Hirdetés

Róka fogta csuka – ez a helyzet az ATV-ben és a DK-ban. A DK-s előkelőségek úgy járnak be az ATV stúdiójába kormányt szidni, mint a pártházuk mellékhelyiségébe megkönnyebbülni. Menetrendszerűen szapulják a kormányt, a kormányfőt, a rendszert és úgy általában mindent, ami Magyarországon történik mostanság.

Nem is olyan rég a DK egyik komikus egészségügyi „szakpolitikusa” és agitátora, Komáromi házidoki az Egyenes beszéd című adásban kegyetlenül kiosztotta az orosz és a kínai Covid–19 elleni oltóanyagokat: nem biztonságosak, nincs dokumentáció róluk, a „junió” se engedélyezte stb. (Emlékszem, hogy az átkosban még az volt a nagyon rossz, ami a rothadó nyugatról jött, most a kevésbé átkos világban az a rossz, ami a keleti „diktatúrákból” származik. Feje tetejére állt a világ.) Az ipse kategorikus hangon, cáfolhatatlan meggyőződéssel fröcsögte az adásban, hogy ő biza ezeket a vakcinákat nem adja be az ellátottjainak. S mit ad Isten, nem sokkal később, a hírhedt Rónai Egonnál töredelmesen bevallotta, hogy a blamálása és megelőző ellenagitálása ellenére beadta a kínai vakcinát rendelőjében a regisztrált jelentkezőknek. De azért megszokásból és párthűségből tovább morgolódott a kínai és az orosz vakcina, a kormány és a miniszterelnök ellen.

Korábban írtuk