A Jammertal Borbirtok közleményében kiemelték, hogy az 1994 óta évente megrendezett, idén június végén Luxembourgban tartott CMB a világ legnagyobb presztízsű borversenye.    

Hirdetés

Azt írták, a vörösborok kategóriában, mintegy 7,5 ezer mintából a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta a legmagasabb pontszámot az eseményen, ezzel elnyerte a „Grand Gold Medal Revelation Red Wine” díjat.    

A közlemény szerint a „világsiker értékét mutatja, hogy ilyen nyílt kategóriában és a verseny történetében először kapta magyar vörösbor ezt a díjat”, emellett „hasonló presztízsű nemzetközi borversenyen sem érte el nyílt kategóriában magyar vörösbor a legmagasabb kiosztott értékelési pontszámot”.    

A kommüniké szerint az idei CMB-n 672 francia, 507 spanyol, 389 olasz és 335 portugál érem született, de a – 10 000 tételt számláló – megmérettetés végeredménye „azt mutatja, hogy a világ legjobb vörösbora magyar lett” – emelték ki.    

Korábban írtuk

Mint írták, a CMB elsődleges célja, hogy garanciát nyújtson a fogyasztóknak: objektíven díjazza azokat a kifogástalan minőségű borokat, amelyek valóban kiemelkedő italélményt nyújtanak.    

Az MTI érdeklődésére a villányi, magyar tulajdonú, hat céget tömörítő, 85 hektáron gazdálkodó, évi 550-600 ezer palackot forgalmazó Jammertal Borbirtok közölte: a pandémiát követően fellendülésre számítanak, egyúttal számolnak a tudatos fizetőképes vásárlói réteg szélesedésével, céljuk a német nyelvterületű és skandináv piacokra való belépés is.    

A családi holding részeként a borok előállításával foglalkozó Wunderlich Borászati Kft. tervei között szerepel a termelőegységek teljes körű klimatizálása, emellett innovatív borkészítési technológiákba fektetnek be, s jól képzett, elhivatott borászati szakemberek felvételét tervezik a jövőben.    

A Wunderlich Borászati Kft. 2020-ban 304 millió forintos nettó árbevétel mellett 1,91 millió forint adózott eredményt ért el, a társaság bevétele 2019-ben 334 millió forint volt 1,6 millió forintos profit mellett.