Visszatérés
Bár eddigi pályafutását a néhány hónapja megjelent, dupla Still So Far To Go című CD remaszterizált 34 dala feleleveníti, a zenész utóbbi éveit elsősorban mégsem a zene határozta meg, hanem a túlélés. Erről a hírességek esetében ritka őszinteséggel beszél nyilatkozataiban. 1978 óta egyre sikeresebb lemezeivel elérte mindazt a gazdagságot, amire muzsikus vágyhat, azonban 1994-ben, népszerűsége csúcsán, állandó gyomorpanaszai nyomán mint derült égből a villámcsapás érte az orvosi szakvélemény: hasnyálmirigyrákja van. Mivel az egyetlen gyógymóddal, az életmentő műtéttel el kellett távolítani ezt az inzulint előállító, cukorszintet szabályozó szervet, azóta súlyos cukorbetegként éli mindennapjait. És ha ez nem lett volna elég csapás számára, azóta még kilenc műtéten esett át, gyomra és vastagbele egy részét is kivették.
A tragikus háttér ismeretében aligha csodálható, hogy négy évvel ezelőtt a színpadtól való visszavonulás mellett döntött. Azóta még egy súlyos veseduzzadást is elszenvedett, amit fájdalmas kezeléssel szüntettek meg, ám betegségei következtében továbbra is napi harmincnégy tablettát szed, hétszer szúrja magát inzulinnal, szervezetének immunrendszere nem működik. Megpróbáltatásait a Stony Road című dalában örökítette meg. Meglehet, hogy a kórtünetek részletezése inkább orvosi lapba illene, ám Chris esetében az emberi akaraterő diadalát is hirdeti.
A kezelés és lábadozás alatt tétlenségre kárhoztatott muzsikus többek között a festészetben találta meg az értelmes és hasznos időtöltést.
– Hála a betegségnek és a kórházaknak, megtudtam, hogy kik az igazi barátaim. Megdöbbentett, hogy vannak, akik a sikert pénzzel mérik, de hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, magam is csak akkor jöttem rá, mikor csaknem meghaltam. Félre kellett tennem a rockhírnévvel járó önzést, és helyette megtanultam, hogyan legyek boldog, amit akkor érzek leginkább, ha otthon vagyok. Kezdtem megismerni közelebbről az embereket, akik ott élnek a faluban, ahol én, először történt meg, hogy leültem egy teára a velem szemben lakó hölggyel és ma már bizony nehéz kimozdítani ebből a közegből – nyilatkozta.
Ez az idő mégis eljött számára, hiszen hosszú évek után először idén januártól ismét négy hónapos zenei körutat tesz Európában ez a napi gyógyszeres kezelés ellenére is súlyosan beteg ember. Bár övé az egyik leghosszabb ideje tartó rendezett családi élet a szórakoztatóiparban, első ízben történik, hogy erre az útjára felesége, még az iskolában megismert Joan is elkíséri. Kapcsolatuk megújult, minden percüket együtt töltik, Chris pedig lelkendezve újságolja, hogy megint tizenhat évesnek érzik magukat.
Munkába állását új stúdiólemezzel szeretné megünnepelni, ennek előjele a mostani válogatásalbum két új szerzeménye, a Come So Far, Still So Far To Go és a Valentino, továbbá a régen esedékes Th e Road To Hell & Back Again című, életrajzi kötetével.
De nem csak magával törődik. A rákbetegséggel küzdő családokat segítő Remény a Holnaphoz mozgalom tagjaként 2003 decemberében maga is részt vett azon a festménykiállításon, amelynek képeit jótékonysági céllal elárverezték, és saját alkotásának kikiáltási árát háromezer-ötszáz fontban állapították meg.
Ugyancsak segítő szándék vezérelte, amikor 2009 decemberében a Driving Home For Christmas című dalának klipjét hivatalosan is letölthetővé tette, szerzői jogdíját a hajléktalanszállások számára ajánlotta fel, amihez kiadója, a Warner Music a digitális letöltésből származó saját nyeresége átadásával csatlakozott.
– Mi mással tehettem volna emlékezetesebbé a karácsonyukat, mint hogy segítem, hogy akkor legyen fedél a fejük felett, amikor legjobban igénylik, azaz karácsonykor – indokolja döntését a muzsikus.
Az 59 éves Chris Rea reményt soha fel nem adó küzdelme a szörnyű kórokkal példaértékű lehet minden sorstársa számára. Felesége, leányai – Josephine és Julia – szeretete, a hétköznapi emberek barátsága minden megpróbáltatása közepette újból munkára ösztönözte. Egyszer már dalolt a pokolba vezető útról (Road To Hell), most viszont azt mutatja meg, ahogyan könyvének címe is, hogy miként lehet onnan visszatérni.
Szakács Gábor