Világosság a mélyben
Falfirkák helyett festmények, grafikák a pesti metróban
„A fényigényes növények közé tartozom, kérem a világosságot” – olvasható a pesti metróban rendezett kiállítás alkotásainak egyikén a Tandori Dezsőtől származó idézet. A rendhagyó tárlat, amelyen kortárs képző- és iparművészeti alkotások papír alapú reprodukciói láthatók egy-egy irodalmi üzenettel társítva, február 20-ig tekinthető meg az Arany János úti metró aluljárójában, a mozgólépcsők melletti hirdetési felületen.
1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját. A nap, amelyen Kölcsey Ferenc megírta nemzeti imánkat, a Himnuszt, évről évre jó alkalom arra, hogy sokan, sokféle módon megmutathassanak, átadhassanak valamit kulturális és művészeti életünk értékeiből. A különböző rendezvények és események nem titkolt célja, hogy emlékeztessenek évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra és nem utolsósorban jelenünk legtöbbször figyelmen kívül hagyott értékeire. Ennek jegyében fogant a gondolat a Magyar Alkotóművészetért Közalapítvány (MAK) háza táján, hogy létrehozzanak egy időszakos, a megszokottól meglehetősen eltérő köztéri kiállítást kortárs művészek alkotásaiból. A kiállításra kerülő műveket dr. Fabényi Júlia művészettörténész, a MAK kurátora, és Feledy Balázs művészeti író szakmai tanácsai alapján választották ki.
Már maga a megnyitó sem volt mindennapi, hiszen január 21-én, szombaton este 10 órakor kezdődött az Arany János utcai metrómegálló melletti Podmaniczky téren felállított nagysátorban. Az ünnepségen jelen volt dr. Ferenczy-Nagy István, a MAK elnöke, a kiállítást anyagilag támogató társzervező Béres Alapítvány elnöke, Béres Klára, valamint az esemény fővédnöke és díszvendége, a kiállítás megnyitója, a köztársasági elnök felesége, Sólyom Erzsébet asszony.
Ferenczy-Nagy István elmondása szerint a kiállítás célja, hogy a kortárs művészek alkotásaira felhívják mindenki figyelmét. Az elnök hangsúlyozta, hogy a kiállítás tanúságot tesz arról az áradó tehetségről, amellyel a köztünk élő, kortárs alkotók rendelkeznek. Munkájuk érték, amelyből minden magyar ember meríthet, és amelyeket mindenki magáénak érezhet. Hozzátette még, a kiállítással az utca emberét kívánják megszólítani, azokat, akik nem, vagy csak keveset járnak múzeumba, s akikhez a kultúra, a művészet csak részben jut el. Meggyőződésük, hogy a naponta arra járók, még ha csak tudat alatt is, de felfigyelnek a közszemlére tett alkotásokra, ami gondolkodásra késztetheti őket.
– Ahogyan azt a megnyitó beszédemben is megfogalmaztam, alapítványunk mindig kiemelt figyelmet fordított a magyar kulturális értékek megőrzésére, és az e célt szolgálók anyagi támogatására – kezdte mondandóját Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke. – Amikor a MAK megkeresett a gondolattal, azonnal igent mondtam, nagyon jó ötletnek tartom, hogy kivigyük az utcára a művészetet. Meggyőződésem, hogy a művészet értéket közvetít, ezért kell támogatni a kultúrát, amely erősíti a nemzet együvé tartozását is. S nemcsak a történelmünk és nemzeti hagyományunk rendkívül gazdag, hanem jelenünkre is méltán lehetünk büszkék. Hiszem, hogy az alkotások és a hozzájuk rendelt egymondatos üzenetek elemi erővel hatnak a mellette elhaladókra. Az általuk ébresztett gondolatok pedig hozzájárulhatnak lelki egészségük épüléséhez. A Béres Rt. magyar vállalatként küldetésének tartja, hogy mint ilyen, társadalmi és nemzeti felelősségtudattal cselekedjen az ember érdekében. Immár 13 éve azon munkálkodik a cég karitatív tevékenységét irányító Béres Alapítvány, hogy a testi egészség épülését a lelki épüléssel egészítse ki. Mert testi egészség nem létezhet lelki egészség nélkül, e kettő jelentheti a teljességet, mint ahogy azt gyönyörű magyar szavunk, az egészség is kifejezi.
Baranyi Levente egyike a kiállítás fiatal művészeinek. Fiatal kora ellenére több díj – Hermann Lipót-díj, Kondor Béla-díj – birtokosa.
– Jó ötletnek tartom a kiállítást, mert így sok olyan ember láthatja az alkotásokat, akik talán sosem látták volna, és ki tudja, hátha még olyan is akad köztük, aki ennek hatására esetleg felkarol egy-egy művészt. Ugyanis nem elég csupán a tehetség ahhoz, hogy egy fiatal művész elinduljon művészi pályáján, meglehetős szerencse is kell hozzá. Igaz, pályázhatunk különböző ösztöndíjakra, támogatásokra, de sokan vannak köztünk olyanok, akik erre nem alkalmasak. Viszont ha jó időben vannak jó helyen, akkor elindulhatnak az ismertség felé. Egy kezdő művész számára létfontosságú, hogy fölfigyeljenek a nevére, e nélkül nem tud fejlődni – magyarázta a fiatal festőművész.
A MAK érdeklődésünkre elmondta, hogy az immár két hete tartó kiállításra eddig rengeteg kedvező visszajelzés érkezett. A művészek azt tudakolják, mikor lesz a következő ilyen kiállítás, a közönség, köztük örvendetesen sok fiatal pedig az elismerő tetszésnyilvánítás mellett azt kérdezi, viszik-e a kiállítást máshová is, és ha igen, mikor?
A nagy sikerre való tekintettel a MAK tervei között szerepel a kiállítás meghoszszabbítása, illetve ha igény mutatkozik és szponzorokat is találnak hozzá, további hasonló kiállítások szervezése.
Reiter Szilvia