Simon Kornél játéka szimpatikus, az igazi sztár azonban a Bögöcst alakító Szabó Simon: a fiatal színész az elmúlt nagyon sok év legkarakteresebb és legviccesebb figuráját, lényegében a magyar Torrentét teremtette meg, nagy kár lenne, ha kiaknázatlanul maradna és nem építenének további filmeket rá.

Német Dániel