Fotó: MTI/Kovács Tamás, illusztráció

Ferenc pápa frissességet és örömöt, “új karizmát” hozott a katolikus egyházba, ami megérinti az embereket – mondta utódjáról XVI. Benedek nyugalmazott pápa egy Németországban pénteken megjelent interjúkötetben.

Az egyházfői hivatalról 2013-ban lemondott XVI. Benedek (Joseph Ratzinger) a távozása óta adott első nagyobb szabású interjúban – amely Utolsó beszélgetések (Letzte Gespräche) címmel jelent meg – a német sajtóban pénteken ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy elégedett utódjával, és úgy véli, a pápaváltással nem történt irányváltás a katolikus egyházban.

A nyugalmazott egyházfő úgy vélte, az ő munkásságát és Ferenc pápa tevékenységét elemezve ugyan “természetesen lehet félremagyarázni elemeket”, és lehet “ellentéteket konstruálni”, de ha az elemzés nem kiragadott részletekre összpontosít, akkor látható, hogy “talán vannak új hangsúlyok, de ellentétek nincsenek”.

Arra a felvetésre, hogy a Mindenható valamennyi pápa tevékenységét korrigálja az utódja révén, azt mondta, hogy Ferenc “elmélkedő papa”, de nagyon közvetlen is, nyit az emberek felé. “Talán én valóban nem voltam eleget az emberek között” – jegyezte meg XVI. Benedek, hozzátéve, hogy becsüli utódjában azt a bátorságot is, amellyel “megnevezi a problémákat és keresi a megoldásokat”.

Arra a kérdésre, hogy reformer, állagőrző, vagy kritikusaival egyetértve kudarcos pápának tartja-e magát, kiemelte, hogy nem érzi kudarcnak egyházfői működését. Mint mondta, pápai szolgálatának nyolc éve alatt sok nehézséggel kellett megküzdeni, elég csak a pedofília körüli botrányra, Richard Williamson holokauszttagadó brit tradicionalista püspök ügyére vagy a Vatileaks néven ismert, bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásáról szóló botrányra gondolni. Azonban ez a nyolc év olyan időszak is volt, amelyben “sok ember talált rá újra a hitre, és egy nagy, pozitív mozgás” indult be az egyházban.

A 89 éves nyugalmazott pápa a 2013 februárjában – idős korára és ereje fogyatkozására hivatkozva – bejelentett lemondásáról szólva hangsúlyozta: minden egyes nap felülvizsgálja, és mindig helyesnek találja döntését. Lemondani csak akkor lehet, ha nyugvópontra jutottak az ügyek, és “én távozhattam, mert abban a helyzetben helyreállt a békesség” – mondta.

A lemondás “nem meghátrálás volt a nyomás miatt, és nem is menekülés megoldhatatlannak tűnő gondok elől”, éppen ellenkezőleg, a távozás „Istennek hála” abban a hangulatban történt, hogy ismét “béke van, és rendeződtek a dolgok” – mondta XVI. Benedek.

MTI