Zeus Salas Venezuelában született, de 2018 óta Magyarországon él. Bár gyermekkorában szakácsnak készült, sőt, dolgozott is séfként Caracasban, az igazi hivatását mégis a képzőművészetben találta meg. Az, hogy festeni klasszikus értelemben soha sem tanult, lehetőséget ad neki arra, hogy azokkal az ősi, gyermekien naiv ösztönökkel dolgozzon, amit az akadémiai rendszer többnyire kiöl a művészekből.

– A művészet valójában reflexió önmagamról, a félelmeimről, amelyekhez van, aki tud kapcsolódni, van, aki pedig nem. Művészként az a felelősségünk, hogy univerzális dolgokat közvetítsünk, olyanokat, amelyeket a gyerekektől az idősekig mindenki a magáénak érez. Az, aki nagy tudással rendelkezik, de az is, akinek egyáltalán nincs képzettsége. Nem azért alkotok, hogy másoknak tetsszen. Magamnak csinálom, magamat osztom meg másokkal. Az álmaimat, a vágyaimat, a tapasztalataimat – mondja.

2021-ben Zeus egyfajta belső utazásra indult. Ennek során talált vissza gyermekkora egyik fontos alakjához, a nagyapjához, Teodosio Contreras-hoz, Venezuela híres harci kakasidomárjához. Emlékezetében újra átélte a nagyapja farmján töltött időt, ahol segített a kakasokat felkészíteni a viadalokra. Merthogy Venezuelában a kakasviadal legális, sok helyen igazi közösségi eseménynek számít, olyan hagyománynak, amely összehozza az embereket. A viadalokat szigorú szabályok szerint tartják, a madarakat például minden harc előtt lemérik és megvizsgálják, ám a küzdelem ennek ellenére persze gyakran tragikusan végződik. Zeus nagyapja számos győztes kakas mestere volt, és Zeust is megtanította sok különleges módszerre – például arra, hogyan tisztítsák narancslével a madarak torkát, hogyan kössék be a szemüket vagy élezzék ki a csőrüket. De a legfontosabb, amit Zeus megtanult: minden viadal egyfajta találkozás, és a valódi harc sokszor az, amit az ember önmagával vív. A nagyapjára való visszaemlékezése közben készítette el azt a tíz kakasból álló sorozatát, amelyben minden kakas egy-egy emberi erényt jelképez, és amelyből 2025. május 22-én este hat órakor, a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál keretében Teodosio – 10 emberi erény címmel nyílik kiállítás a VI. kerületi BorToDoorban. A megnyitót egy különleges élőfestészeti performansz és borkóstoló kíséri, de június 22-ig számos kísérőprogram is kapcsolódik hozzá.

Hirdetés
Korábban írtuk