Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága a zene világnapján indította el a Térzene programot, kedden Szegeden, Békéscsabán, Szombathelyen és Szarvason hangzott fel a klasszikus zene közterületeken.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország zenei világhatalom, de mégis eltűnt az utcáról, a közterekről a zene. Az államtitkár szerint a klasszikus zene nem csak a hangversenyekre jegyet váltó közönség műfaja. „Ki kell jönnünk az utcára, a közterekre, le kell porolnunk a zenepavilonjainkat és vissza kell hoznunk a térzenét” – mondta az államtitkár.

Fekete Péter kifejtette: az a cél, hogy minden ötezer főnél népesebb településen kijelöljenek egy olyan teret, ahol jó találkozni, jó összejönni és jó zenét hallgatni.

„Hiszem azt, hogy egy év múlva, ha majd találkozunk újból a zene világnapján, akkor elmondhatjuk: Magyarország egy olyan ország, ahol hetente egyszer mindig valahol felcsendül a muzsika” – fogalmazott.

A kezdeményezés szorosan kapcsolódik a zene világnapjához, amelynek célja, hogy a komolyzenét nemcsak a koncerttermekben, hanem a köztereken, közintézményekben is népszerűsítsék.

A Térzene programban minden ötezer lakosnál nagyobb városban hétvégenként rendszeresen találkozhatnak majd az emberek a klasszikus zenével a település központjában, a templom előtti téren vagy épp a templomban.

A programsorozat nyitóhétvégéjén Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Pécsett, Pásztón, Nagykanizsán, Szombathelyen és Budapesten tartanak szabadtéri koncerteket, az év végéig pedig több mint száz településen hallhat a közönség köztéri koncerteket.