Zenei időutazás a barokk világába

– Mit takar a régizene kifejezés?

– A régizenejátszás kezdeteit Mendelssohnhoz szokás kötni, aki húszévesen előadta Bach Máté-passióját, és ezzel útjára indította a mozgalmat. Kortárs mű esetén különleges dolog, ha annak zeneszerzője is jelen lehet a próbán – nekem ez sokszor megadatott, Gyöngyösi Levente nagyszerű zeneszerző és jó barátom által írt darabok előadásaira készülve –, hiszen ilyen esetben a zeneszerző olyan információkkal szolgálhat a műről, amelyeket máshonnan lehetetlen megszerezni. E gondolatmenetből következik, hogy „régizenének” tekinthető minden olyan zenemű, amelynek már nem él a szerzője: Bartók Béla és Petrovics Emil életműve éppúgy régizene, mint Baché. Ráadásul a kottában leírt jelzések korszakonként mást és mást jelentettek: mást mondott a zenésznek az „andantino” vagy „rinforzando” a barokk idején, mint a XX. század első felében. Mindezek miatt érzem úgy, hogy a régizene egyedül kikezdhetetlen definíciója: ha szerzője már nincs az élők sorában.

– Mégis, a váci Régi Zenei Napokon zömmel a barokk idejének muzsikája szólal meg…

– A fesztivál szervezője a Filharmónia Magyarország, együttműködő partnere az idén négyéves Haydneum – Magyar Régizenei Központ. E név kettős jelentést hordoz: az intézmény egyrészt a magyar vonatkozású, 1630 és 1830 közötti zenetörténeti repertoár kutatását tűzte ki céljául, másrészt általában a magyarországi régizenejátszás támogatását – idén ebből a magyar, valamint európai barokk zenére koncentrálunk Vácott.

– Említette, hogy a Haydneum a magyar vonatkozású zenetörténeti repertoárt kutatja. Ez milyen feladatokat jelent pontosan?

– A Haydneum a magyar könyvtár-digitalizáció tudomásom szerint valaha lezajlott legnagyobb projektjének a kezdeményezője és résztvevője az Országos Széchényi Könyvtárral (OSZK) közösen. Az OSZK-ban, Közép-Európa legnagyobb könyvtár-digitalizációs műhelyében már közel százezer oldalnyi XVIII. századi zenei kéziratot digitalizáltunk a legmagasabb színvonalon. Négyszáz-ötszázezer oldal katalogizálásával végeztünk, és a digitalizált források jelentős hányadából modern partitúrát is készítettünk. Mint mondtam, emellett az intézménynek a hazai régizenejátszás támogatása is feladata: nagyon remélem, hogy tíz év múlva arról is beszélgetünk majd, hogy például Bartók vonósnégyeseit hogyan lehet bélhúros hangszereken előadni…

– Mióta használnak a zenészek fémhúrt?

– Bármilyen furcsa, csak a XX. század közepétől, azóta is csak fokozatosan bevezetve. Yehudi Menuhin hegedűművész karrierje jelentős részében fémhúros hegedűn játszott, ám idős korában visszatért a tiszta bél E-húrhoz, és azt mondta, a legrosszabb dolog, ami a hegedűvel valaha történt, hogy fémre cserélték a húrjait. Persze a fémhúroknak rengeteg hasznuk is van: jól tartják a hangolást, bírják a terhelést, szabadtéri koncerteken kifejezetten ajánlott a használatuk.

– Csak épp a hangzásuk sterilebb…

– Minden hangszer eredendően az éneklést utánozza: létezik olyan énekes, akinek hangszalagjai fémből vannak? Nos, ez mindent elmond a probléma lényegéről. Persze a hangszer mindig másodlagos, egy remekmű interpretációja elsősorban az előadó tehetségén múlik. Ám a régi hangszerek használata, a korabeli körülmények felidézése sokat adhat ahhoz, hogy valóban megértse a letűnt korok zenéjét.

– Említette, hogy jelenleg is folyik a XVIII. századi kottaanyag digitalizálása. Mely gyűjtemény adja ennek a törzsanyagát?

– Az Esterházy zenei gyűjtemény: közismert, hogy az Esterházy hercegek Haydnt, Hummelt, Beethovent és Wernert, koruk legfontosabb zeneszerzőit fogadták föl, hogy komponáljanak nekik. De emellett a hercegi család generációkon keresztül műkincsként gyűjtötte a zenedarabok kottáit is: műkincsek terén pedig Esterházy „Fényes” Miklós egymaga fölvásárolta Madame Pompadour teljes hagyatékát! Az Esterházyak XVIII. századi éves jövedelme meghaladta az angol királyét: szakértőket küldtek külföldre, hogy vegyék meg és hozzák haza a legszebb, legizgalmasabb zenei darabok kottáit. Megszállottjai voltak a művészetnek – azon belül is különösen a zenének –, és kulturális örökségük zenei részére mostanáig nem irányult ilyen széles körű kutatás. A gyűjtemény teljes digitalizálására kötöttünk szövetséget az OSZK-val – a projekt anyagi fedezetének döntő részét a Haydneum adja –, és célunk, hogy minél teljesebb adatbázisunk legyen a XVIII. századi magyar vonatkozású zenetörténeti repertoárról.

