Fotó: MTI/Soós Lajos
Hirdetés

Szörényi Levente annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát, az István, a királyt. A zeneszerző-szövegíró az M5-nek adott exkluzív interjúban elmondta: az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során.

Mint elmondta, a tehetségkutató ötletét az adta, hogy amikor „leül az ember beszélgetni”, akkor érzi, hogy semmit nem tudnak arról, amiről énekelnek.

Szörényi Levente hangsúlyozta, hogy az 1983-ban született zenés mű mára klasszikussá vált. Mint mondta, a zenés színpadi darab előadása lehetőséget nyújthat a fiataloknak az önmegvalósításra, míg a történet feldolgozásával aktualizálhatják a darab üzenetét.

Szörényi Levente szerint „hatványozottan feladata minden szószólónak, minden gondolkodónak, illetve politikusnak”, hogy megőrizze évezredekre visszavezethető kulturális örökségünket és a nyelvünket, amelyet „nem lehet csak úgy eladni és átadni”.

A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.