Zágrábi vízilabda Eb a Magyar Televízióban
Augusztus 27-én indul válogatottunk a vízilabda Európa-bajnokságra, és holnap követik a csapatot az Eb-ről közvetítő magyar televíziósok is. Bár a címvédő Montenegróval nem kerültek egy csoportba férfi pólósaink, figyelemre méltó ellenfelekre és izgalmas meccsekre számíthatunk már a körmérkőzéseken is. A Kemény-fiúk a többi közt a szerb, a német és a görög válogatottal versenyeznek egy csoportban az augusztus 29-én, vasárnap induló zágrábi Európa-bajnokságon. A nyár harmadik legfontosabb sporteseményéről a magyar férfi és női válogatottak csoportmérkőzéseinek többségét – amelyekről a horvát köztévé közvetítést ad − élőben sugározza az m1. A kommentátor Mezei Dániel lesz.
A csoportmérkőzések hetében a kora délutáni, 13 és 15 órakor induló összecsapásokat nem közvetíti a horvát fél, ezért a Magyar Televízió műsora is csak az augusztus 30-ai, hétfői szerb-magyar meccs (16.30) sugárzásával indul. A három kimaradó magyar mérkőzésről az MTV helyszínre érkező stábja készít összefoglalót. A rájátszásban a legjobb 4, illetve 10 közé jutás – és így a televíziós közvetítés folytatása is – már a Kemény Dénes és Petrovics Mátyás vezette férfi és női válogatotton múlik. A kontinensbajnokság második szakaszában, szeptember 6−11. között a Magyar Televízió minden magyar mérkőzést élőben közvetít majd.
„Minden magyar mérkőzésről beszámolunk az Európa-bajnokságon. Amelyikekről a horvát köztévé felvételt is készít, azokat élőben adjuk az m1-en, remélem sok ilyenre számíthatunk. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy férfi válogatottunk az építkezés fázisában van, sok fiatal sportolóval. A 2011-es vb-kvalifikációhoz a hatodik − esetleg a nyolcadik − hely is elég, de nagy sikernek tartanám, ha a legjobb négy közé jutnának” – mondja Schulek Csaba, az MTV sportfőszerkesztője.
Mezei Dániel kommentátor szerint az elmúlt évek legérdekesebb Európa-bajnoksága lehet a zágrábi, ahol – a magyar vízilabda elmúlt 10-12 éve után – minden meccset a legkomolyabban kell vennie a csapatnak ahhoz, hogy a négy közé kerülhessen. Ráadásul olyan fiatal játékosokat ismerhetünk meg, akik a következő évek meghatározó pólósai lehetnek. „Nem számíthatunk sima összecsapásokra, azt is mondhatnám: minden meccs rangadó! Azonban a lebonyolítást és Kemény Dénest ismerve szerintem minden esély megvan arra, hogy elődöntőt játsszon az új magyar válogatott” – mondja a riporter.
Ahogy az idei sport-világeseményeknél már megszokhatták a köztévé nézői, a mérkőzések kommentátora ezúttal is videonaplóban számol be élményeiről, amely az MTV Youtube és Facebook felületein elérhető el. A Telesport.hu oldalon pedig a vízilabda Eb összecsapásait élőben is követhetik, illetve visszanézhetik az érdeklődők.
A kontinensbajnokság második hetében még egy különlegességgel szolgál nézőinek az MTV: Erdős László A vízilabda Puskása − avagy legendás „háromnegyed” és más bohémságok című, Dr. Kárpáti György 75. születésnapjára készült 50 perces szórakoztató dokumentumfilmjét szeptember 9-én, csütörtökön 15.30-tól vetíti az m1.
Csoportmérkőzések és közvetítési rend
2010. augusztus 29., 13.00 Magyarország – Németország (Ffi) Hírösszefoglaló
2010. augusztus 30., 16.30 Szerbia – Magyarország (Ffi) ÉLŐ
2010. augusztus 31., 16.30 Hollandia – Magyarország (Női) ÉLŐ
2010. szeptember 1., 16.30 Magyarország – Görögország (Ffi) ÉLŐ
2010. szeptember 2., 19.30 Spanyolország – Magyarország (Női) Csúsztatott ÉLŐ: A közvetítés a Híradó után, 20.00-tól indul
2010. szeptember 3., 13.00 Magyarország – Oroszország (Ffi) Hírösszefoglaló
2010. szeptember 4., 15.00 Németország – Magyarország (Női) Hírösszefoglaló
2010. szeptember 5., 16.30 Magyarország – Macedónia (Ffi) ÉLŐ
Szeptember 6-a és 11-e között – a továbbjutás függvényében – a Magyar Televízió minden magyar vonatkozású mérkőzést élőben közvetít majd. A rájátszás, az elődöntők és a döntők mérkőzéseit műsorváltozással illeszti műsorrendjébe az MTV, amelyről időben értesítjük sajtó képviselőit is.