– Az újonnan előkerült darabok közül némelyik háromszáz éve előadatlan. Említene példát?

– A közép-európai régió egy kultúrkör, feladatunk, hogy e régió egységes adatbázisát gyűjtsük össze. Jó példa erre František Ignác Antonín Tůma, a XVIII. századi Bécsben élő cseh alkotó f-moll hangnemű Miserere darabja, amelynek mindössze két forrása létezik az egész világon: az egyik a győri székesegyház kottatárában volt, tehát e művet a XVIII. századi Győrben biztosan játszották. Ez egy kis remekmű: Bach és Telemann műveivel együtt adjuk majd elő koncerteken szeptembertől, és szakmailag remekül állja az összehasonlítást. Említhetném Gregor Joseph Wernert, aki Haydn elődjeként az 1720-as évek végétől majd negyven esztendőn át volt az Esterházyak szolgálatában: a tőle fennmaradt repertoár körülbelül negyven teljes programra elegendő, és kiváló minőséget képvisel. Vagy ott van Francesco Bartolomeo Conti Szent Péter és Pál-miséje, a Bach által is nagyra becsült zeneszerző egyik fő műve, amely a Régi Zenei Napok nyitókoncertjén is elhangzik majd, több mint 300 év után az egész világon első alkalommal. Mindez jó példa arra, hogy mit nevezünk Haydneum-repertoárnak.

– Vagyis kijelenthető, hogy a XVIII. századi európai zenekultúra szíve Közép-Európában dobogott?

– 1771 körül – amikor például Joseph Haydn zseniális g-moll Salve reginája született – az európai zenetörténetet jelentős részben Magyarországon írták. Előtte a török hatalmas, évszázados és szisztematikus pusztítást végzett az országban, és míg Európa boldogabb részein a barokk már a XVII. században kiteljesedett, nekünk száz év hiátusunk volt, de végül jórészt behoztuk a lemaradást. A XVIII. századot célzó zenetörténeti kutatások újraalakíthatják képünket arról, kik is vagyunk és milyen kulturális örökséggel rendelkezünk. Én magam Bach, Mozart, Purcell, Haydn, Monteverdi és Rameau zenéjén nőttem fel, tehát 40 éve az európai zenetörténet legnagyobbjaival foglalkozhatom: biztosíthatom, hogy a legújabb kutatások során felbukkanó műveket nem tűzném műsorra, ha nem volnának a legnagyobbakhoz hasonlítva is kiválóak. Persze az európai zenetörténet máshonnan is megközelíthető. A francia zenekultúra kontinuitása – a több mint háromszázötven éve folyamatosan működő párizsi Operával – megkerülhetetlen az európai zenetörténeten belül: mindez jelentőségéhez képest kevéssé kutatott, még maguk a franciák sem ismerik kellő mértékben. A Nemzeti Filharmonikusokkal évente készítünk lemezt, amelyre a francia romantikus operairodalom újrafelfedezett remekeit vesszük fel: legutóbbi ilyen albumunk – Lalo Ys királya – éppen e héten nyerte meg a két legjelentősebb francia lemezdíjat. A franciáktól, elsősorban a Palazzetto Bru Zane alapítványtól tanultakat igyekszünk a magyar vonatkozású repertoár kutatásánál is alkalmazni.

– Mit lehet átemelni az európai intézmény gyakorlatából?

– Például azt, hogy egy zenemű kéziratának fellelésétől, restaurálásától digitalizálásáig, a modern kiadás elkészítéséig, majd a próbáktól a koncerteken át a lemezfelvételig és a kapcsolódó turnéig vezetjük végig a zenemű modern kori karrierjét.

– A Régi Zenei Napok fontos eseménye a fiataloknak szánt, több napon át tartó mesterkurzus. Magyarországon nincs iskolai rendszerű régizenei képzés?

– Nincs, ezért is oly fontos közegei a tudásátadásnak a mesterkurzusok. A Zeneakadémián egyébként még én alapítottam meg 2011-ben a régizenei szakcsoportot, ám működése már a múlt évtized közepére leállt.

– Miért?

– Természetesen nem rajtam múlott a dolog, de miután a Zeneakadémia alapvető szakmai problémáit sem tudja immár évtizedek óta megnyugtatóan rendezni, innovációra végképp kevés lehetőség nyílik. A jelen helyzetet reménytelennek látva, 32 évnyi zeneakadémiai tanítás után tavaly ősszel ezért kértem ottani munkaviszonyom megszüntetését. A helyzet az, hogy évek óta külföldre kell mennie a legtehetségesebb hallgatóknak, hogy megfelelő képzést kaphassanak: a hagyományos zeneművészeti oktatásban és a régizenében is ez a helyzet. A tehetséges hallgatók nagy része hosszú idő óta elmegy, mint például a Vácott idén fellépő Capricornus Consort Basel zenekar alapítói, Barczi Péter és Borhi Éva, akik a 90-es években mentek Svájcba tanulni. Ez az egyik nem titkolt célja a váci Régi Zenei Napoknak, hogy a régizene tehetséges, külföldön élő magyar művelőit valamilyen módon újra Magyarországhoz kössük.